Kórházi Élet, 1974 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1974-03-01 / 1. szám
három tavaszt! Köszöntjük a Gondok és eredmények a nőpolitikai határozat megvalósításánál A nőpolitikai határozat végrehajtásának külön jelentősége van olyan munkahelyeken, intézményekben, ahol a dolgozók túlnyomó többsége nő. Példa erre az egészségügy, ezen belül a kórház és társintézetek helyzete. A Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórház és társintézeteinek dolgozói összlétszáma 1336. Ebből 912 — 68% — nő. (A kórházon belül a nők aránya 80%) A nődolgozók közül veszélyeztetett terhesség, szülés, gyermekgondozás miatt tartósan 1,28 van, távol — 14%. (Kórházi szinten ez az egészségügyi szakdolgozók között 16,3, a betegágy mellett dolgozók között 17%.) Közelebbről vizsgálva kórházat, mint szűkebb kört, a 197,3-ban az orvosoknál és gyógyszerészeknél 87,5, egészségügyi szakdolgozóknál 78% a családosok aránya. Két, vagy több műszakra, illetve ügyeleti szolgálatra kötelezett az összdolgozók 70%-a. Az összdolgozók 30%-a vidékről jár be a munkahelyére. Ezek a tények sok tekintetben befolyásolják a nőpolitikai határozat végrehajthatóságát. Amennyire örvendetes a népszaporulat érdekében a gyermekgondozást intézetünktől is igénybe vevők magas száma, a másk oldalról azonban, jelentkezik az ittmaradt, munkát három műszakban végző — túlnyomórészt nők — fokozottabb megterhelése. (Az így kiesetteken kívül figyelembe kell venni az évi rendes és esetenkénti jutalom- és tanulmányi szabadságokat, táppénzes állományt.) Szemléltető példaként ismertetjük az 1973-as évet és csak a gyermekgondozást vesszük figyelembe. Havonta és tartósan e címen 40 ápolónő volt távol. Huszonöt munkanapjával számolva ez egy hónap alatt 1000 munkanapkiesést jelent. Részben munka melletti tanfolyamistákkal, szakosító tanfolyamon résztvevőkkel, szerződéses munkaviszonyú ápolónőkkel vissza tudtunk pótolni havonta 522 munkanapot, 478-at (4176 óra) nem. Havi átlagban elrendelt túlóra 1551. A vissza nem pótolt órakülönbözet jelentős túlterhelés az ápolónők számára. Terhelés viszont maga a túlórázás is. Ilyen irányú gondjaink és nehézségeink ellenére az eltelt három év alatt elért eredményekről is beszámolhatunk. A viszonylag jó kórházi létszám velejárója egyes területeken az alacsony bérszínvonal. Túlnyomó többségben nődolgozókat érintő béremelésekre került sor ezért 1972— 73-ban az alacsony keresetűeknél. Előbb az 1200 Ft-ot el nem érők alapbérét emeltük erre a szintre, majd a kötelező alapbérük nulla %-án, állók béremelésére került sor. Érintettek száma közel 200. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve érvényesül az intézetben, nők emiatt hátrányos helyzetben nincsenek. Jutalmazási, alapelveinknek megfelelően mindhárom évben, legalább egyszer minden nődolgozó jutalomban részesült. Az egy főre eső átlag 1972-ben 1700, 1973ban, 1000 Ft volt. Az esedékes törzsgárda jelvényeket és jutalmakat nődolgozóink megkapták az elmúlt a három év alatt. 1072,—73-ban kórház-rendelőintézeti egységből két nő kapott egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést, kettő pedig Madzsaremlékérmet. A nők szakképzettségének biztosítása érdekében tovább folyt a munka mellett tanulók képzése ápolónői, asszisztensi, speciális asszisztensi és szakosító tanfolyamokon. 1973-ban kéthetes bentlakásos továbbképző tanfolyamon vettek részt az osztályvezető nővérek és 1965 helyettesek, valamint az előtt végzett beosztott ápolónők- Orvosnőink az előírt gyakorlati évek után sorra szakvizsgáztak. Rendszeres volt az osztályvezető nővérek havi politikai és szakmai továbbképzése. Az intézetben évek óta szervezzük az egyéves politikai előkészítő iskolát, zömmel nőhallgatókkal. 1972—73-ban két—két ápolónő került osztályvezető ápolónői munkakörbe; mindannyian a fiatalok korcsoportjához tartoznak. A kórház, mint környezet, igényeiket kielégíti. Munkakörülmények javítására ugyancsak gondoltunk. A kórházban központi szállítóbrigádok működnek, melyek nagy mértékben, megkönnyítik, illetve mentesítik a nőket a nehéz terhek szállításától- A közterületeket nagyteljesítményű súrológépekkel takarítjuk. Minden, osztályt ellátunk porszívógéppel a takarítás könnyítése érdekében. Létrehoztuk a központi sterilizálót. Ide rehabilitációs és szociális indokok alapján jelöltük ki a nődolgozókat — egy műszakra. Nehezebb tárgyak emelésére férfi munkaerőt kaptak. Érintett nők száma tíz. A nővérotthon szépítésére a szakszervezeti központtól kapott 100 000 Ft-ot fordítottuk. 1973-ban 18 szekrényt és 56 haverőt biztosítottunk saját erőnkből. Szakszervezeti tanácsunkhoz tartozó nő dolgozóik közül 1973-ban 137 nő 55 gyermekkel vett részt üdülésen. E számba beletartoznak azok is, akik az általunk 50 000 Ft-ért bérelt balatonlellei üdülőben nyaraltak. Mindhárom évben 90—100 000 Ft-nyi segélyben részesültek a nődolgozók a szakszervezet és a kórházigazgatás jóvoltából. Eredményeinkből csak a jelentősebbeket soroltuk fel. A női munka további könnyítése — a gyermekgondozáson levők pótlása , helyi kezdeményezéseken túl megítélésünk szerint, országos intézkedéseket is követel. Habonyi Zoltán A III. belosztály dolgozói A NÓGRÁD MEGYEI TANÁCS „MADZSAR JÓZSEF” KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZETÉNEK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ÁRA: 2 Ft 1974. MÁRCIUS Magyarországon marab. 2500 szervezett orvosi állás áll üresen. Ennek egyrészt öülhetnénk, hiszen azt jelzi, hogy kormányzati szerveink az egészségüggyel szemben támasztott társadalmi igényeiknek megfelelően a feladatok megoldásához szükséges objektív feltételeket megteremtették. Örömünk mégsem lehet teljes, hiszem, a szubjektív feltételt, a magasabb orvoslétszámot ilyen gyors ütemben egyetemeink nem tudták — és egyenlőre nem is tandíjak — produkálni. Az orvosi állások és az orvosok létszáma között kialakult aránytalanság sok feszültség forrása. Jó az, hogy nincs munkanélküliség, hogy az egyéni adottságok, elképzelések kielégítésére mód nyílik, hiszen, többbb állás közül lehet választani. Jó az is, hogy az állásokat hirdető szervek, intézmények között a miinél jobb feltételek biztosítása terén komkurrencia alakult ki. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a célfeladattal szervezett állások béréből többlet jövedelemhez juthatnak azok az orvosok, akik eddig is el kellett, hogy lássák az adott feladatot — akár részlegesen is — anyagi ellenszolgáltatás nélkül.A bajok forrását abban látom, hogy ezekkel a lehetőségekkel nem tudunk helyesen élni, hogy sokakat megrészegítenek a lehetőségeik. Az állások között nem „választunk”, hanem „válogatunk”. És ez igen nagy különbség! Néhány évvel ezelőtt még meg voltunk győződve arról, hogy körzeti orvosi állásaink azért üresek, mert nincsenek megfelelő orvoslalkászok a községeikben. Nem állítom, hogy ezen a téren már minden rendben van, de félremagyarázihi azetllam tény, hogy teljesen új, miden igényt kielégítő orvoslakással, garázzsal, rendelőivel ellátott körzetek is betöltetlenek. Azt hittük korábban, hogy pl. a salgótarjáni régi kórház kedvezőtlen munkahelyi feltételei miatt nem települnek le szívesen szebb terveket szövögető orvosok a megyeszekihelyen. A kórházi orvosok vonatkozásában is döntő tényezőnek tartottuk a lakáshiányt. Nem igazságos és főleg nem célszerű propiagamndiafogás a régebbi idők, a „hősi korszak” emlegetése, mégis szeretnék arra hivatkozni, hogy ma a néhány évvel ezelőtti állapothoz képest sokkal különb munka- és életkörülmények között dolgoznak, élnek orvosaink. Ez természetes is, és nem teheti önelégültté az egészségügy vezetőit. Elgondolkodhbató azonban, hogy a fluktuáció a körzeti és a kórházi orvosok körében alig csökkent, sőt időnként pánikszerű mozgolódás, tapasztalható. És ami még szomorúbb, éppen azok a fiatal orvosok vermeik nehezen gyökeret,akik a régebben itt dolgozóik kárára talán többet is kaptak, akik igényeinek kielégítésie céljából — elvi megfoikolásiaik, szakmai, és azt közösségi érdek alapján — a vezetés mindent megtett, akik előtt szép perspektíva állott. Ötven forinttal magasabb beígért bérért, néhány négyzetméterrel nagyobb lakásért minden lelkiismeretfurdalás nélkül odébbállnak. Veszendőbe megy a beléjük fektetett áldozat és rossz szájíz marad azokban, akik évek óta becsületesen itt dolgoznak körünkben, esetleg rosszabb feltételek mellett is. Nem az eltávozottak, az átszálló jegyet váltóik miatt írom le e sorokat, hanem a maguk mögött hagyott, nem egészem helyes nézetek tisztázása végett. Sokszor hallani ironikus megjegyzéseket: „Kígyóit melengettetek kebleteken”, „Jód, megfizettek elvtelenségeitekért”, „Csak így tovább, és mindenki elmegy innen” stb., stb. Mindannyian lettjuk, érezzük, hogy egyes szakmáik, munkahelyek — éppen a létszámhiány miatt — rengeteg nehézséggel küszködnek, az ott dolgozókra elviselhetetlen teher nehezedik. Jogosan kérik a sürgős és hathatós, segítséget. Ha ezt az átlagosnál kedvezőbb feltételek biztosítása révén, új munkatársak idehozatalávan a vezetés, biztosítja, már nem egyértelmű az öröm: kevesebb a helyettesítési jutalom, kialakul bizonyos bérfeszültség, emberi, illeszkedési problémáik adódnak. Ha aztán az új ember ráadásul nem is váltja be a hozzáfűzött reményeket, vagy kereket old, ismét megvan az ok az elégedetlenségre. (Próbáljuk elfogadni, hogy a vezetés az új munkatársak idehonaltalánál a lehető leggondosiabbain jár el, a differenciálásokat igen, sok szempont figyelembevételével alakítja ki. Ha ez mégsem sikerül mindig a legszerencsésebben, akkor is a jó szándékot, a közösség iránt érzett felelősséget lasszik mögötte. Ne engedjünk teret demagóg hangulat erősödéséinek. Nem könnyű az embereket előre megítélni, s így természetesen Vándormadarak is kerülhetnek közénk. Ha az ő sorsaikat fügyelemmel kísérjük, kiderül, hogy a következő munkahelyükön sem, nagyon melegszenek meg, ott is hiaimiat elégedetlenné válnak és távoznak. Természetes, hogy a vanidormiadar bélyeget nem minden eltávozóra üthetjük rá. A legbbecsületesebb szándékú ember is tévedhet, vagy sorsa úgy alakul, hogy munkahelyén, és lakóhelyén, változtatni kell. Ezeket nem ítéljük el, sőt alkalomadtán szívesen vissza is fogadjuk őket. Helyzetüket értékeljük reálisan és ne essünk a másik végletbe, miszerint az itteni vezetés olyan helyzetbe hozta őket, hogy távozniuk kellett. Ae kell legyem a célunk, hogy minél többen jól érezzük magunkat mumkahelyieinben, ne lássuk a más rétjét zöldebbnek és ne hagyjuk magunkat minimális annytagi előnyökért, vagy ígérgetésért elcsábítani. A különböző okok miatt eltávozottak pedig ne teremtsenek körünkben pánikhangulatot, kedvezőtlen légkört, belső feszültségeiket. Ha időnként háborogni lenne kedvünk, gondoljunk arra, hogy a pillanatnyi előnyök élvezeténél, sokkalta,radiamdófob, emberi öröm az igazi otthon, a megszokott közösségihez tartozás tudata. " Dr. Fancsik János