Körösvidék, 1921. január-március (2. évfolyam, 1-68. szám)

1921-01-22 / 17. szám

2 /tőzsőv/dék GONDOLATOK * * *­ ­Az újságpapír ára nálunk napról-napra magasabban áll. Ma Budapesten 38 K 50 fillér egy kilo­gramm rotációs papír, az a sima­papír pedig, amelyre a vidéki újsá­gokat nyomják, 53 korona. Ezzel szemben Bécsben a rotációs papír kilója 18 K 50 fillér, de ebből is megtérít az állam pótlék címén 9 koronát és exportjárulék címén 4 korona 50 fillért. Úgy, hogy a bécsi újságok tulajdonképen 5 koronát fizetnek egy kilogramm papírért. És mégis drágább Bécsben az újság, mint nálunk. Ideje volna már, hogy a kormány rendezze valahogy a papírkérdést, ha ugyan nem akarja megfojtani a magyar újságírást. * * Az antánt erejét akarta felhasználni a Szimbolikus Nagypáholy című szabadkő­mives gyülekezet, csakhogy folytathassa „munkáját". Elérkezettnek találta ez a sö­tétlelkű hazaárulókból álló társaság az időt arra, hogy újra ráüljön az ország nyakára, megfojtsa a kereszténységet s Istentagadó tanaival, nemzetköziségével megfertőzze a magyar népet. Nem tudjuk, miből merítette azt a hiedelmét a szabadkőművesség, de bár­miből merítette, megnyugtathatjuk: té­vedett. Tévedett, mert itt nemzetköziség, zsidó uralom soha sem lesz, amíg egyet­lenegy magyar, fajmagyar él! . . . * Erős s várunk ... A Népszava egy a napokban megjelent száma feltűnő helyen ezt a hirdetést írja: „Erős várunk nekünk — a Nép­szava". Tudjuk jól, hogy a Nép­szava nem nagyon tiszteli senkinek vallásos meggyőződését, tudjuk, hogy az évszázados tradíciókat szerette felrúgni, tudjuk, hogy a múltban sokszor űzött gúnyt az egyházakból — de azt hittük, hogy a megvál­tozott időkben legalább a modorát igyekszik megváltoztatni. Ez a hir­detés azonban kiáltó bizonysága annak, hogy a Népszavában szép csendben elhelyezett destrukció gyö­nyörűen virágzik ott ma is. Alig kezd egy kis „liberális" szellő fúj­dogálni, a Népszava már előbukkan a régi köntösében. Gúny tárgyává teszi a protestantizmus négy­száz­éves himnuszát, azt a gyönyörű zsoltárt. Vagy nem megsértése az egész protestáns világnak az, ha az "Erős várunkat" éppen a Népszava profanizálja ? — Nem gondolja a Népszava, hogy ilyesmivel a protes­táns munkásságnak vallásos érzületét is sérti ? Vagy ők csak a hitetlen dolgozó tömegeknek akarnak inni? Ha így tesznek, ezt a célt hamar elérik. * Take Jonescu. Ez az ismert oláh ur igen nagy étvágyú ember s jólélekkel kivánunk a fajtájából minél többet Oláhországnak — hátha hamarább felpukkad az Ezópusi béka . . . Legutóbb hatalmas tervvel állt elő. Semmit sem akart, csak Magyarország megmaradt területének szétosztását. A humoros terv a len­gyelek tiltakozásán bukott meg, de most hogy kipattant, a csehek is til­takoznak ellene. Pedig a terv, a lé­nyeg, a továbbzabálás lehetősége határozottan jó. Ajánljuk is Ionescu úrnak, valósítsa meg. Miután azon­ban itt nálunk nincs alkalma kitűnő étvágyát kielégíteni, melegen ajánl­juk neki Oroszországot. Ez nagyobb darab,­­hamarosabban is a torkukon akadhat a bocskoros gavalléroknak s nem kell sokat bíbelődniök azzal a nehéz munkáv­al, hogy a kulturát saját színvonalukra sülyesszék le, mert már majdnem odáig pusztítot­ták a vörösök. Békéscsaba 1970. évi pótadója A törvényhatóság megvizsgálta Békéscsaba 1920. évi költségelő­irányzatát, melyet 1,142,837*16 K bevétellel és 5,552,807­ 98 K kiadás­sal, tehát 4,409,970 82 K fedezet­len hiánnyal helybenhagyott. Erről ma értesítette a várost, egyidejűleg felhatalmazván arra is, hogy a hiány fedezésére az I. csoportbeli adóne­mek minden koronája után 90 fil­lér községi adót vessen ki és szed­jen be.­­A kivetett és beszedett összegek számadás kötelezettsége mellett a költségvetésileg előirány­zott tételek fedezésére fordítandók. Tudvalevőleg — amint annak idején megírtuk — eredetileg 250 százalékban állapította meg a vá­rosi képviselőtestület az 1920 évi pótadó kulcsát. Az 1920. évi XXIII. törvénycikk azonban oly nagy mér­tékben emelte fel a pótadóalapul szolgáló állami egyenesadók össze­gét, hogy a 250 százalékos kulcs szerinti városi adó csaknem elvi­selhetetlen lett­ volna a város adózó közönségére, ezenkívül pedig a szükségesnél nagyobb jövedelmet is eredményezett volna a város számára. Az 1920. december 6-án tartott képviselőtestületi közgyűlés az 54750—1920. számú miniszteri ren­delettel kapcsolatban foglalkozott e kérdéssel s annak értelmében a már megállapított pótadókulcs mó­dosítását határozta el s mondta ki egyhangúlag. A módosított kulcs 90 százalék, melyhez 4,915,204 koronányi állami egye­nes adó szolgál előirányzott alapul. A közgyűlés az 1919. és 1920. években előirányzottakon kívül fel­merült rendkívüli kiadások fedezé­sével együtt 4.409.970 korona 82 fillérben állapította meg a pótadó utján fedezendő összeget. Az állami egyenesadóknak ala­pul vételénél a III. oszt. kereseti adó 1.500.000 koronás előírással szerepel. Minthogy azonban ez nem végleges összeg, arra az esetre, ha a végleges megállapításnál lénye­gesen megkissebbednék, az így származó hiányt egyes most elő­irányzott kölcsönvisszafizetések el­tolásával végső szükség esetén pe­dig a pótadókulcs új megállapításá­val (esetleg pótköltségvetéssel) fogja kiegyenlíteni a város. y Véres összeütközések Filmében Windischgratz Párisba utazott Békéscsaba, 1921. január 22. Polgárőrség szervezése Békéscsabán Békéscsabán hétfőn délelőtt a vá­rosházán a vármegye összes főszol­gabíróinak és polgármestereinek be­vonása mellett a főispán elnöklete alatt értekezlet volt, melynek tárgyát a polgárőrségek mikénti megalakí­tása képezte. Tudvalevő dolog, hogy még an­nak idején, az oláhok kivonulása után, a honvédelmi miniszter a bel­ügyminiszterrel egyetértőleg polgár­őrségek létesítését határozta el azon rendeltetéssel, hogy szükség esetén a csendőrségnek és rendőrségnek a közrend biztosítása körül segéd­kezzék. A kormány úgy kívánja most, hogy a szervezkedés tisztán polgári alapon történjék, nehogy az entente hatalmak, az egész, kizárólag a ren­det szolgáló akciónak, valamelyes burkolt katonai célzatot tulajdonít­sanak. A főispántól nyert direktívák alap­ján a polgárőrségnek az egész vár­megyében való sürgős megalakítása és a csendőrség és rendőrség szol­gálatába való beillesztése határozta­tok el. Értesülésünk szerint az egész or­szágban ugyanilyen alapon folyik a szervezkedés, melynek egyedüli és kizárólagos célja a közrend bizto­sítása. A csehek lengyel offenzívától tartanak Prága, jan. 21. A csehek lengyel offenzívától tartanak. Prágai lapok hírei szerint Tesshhen vidékén lövész­árkok épülnek és Tetanic lengyel tábornok önkénteseket toboroz a csehek ellen megindítandó háborúra. Hét kommunista vezért fogtak el Berlinben Gyucha András a boldogfalvi harangozó Irta: Gajdács Pál II. — Hogy fogok én majd beszá­molni a ti bűnös lelkeitekről an­nak, aki mindeneket számon kér s mindeneket szigorúan megítél ? — mire az én atyámfia csak úgy szűre alól odakiált nekem : — Mond meg öcsém, hogy te csak bojtár voltál. Lelki bojtárkodásom után a­­z főgimnáziumban, mint tanár, három éven keresztül igyekeztem azt a kölcsönt, amit annak idején boldog emlékezetű tanáraimtól tudomány­ban, üstökcibálásban, ismeretekben, hátbaütésekben olvasatlanul kap­tam, visszaadni tanítványaimnak, egészen szakrendszeresen alkal­mazva a nebulókra naponként azon paedagiko-didaktik-moralis princípi­umot: nulla dies, sine linea.— Ez­alatt pedig hol arrra az egyházra, hol emerre pályáztam s nettó 3-szor buktam meg. Egyik helyen azt mon­dhatták, hogy fiatal vagyok. Hiába mondogattam, hogy ez olyan hiba, melyből az ember naponként 24 Fiume, január 21. A legionáriu­sok leszerelése az olasz kormány­csapatoknak csak véres utcai har­cok árán sikerült, órányi­ adagot veszít, ugy hogy végre 70—80 év múlva e hibát tel­jesen elhagyja. Másutt meg azzal álltak elő, hogy kicsiny az ember, mire én visszavágtam. No­ha én azt tudom, hogy kendtek még min­dig rőffel mérik a papot, akkor ma­gam helyett egy zsiráfot küldtem volna, az elég magasan hordja a fejét. Egy helyen meg éppen azzal hozakodtak elő, hogy ekhóm ará­nyában volna néminemű diffikáltá­suk. Ezeknek meg azt válaszoltam : Állítsanak kendtek a szószékbe egy 10 lóerejü kazánt, annak azt hiszem, rengeteg ekhója lesz. Ők megmond­ták a magukét, én megmondtam a magamét s a vége denique minde­nütt az lett, hogy kegyetlenül elha­saltam. Midőn végre nekem is felvirradt, neki indultam életpárom keresésé­nek és íme a hagyományos 3-as szám itt sem hagyott cserben : — 3 kosarat kaptam. Amint ezen rövid önéletleírásból is méltóztatnak látni, az én végze­tes szám­om a 3-as szám, az én Viktor barátomé a 9-es szám, am­it ő annyira tiszteletben tart, hogy az ő házánál semmiféle családi ünne­pélynek : lakodalomnak, keresztelő­nek, névnapnak vagy disznótornak Budapest, január 21. Windisch­gratz Lajos herceg tegnap Parisba utazott, ahol előreláthatólag két he­tet fog eltölteni, más becsületes számú napon nem szabad megesnie, csak 9-én. Viktor barátomnak ezen szinte a rajongá­sig fokozott kegyelete a 9-es szám iránt valószinüleg onnan datálódik, hogy ő 1849-ik­­ év 9-ik hónapja 9-ik napjának reggelén 9 órakor pillantotta meg a napot s erősen meg van győződve arról is, hogy ha majd itt kell hagynia ez árnyék­világot, itt is a 9-es szám fog sze­repelni. Amint mondom tehát, a disz­nótor is nála mindenkor 9-én tar­totik. Ad vocem, disznótor. Az ízletes tejfeles töltött káposzta, mely a disznótoron rendesen elöl­járó beszédképen szokott az asz­talra kerülni, már este 6 órakor az asztalon párolgott s ugyancsak csik­landozta szaglási érzékünk kima­gasló s hivatott képviselőjének, or­runknak idegeit s étvágyunkat szinte a nyálfolyásig csigázta fel. Utána következett a megint csak fokozott mérvben orrcsiklandozó kolbász, vagyis a néhai szarvasi borbély (szörvénytelenitő hevenyész) műszó­tára szerint: hosszúkás nyúlvány disznóhús vagdalványi tolondék, kö­rülszegve májas, véres és kásás hurkával. Ugy­anabból, mint emeb­ből tekintélyes adagokban kikapván Berlin, jan. 21. Ma hét kommu­nistát tartóztattak le Berlinben, akik­ről megállapították, hogy főfészkük Essenben volt s onnan irányították a nyugatmagyarországi kommunista­mozgalmakat. Vezérük egy szintén kézrekerült Schröder­­ nevü bányász volt, aki vörös hadsereget toborzott és a proletárdiktatúra kikiáltását készítette elő, a magunk részét, becsületesen neki készültünk a mokrai hegy levének fogyasztásához, az urak és bellé­rek bent a szobában, a kocsisok és a cselédség pedig kint a kony­hában. Ez utóbbiak között az öreg Gyucha András is, a vén harangozó, aki­ ilyen alkalmakkor nemcsak kon­venciós bellérként, de a cselédség­nél viceházigazda szerepében is ténykedni szokott s mint házigaz­dához illik, ugy az evésben, mint az ivásban jó példával járt elöl. Szinte böcsületfogytig kínálgatta az ő gondjaira bizott vendégeket­ mind­annyiszor nagyokat hörpintve, nem egyébért csupán csak a jó példa­adásnak kedvéért. Ennek azután az a kellemes következménye volt, hogy miként a Tisza, melynek elég nagy a medre s mégis, ha minden­felől özönlik bele az ár, megtelik, ő is megtelt, a feje egy kicsit nagyon kótyagossá lett s ha máskor a vi­lág minden csillagászának el nem hitte, hogy a föld forog, most mégis Gallileivel így kiáltott fel , és mégis mozog, de lábával úgy toppantani hozzá, mint Gallilei tette, már nem bírt, mert hol a jobbik lába a balba, hol pedig ez amabba, botlott bele. Szóval az öreg alaposan betörül­között. (Folyt, k.)

Next