A Könyvtáros, 1962 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
A Jronyvtokos XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1962. JANUÁR AZ SZKP XXII. KONGRESSZUSA A MŰVELŐDÉSRŐL Is A párt az esztétikai nevelést úgy tekinti, mint amely szerves alkotó része a tömegek kommunista nevelésének, „a szellemi gazdagságot, az erkölcsi tisztaságot és a fizikai tökéletességet harmonikusan egyesítő” új ember kialakításának, amint erről a párt programtervezete is beszél. Legyen szép mindaz, ami körülveszi a szovjet embert, feleljen meg kifinomult esztétikai ízlésének és fejlessze tovább ezt az ízlést. Vonatkozik ez az építőművészetre, a városok utcáinak és parkjainak kialakítására, a lakásokra, az emberek ruházkodására és a bútorokra, egyszóval mindarra, amivel a szovjet embereknek naponta dolguk van, ami körülveszi őket. A párt, amely nagyra értékeli a szovjet kultúra sikereit, arra tanítja az írókat és művészeket, hogy ne elégedjenek meg az elért eredményekkel. Ahhoz, hogy a kultúrát és a művészetet az új pártprogram magas követelményeinek színvonalára emelhessük, világosan kell látnunk nemcsak a sikereket, hanem a fogyatékosságokat is, amelyekből bizony még elég sok van.• De mi a magyarázata annak, hogy nálunk még sok közepes, sőt gyenge mű lát napvilágot? Ennek természetesen sok oka van. A fő ok azonban még mindig egyes művészeknek gyér kapcsolata a nép életével, az a próbálkozásuk, hogy amint mondani szokás, távolból, kívülről „ismerkedjenek” az élettel. Kívülről azonban nem sokat látni, s ha látni is, nem minden érthető. A szocialista társadalom élete gazdag és sokrétű. Mélyrehatóan tanulmányozni kell ezt az életet, meg kell látni benne az újat, s megfontoltan ki kell válogatni belőle azokat a jelenségeket és eseményeket, amelyek a kommunizmus jelei, általánosítani és követendő példaként kell állítani ezeket a jelenségeket és eseményeket. * A program rendkívül világosan és határozottan szól a kulturális hagyaték problémájáról. Mi, kommunisták, gondosan megőrzünk minden jót, amit az emberiség évezredes történelme folyamán alkotott. A szovjet társadalomban nemcsak a mi műveink, hanem a világirodalom, festészet, zene és színművészet nagy alkotásai is a leghálásabb közönségre találtak. A szovjet emberek a halhatatlan Puskin, Lermontov, Nyekraszov, Tolsztoj, Sevcsenko, Gorkij és Rusztaveli mellett szeretik és nagyra tartják Shakespeare-t és Goethét, Victor Hugót és Heinét, Mark Twaint és Dickenst, Dreisert és Romain Rollandot. S még százával sorolhatnánk az ilyen neveket. Műveiket nálunk olyan példányszámban adták ki, amely lelkes csodálatra késztette e feledhetetlen nevekkel a világot megajándékozó népeket. A világ legnagyobb művészei nálunk második hazára leltek! A jövő történészei, napjaink nagyszerű krónikáját tanulmányozva, meg fogják állapítani, hogy az új társadalom, létének első napjaitól kezdve nemcsak az igazságért, az igazságosságért és az emberi boldogságért indított harcot, hanem ezenkívül — a történelemben elsőnek — az addig létrehozott kulturális értékek összegyűjtőjévé és őrzőjévé is vált. (Jekatyerina Furceva felszólalásából) * Az egyik fő okát annak, hogy irodalmunk elmarad az élettől, annak, hogy közepes művek jelennek meg, továbbra is abban látom, hogy írótársadalmunk megrögzötten elszakadt életünktől, és csak felszínesen ismeri a sebesen áramló és arculatát állandóan változtató valóságot. l A Könyvtáros1