Körösvidék, 1920. március-május (1. évfolyam, 1-49. szám)

1920-05-30 / 49. szám

Békéscsaba, 1920. május 30. Csütörtök I. évfolyam 46. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István­ tér 18. szám A szerkesztőség telefon­száma: 60 Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér Dr. Raffay Sándor bányakerületi evang. PÜSPÖK beszéde az ifjúsághoz. Tegnapi lapunkban megemlékeztünk arról a nagyhatású, gyönyörű beszédről, melyet dr. Raffay Sándor ev. püspök tar­tott a békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-főgim­názium ifjúságának a Vigadó nagytermé­ben. Fő beszédet gyorsírónk pontos lejegy­zése szerint módunkban van szó szerint közölni. Hisszük, hogy ezzel nagy szolgá­latot teszünk a hazáját szerető lelkes ma­gyar ifjúságnak- Hisz' nekik mondta a püspök e megszívlelendő szavakat: Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves ifjúság! Igazán nem tudom, mit szólaltassak meg ez ünnepi órában: a reménytelenséget-e, amely ma mindnyájunk lelkén ül s akaratlanul is rab­ságba kényszeríti a tépelődő lelket vagy a bizo­dalmat, amely kicsendül a reménytelenségen ke­resztül is mindnyájunk lelkéből, amikor erős hit­tel, törhetetlen bizodalommal tekintünk a köd­fátyolba burkolt jövendő elé? Nem tudom, vajjon belekapcsolódjék-e szavam és gondolkodásom, lelkem és tépelődésem az ifjúság lelkének vilá­gába, melynek megszólalását itt az imént hallot­tuk, vagy egyszerűen tolmácsa legyek a jelen, a múlt és a jövendő hitének és reményének? Mert mindnyájunkon egy érzés uralkodik ma: a bizony­talanság, a tépelődés érzése. Nem tudunk sza­badulni ezen érzésnek a rabságától, mely béklyó­képen köti meg lelkünket. Mert bármily szépnek, gyönyörűnek akarjuk festeni a jövendőt, az aggó­dás terhe visszarántja lelkünk repülni vágyó szár­nyait a föld porába és arra kényszerit, hogy a port könnyeinkkel öntözzük, mert lelkünk ma alig tud termelni mást, mint keserű, fájó könnye­ket? Ez a mi szomorú jelenünk; hangulata, üze­nete pedig az, amit a költő így fejezett ki egykor fájó lelkének mély sóhajtásával, szólva hazájáh­oz: „Multadban nincs öröm, jövődben nincs remény." De hát az én lelkem nem tud megnyu­godni a jelennek ezen üzenetében s hiába látom széthullani ősi hazánk szent határait, hiába látom összetörve porban heverni a magyar dicsőséget, a multaknak eme szent örökségét, melyet sértetlen egészében, háborítatlan tisztaságában kell átad­nunk a jövendő nemzedéknek, hiába látom a sok nagy keservet, mely ránk borul, mint az esthajnal homálya, én látom egyúttal a csillagokat, látom felénk fényleni a múltból a jövendőbe ható hatal­mas, nagy ígéreteket is. Mert a múltnak is van üzenete hozzánk. Kedves ifjúság! Ti, akik a múlt­nak fátyolát lebbentgetitek fel most a tudásnak varázsvesszejével, tanuljátok meg mindazt, ami a történet lapjain fel van jegyezve a hatalmas, nagy, alkotó múltnak szent cselekedeteiről. Olvassátok el ott és véssétek tanulságul és törvényül a lel­ketekbe Kölcsey üzenetét, hozzánk mindnyájunk­hoz azt az üzenetét, mellyel az ő Parainesis-ében e rövid mondatban jelöli meg a múltnak törvé­nyét, a jövendőnek útját, a lelkeknek köteleségét: „A haza minden előtt". Mert tudjátok-e, hogy a múltban mi tette naggyá a mi nagyjainkat? Mi, a ma örömeinek, a ma sikereinek harcosai, akik nem akarunk s nem látunk mást, mint csupán egy-egy futó pil­lanatnak jólétét, hervadó világképen k­önnyen le­hulló dicsőségét, akik csak azt tartják küzködésre méltónak, ami hasznos, talán meg sem értjük, hogy e haza nagyjait az tette naggyá s az véste nevüket örök időkre a történet érctáblájára, hogy az volt a jelszavuk: „A haza minden előtt". Igen, minden előtt még magam előtt is, még azok előtt is, akiket boldogoknak akarok látni, még azon dolgok előtt is, amiket ideáloknak nevezek, még azok előtt is, amikért verejtékezek, egy van csak, ami minden áldozatot megérdemel és ez: a haza. Mert tudjátok-e, kedves gyermekeim, hogy mi a haza? Nem az a föld csupán, amelyen jártok, amelyen éltek, amely mindnyájunknak kenyeret, frissítő vizet terem, mert hiszen ke­nyértermő rögöt, lakást adó földet másutt is talá­lunk széles e világon, talán gazdagabbat, éhe­sebbet, talán hálásabbat is. Nem is az az otthon a haza, amelyet ezen az édes, szent, magyar földön felépítettünk, mert hiszen ez az otthon ma sokaknak otthontalanságot jelent, ez az ott­hon ma sokak számára a keserűség forrása, amely a nyomorúságnak, a gyalázatnak egész tengerét zúdította reájuk. Nem is az a családi kör a haza, amelyben oly boldogoknak érezzük magunkat, hiszen ennek minden egyes tagja előbb-utóbb elhagy bennünket, vagy mi hagyjuk el őket s megyünk apáink utján az elmúlás tör­vénye szerint. A haza még csak nem is az az égbolt, amely ránk borul. Hiszen másutt is ugyanez az ég borul ránk, az éltető napsugár másutt is m­egtermékenyiti a rögöt és mosolyt derit a világ ábrázatára. Mi hát a haza ? Kedves gyermekeim ! Amikor édes anyátok megtanított benneteket imádkozni s először kulcsolta össze kis kacsóitokat s ti még nem is tudtátok, hogy ebből milyen sokszor merítetek majd vigaszta­lást, midőn lelketek felszáll egy-egy buzgó só­hajtásban oda, ahonnét vártok minden áldást; amikor anyátok ott virrasztott álmaitok felett s mikor édes atyátok a maga verejtékének gyü­mölcseit megosztotta veletek, nektek szánva mindent s magának csak annyit hagyva, hogy ereje legyen a további munka végzésére; amikor alkonyodó estén el-elbeszélt gyermekkoráról, azokról a nagyokról, akiket ő is nagyoknak hitt, ismert és becsült, amikor a multaknak szent hagyományait, az ő édes atyjának ideáljait, nagy­atyjának szokott mondásait, lelkét megjelentette előttetek, akkor a hazaszeretet tudományait vetette meg bennetek. Amikor e mesék révén régi ős legendák szent álmaiba elmerült a lelke­tek s láttátok ott a Maeotis tava mellett az arany szarvast űző ősöket, elképzeltétek Hunor és Magyar seregét, láttátok Csaba királyfit a tejúton végigvonulni zajtalan seregével, vagy amikor Mátyás király jelent meg közöttetek, hogy igazságot osszon, vagy amikor Rákóczi jött a tárogató hangjával és ti szinte láttátok, miképen tisztogatta ellenségtől a magyar hazát Bocskay, Bethlen, miképen ültette lóra a hajdú­ságot, hogy az ősi alkotmányt megvédje szá­munkra, vagy hallottatok a 48-as legendás hő­sökről, akik közül egy-egy nagy alak ma is itt van köztünk és hirdeti a nemzeti eszmék örök szentségét és igazságát, akkor a hazának e szent hagyományai a hazaszeretet érzését erősítgették bennetek. És amikor a rónák legszebb terméke a magyar dal csendült meg legelőször előttetek és ti utána csengtétek a magyar siró öröm e csodás melódiáit, akkor a lelketek nőtt oda a röghöz, melyen megláttátok és élveztétek a nap­világot. Ez mind együttesen, bensőleg össze­forrva és ami csak hagyomány ezen a szent földön, mely lelketekhez tapadt, ez a hagyomány, ez mind a haza. Elhagyhatjuk az anyaföldet, elvihet bennünket az élet vihara bárhová, alkot­hatunk magunknak új családi kört, elfelejthet­i a hazának nyelvét, de a haza szent, örökkév; tradíciói, hagyományai, szent meséi, csengő nő nem hagynak el bennünket soha, végig kíséri velünk együtt élnek, mert magyar lélek oltoz belénk felejthetetlenül­. Most, amikor darabokra hullott a haz földje, maga a haza nem veszett el, nem veszhet soha. Amíg csak a magyar lélekben él magyar hagyomány, amig csak magyar gyermk el tud merengeni a multak szent hagyományai amig a mult fényén szépnek tudjuk álmodni jövőt, amig a magyar dal el nem némul a Ká­pátok alatt, Duna, Tisza völgyén, addig ez haza, ez a nemzet él és megmarad. És ezt szólok hozzátok, kedves ifjúság, hogy töltsét meg a lelketeket szent magyar eszmével, a­gyar hagyománnyal. Emlékezzünk régiekről el ne felejtsük a multakat, mert a multak az fundamentum, melyen megépül a jövő. És tudjátok mi leg­jen a jövendő jelszav. Három parányi szó csak, de ne felejtsétek ezzel közöntsétek egymást, ezzel erősítsétek a szigeteket, ha a munkában lankadozni kezd. 1 legyen törvénye egész életeteknek, ez legyen cél, mely felé haladtok, ez legyen a vezércsil­lotok, mely soha el ne halványodjon. Ez a h­rom rövid szó: „Nem, nem, soha!" Ennek országnak nem szabad elmúlnia, ennek a nem­zetnek nem szabad elvesznie, az ország­határ­nak pedig soha nem szabad megváltoznia. Tudjátok-e, hogy" érjük el ezt a célt? most küzdünk a jelen bajaival" ti ezután fog­ küzdeni a jövő feladataival; a miénk jó részben múlt, talán még egy darab jelen, a tietek egész jövő. Kedves ifjúság! »Non scholae, si vitae discendum,* mondja a latin közmond De én azt mondom: non scholae, nec vitae, s patria. Ne az iskolának tanuljatok, de ne is életnek hanem a hazának tanuljatok. És ig­yezzetek magatokat nevelni az akarásba, amikor megindult a nagy világháború, ak megkérdezték a világnak most legnagyobb­­ vezérétől Hindenburgtól, hogy melyik fér­fi megnyerni a világháborút. És akkor ő nem mondta, amelyiknek legnagyobb a serege, leg­kézebb a katonája, legtöbb a pénze, hanem­­ amelynek legerősebb az idegrendszere. És CSI ugyan ugy van. A mi idegrendszerünk megbo­lott a Piave sikján, s leraktuk a fegyvert. Az pedig, akik győztek, akik ugyanazon a pon állottak akkor amelyen mi, két nappal tová­bi­ták idegrendszerrel és ők győztek. É mi idegrendszer ? Akarat, amint azt megmondó már a régmúlt bölcse : »tudod mi az erő ? Aka mely előbb vagy utóbb, de diadalt arat.« Ig: kezzetek erős akaratra szert tenni, mely a magatok felett is győz, mely a célt­­ téveszti szem elől. Ez a cél pedig csak­­ lehet: Magyarország fennmaradása minden­­ és minden áldozattal. Kedves ifjúság! Itt, ezen a ponton, ahi az isteni gondviselés benneteket állított, szi vegvárak katonái vagytok, a nyelvhatáron élt De lehet-e a magyar állam polgárságában lasztófal a nyelvi különbség ? Vajjon, aki ti nyelveken dicséri az Istent és hirdeti­ az igaz­­got, annak nem épen olyan bőséggel adja-e magyar haza a frissítő vizet, a táplálékul iz­­áló kenyeret és az éltető napsugárt ? Amer szabad földjén mindenkinek szabad bármily nyelven beszélnie, de Amerika földjén ni .

Next