Körösvidék, 1920. június-augusztus (1. évfolyam, 50-125. szám)

1920-08-01 / 101. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István­ tér 18. szám A szerkesztőség telefon­száma : 60 Független keresztény politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér A Körösvidék Kenyérmozgalma Az első fecske. A Körösvidék kenyérmozgalma ime már meg­hozta az első nagyszerű eredményt. Ma az alábbi levelet kaptuk. Leközöljük hozzászólás nélkül, mert ez a levél minden szép szónál többet mond. Aki­nek érző szive, nemes gondolkozása van, bizo­nyára ott lesz a követők sorában. Tekintetes Szerkesztőség! A hadi rokkan­tak gabona­gyűjtési akciójukat szivből üdvözlöm, hozzá sok sikert kivánok és bejelentem, hogy én a" Kovács-malom nevében 1000 korona készpénzt és 500 kg. búzát bocsátok e célra rendelkezé­sükre. Kérem azonban Önöket, hogy az össze­gyűjtendő gabonából, ha lesz miből, a reá szo­ruló munkások is kapjanak, ha nem is ingyen, de mérsékelt árban. A gabona elosztását végezte a Körösvidék igazgatósága a polgármester úr jelenlétében. Békéscsaba, 1920. július 31-én. Szívélyes üdvözlettel : Kovács Mihály" Meg­vannak a Lipót-körúti gyilkosok • Budapest, július 51. A Lipót-körúti merénylet ügyében nagy apparátussal folyamatba helyezett erélyes nyomozás nem várt gyors eredményre vezetett. A közvetlen tettesek mind a rendőrség kezén vannak már. Nevük m­ég nem árulható el, mert a nyomozás tovább folyik annak a szerve­zetnek a leleplezésére, melynek szolgálatában állottak a gyilkosok. A zavargás rendezői a Berzenczey-utcai állami iskolából indultak ki. Az Orosz-Lengyel helyzet Páris, julius 31. A francia minisztertanács, mely az oroszok előnyomulásának ügyével foglal­kozott, már véget ért. Eredménye az a hatalmas arányú katonai akció, melyet a franciák a len­gyelek támogatására az oroszok ellen fognak meg­indítani. Varsót és környékét hadszintérnek nyilvá­nították. Kiken kell segítenünk ? Röviden meg lehetne e kérdésre felelni: min­denkin. Mert eltekintve egy-két láncostól, valóban a társadalom csaknem minden rétegének van va­lami orvoslásra szoruló baja. De mégis a legsze­rencsétlenebbek azok, akiknek még betevő falatjuk sincs, sőt módjuk sincs hozzá, hogy legszüksége­sebbjeiket beszerezzék. Ezek a munkaképtelen hadi­rokkantak, a nagycsaládú hadiözvegyek, akik gyer­mekeiktől nem tudnak munkára menni, az ártatlan árvák s azok a kistisztviselők, akik egész nap görnyednek nevetségesen csekély fizetésért s el­foglaltságuk olyan nagy, hogy lehetetlen mellék­kereset után járniok. Ezeken feltétlenül segítenünk kell. Termé­szetesen az államnak volna ez a feladata. De ha ez nem bír segíteni, akkor segíteniök kell a tehe­tősebb polgároknak. Mert halálos vétek volna egy­szerűen tudomásul venni az ő nyomorukat s meg sem próbálni az azon való enyhítést. Ezek az emberek­­ a nélkülözés legszörnyübbb módját szenvedik: az éhséget. Ezt pedig nem le­het sokáig kibírni. És jaj nekünk mindnyájunk­nak, ha az éhség egyszer jogát követeli. De ezer­szeresen jaj azoknak, akik sohasem éheztek, nem nélkülöztek ! Nem szabad megengednünk, hogy az éhség jajkiáltása felüvöltsön ezen a környéken. Hiszen nem is kerül olyan nagy áldozatba a segítség­nyújtás. Ha minden termelő csak néhány kiló ter­ményt, minden kereskedő csak egy kevés árut, minden tőkepénzes csak néhány koronát ad; ha minden iparos csak egy-két óra munkát ajánl fel, hogy elkészítsen ingyen a kereskedőktől kapott anyagból egy-egy cipőt, ruhát, ezt ugyan nem érzi meg senki sem, de a nyomorgók könyeinek özöne szárad fel, ezer sírás válik boldog, hálás kacagássá. Emberek! Tegyétek meg azt, amit szivetek, bensőtök diktál, adjatok abból, amit bőven adott nektek az Isten : adjatok búzát, árpát, sót, zsírt, szövetet, bőrt, vásznat, adjatok munkát, a munká­ban megrokkantak, kimerültek számára! Hallgas­satok szivetekre jó emberek! A szenvedők hálája, az árvák imádsága fogja kérni rátok az Ég bősé­ges áldását! Düredezőben a „nagy oláhai kártyavér Anarchistikus állapotok Erdélyben (Saját tudósítónk jelentése) Békéscsaba, július 29. Városunkon keresztül az oláh caesarizmus ma ismét harmincöt hontalan családot száműzött a nagy­világba. A szerencsétlen bujdosókkal folytatott beszélgetésem alapján a következők­ben vázolhatom hű képét az erdélyi sötét ál­lapotoknak. Az óriási egyenetlenséget, amely minden vonalon immár anarchiát teremtett,­nagyban szítja az oláh kormány pénzügyi osztályának egy újabb keletű rendelete, amely a vagyondézsmát célozza és pedig olyan képen, hogy a koronát kirekeszti a forgalomból, mint fizetési eszközt és leivel cseréli be, még pedig 1:4 arányban. Ezzel azt akarja elérni a bocskoros betyár, hogy az állam kátyúba sülyedt gazdasági szekerét pár hétre ismét kihúzassa az árok szélére. Természetes, maga az erdélyi gubás sem akar hallani erről a törvénytelen rablásról s kijelentette, hogy a ma­gyar papírral inkább begyújtja a kályhát, sem­mint kötélnek álljon, amikor úgy is tudja, hogy jön Horthy s akkor a leivel mehet majd a más­világra nyaralni Nagymokándia után. A sorozás folyik, helyesebben csak szeretné Ferdinánd úr, akinek a borzalmas kánikulában rettenetes melege kezd lenni, ha folyna, mert bizony még a faji­óc sem jelentkezik, annyira nem, hogy Algyógyon például a 167 hadköteles közül 35 állott a mérce alá, az is egy szálig al­kalmatlan, nyomorék. A hadsereg, hogy tisztes címmel illessem az összetoborzott rablóbandát, teljesen le van züllve s már hónapok óta nem csak a legénység, de a tiszti ficsurok is nap-nap után korcsmai verekedéseknek, gyalázatos utcai botrányoknak és különféle lealacsonyító deliktumoknak lettek főszereplői. Hogy a sok közül csak egy esetet emeljek ki, Aradon a rendőrprefektus úr (civilben zupás őrmester) és egy csendőr százados va­lami elregulrált lakás felett összekülönböztek. Mindjárt a diskurzus elején a járó­kelők nagy megbotránkozására csak úgy kezdtek repülni egyik arcról a másikra a pofonok. A finesze az­tán a komédiának az lett, hogy a nyilvános ka­kasviadalnak a közbelépett katonai küldöttség vetett véget. A köz- és vagyonbiztonság ép a fentiek következtében a lehető leglazább alapokon áll. A vasútállomások őrsége valóságos tolvajszövet­kezet. Éjjelenként nyiltan folyik a raktárak és lezárt vagyonok megdézsmálása anélkül azonban, hogy a hirhedt oláh diktatúra gátat volna képes vetni a napirenden levő gazságoknak. A közelmúltban Erdély minden számottevő helyén öles plakátok jelentek meg az utcasarko­kon, amelyekben őfelsége, Mária királyné játszó babája, krokodil könyöket sir és felhívja nagy­oláhország hű fiait faji és osztálykülönbség nél­kül, hogy sorakozzanak az általa kibontott rongy­lobogó alá és mentsék meg birodalmát (?), mert annak kapuit három oldalról döngeti az ellenség hatalmas ökle. Nyugaton a magyarok, délen a bolgárok és keleten az oroszok készülnek meg­nyirbálni a dörmögő mackó bőrét. Tehát óbégat a minden mokányok cárja, anélkül azonban, hogy valaki is meghallaná és komolyan venné jere­miádjait. Horthy kormányzó puszta nevétől resz­ket az egész társaság. Még a szabad rablás és 10 holdas vérdíj reményében szolgálatot teljesítő hegyi betyárok is kijelentették tisztjeik előtt, hogy ha jönnek a magyarok , reájok ne szá­mítsanak, mert ellentállani semmi kedvök nincs. Nem ritka eset, hogy a járőrök fegyver nélkül térnek vissza őrhelyeikre. A sötétség leple alatt bizony testvéreink el-elkapják hóhérjaikat, aztán alaposan helyben hagyják a sikátorok porondján, úgy, hogy alig-alig tudnak másnap lelket önteni beléjök a mozgósított szanitészek. E hó 29-ig esküt kellene tenniök az összes közalkalmazot­taknak. De azok inkább neki­vágnak a nyomo­rúságnak, semmint hűtlenek legyenek a régi, igaz hazának. Akad ugyan elvétve megkótyago­sodott ember, de hát Istenem! létezik-e olyan gondosan ápolt kert, ahol nem üti fel fejét a pompázó virágok között a gaz és bojtorján? A tömeges kivándorlást különösen az is befolyásolja, hogy a közbiztonsági állapotokból világosan lehet látni, miszerint egy kultur­állam elrabolt földjére véres kezű brigantik felhozták a sötét Balkánt. Feltűnően sok a repartiáltak kö­zött a magyar iparos és ez érthető is, mert mi­nálunk az emberek előbb hazafiak a szó igazi értelmében s csak azután tagjai a jog és erkölcs törvényein felépült más szervezeteknek. Ezt iga­zolja az is, hogy Mária sintérjei a napokban egy hatalmas irredenta mozgalomnak jöttek nyo­mára Kolozsváron, s megállapítást nyert, hogy azt a mi derék, becsületes erdélyi munkástestvé­reink indították a magyar haza megmentéséért. A vezetőket lefogták, bebörtönözték, véresre ver­ték. Hiába minden. Nem sokra mennek brutali­tásaikkal. Jóllehet egy-két ember áldozatul esik, de az erdélyiek nemes szivéből annak a földnek a szeretetét nem fogja tudni kiölni a bocskoros betyár soha... de soha. A város, a falu nappal is alszik. Olyan a letépett magyar föld, mint egy óriási rabtemető. Csak a templomot járja az istenfélő nép s várja... várja türelmetlenül az első Horthy bakát, aki hirdeti a pokol ronda világában a felvirradást s meghozza a Maros völgyében a húsvéti ha­rangot.

Next