Kortárs, 1963. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1963 / 9. szám - SZEMLE - Ferenczi László: Ladányi Mihály: Mint a madarak...
relmese és lesajnálója, eleganciában francia, nyelvtudásban aranyjánosi tudás ihletettje. „A Celtic hajótöröttjei” című lélektani arcképcsarnokában önmagát is jellemzi: óriás utópiák áldozataként zárja ott a sort. Képzelete állandóan felhők felett és bányák mélyén fürkész, kiismeri magát az amerikai multimilliomosok és a keleti zsibvásárok körében egyaránt. Beleélő képessége avatja szinte idegorvosi tudójává a női léleknek. Elsősorban annak, mert a Nirvána partjain is az élet-halál, születés-elmúlás méhét kutatja lázas fölajzottsággal. Végletek embere. A franciáktól tanulta mesterségbeli szigorúságát, innen a nyelvi ötvöző művészete, ahonnan a „Német maszlag, török áfium”, a „Rákóczi” stílusremeke származik és persze a Balzac-mesék tökéletes ódondászi átmagyarítása. De ugyanúgy a gyakori odavetettség is sajátja, budapesti módon, szinte szándékosan éreztetve a cinizmussal határos felületességet, mintha hozzá tenné: „Hát érdemes?!” Érdemes-e küszködni, mikor minden felkiáltójelet kérdőjel követ és minden élet mögött halálólálkodik? Aztán csattanós cáfolatként sorakoznak ragyogó bevezetői a világirodalom remekeihez, azok a Macaulayhoz méltó esszék, túlnőtten a Riedl Frigyes iskoláján. Életmódjában nagyúri fölény uralkodott, de vagyona nem lévén, és sem lehetett egyéb, mint tanár vagy újságíró. Hétköznapi robottól lopta el az alkotás félóráit, napszámosok közt óriás, körülövezetten a félelmetes mindentudás vértjével. Legtökéletesebb kisregényének azt a bámulatos portrét vélem, amely egy vén színész egyéniségéről számol be élethűen. Ez és Nagy Endre „Kupléénekes”-e bizonyára a legtöbb, amivel irodalmunk a színészvért vegyelemezte. De ha központját keresem a laczkói vénának, mégis a szerelem útvesztőiben határoznám meg azt, főhangsúllyal a testi erotika bűvös körén. Laczkó alapjában a világutazó mintaképe lehetett volna, de nem volt repülőgépe, sem jachtja, ahelyett a nővilág ezerarcú szigeteit böngészte végig. Sorsa, kényszere volt ez a választás. Maga is „szerelem gyermekének” született, nagyúr apától, színésznő anyától. Az erdélyi „hinta-politika” hagyományait szívta magába gyermekkorában, innen történelmi regényeiben és egész világszemléletében a tragikus alaphang és a mindenen uralkodó viszonylagosság tudata. Művészetét nehéz volna valamely irányhoz beskatulyázni. Mégis úgy érzem, rokonság fűzi az impreszszionizmushoz, egén a bódító, nagy pillanatok csillagzatával, talaján az öngyilkosság sötétjével. Sárból, salakból röppen fel egy-egy ritka mennyei cikázása és férfi alakjai narkotikummal ölik magukat, inkább gyávaságból késleltetik a végső zuhanást. Vagy pedig — és ez sem kevésbé jellemző — félemberek, torz kivételek. Végső soron mindenki önmagát írja, Laczkó pedig legőszintébb perceiben az élet szegénylegényei közé sorolta magát. Mindez jól kidomborodik az új válogatásból. De még sokkal inkább a Magvető 1957-es kötetéből, amelyhez Keresztúry Dezső készített pompás bevezetőt. Nem ismerhetem a kiadó szempontjait, de tudatlanságomban inkább javasoltam volna ennek a hatéves gyűjteménynek újranyomását. Amúgy is sok darabja került a máris szétkapkodott újabbikba, viszont hiányzik ebből nem egy igazi érték, Keresztúry tanulmányát is beleértve. De ez is elég ahhoz, hogy kivegyük belőle az íróművész életdallamát, ezt a szomorkás, nagyívelésű és sebzett melódiát, tündérígéretűen csendülő, érzéki akkordjaival. (Magvető Könyvkiadó) . MOLNÁR ANTAL Ladányi Mihály: Mint a madarak ... A virágárus bódéja előtt az esti violának, Danolt a karbidfény ezüst hálójába gabalyodva. A „virágárus” szót elvétve már olvastam versben, de nem emlékszem, hogy a bódéval találkoztam volna. A „viola” ellenben egyike a stilisztika ún. költői szavainak, jócskán megkopott, múlt századi íze van. A „karbidfény” technikai műszó, feltehetően szintén nem szerepelt olvasmányaimban, és még sohasem olvastam, hogy „egy esti violának danolt a karbidfény”, bár a színek és hangok kapcsolatáról, legalábbis Poe óta, tud az európai költészet. A „danol” ige pajkosabb-bizalmasabb hangulatot kelt, mint a dalol, szerencsés szó megválasztásával a költő látszólag össze nem tartozó tárgyakat, ellentétes hangulati elemeket tudott összefoglalni. És ez a költői kép egyik varázsa: megbékíti az ellentétest, de az egységesben is felismeri a széthúzó erőket. Az „ezüst” megint csak költői szó, a „háló” nem ritka, a sokszor vulgárispejoratív értelemben használt „gabalyodva” viszont meglehetősen az. Remélem, e két kiragadott sorból is megérthető Ladányi költészetének nyelvi — 1433 —