Kortárs, 1972. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)
1972 / 12. szám - FÓRUM - Fábián Zoltán: Gyökérnövesztés - Kodály Zoltán példája
nem tűrő érzelmi telítést követel. Bár művé rögzül, lényege szerint mégis folytonos elmúlás és újraéledés, alkotás és enyészet eleven egysége. Múlékonyságáért hatékonysága kárpótol. Kodály ezt az ember fölé emelkedő emberséget ragadta meg a zenében, ennek szentelte magát. Egyéni érzületébe ötvözte népe legősibb indulatait, a történelemből kihallotta és formába öntötte azt a harangzúgást, ami írott nyelvünkben is folytonos már a Halotti Beszéd óta és mindennek a művészi újrateremtésével korszerű eszményt adott. Évszázadokon átszűrt dallamokat és hangulatot fogott fel, régész módjára teremtette újra a hagyományokat, ahol arra a hiányok miatt szükség volt, a múlt távlatainak a feltárásával történelmi perspektívát nyitott. Úgy alapozta meg a nemzet zenetemplomát, hogy abban minden más nép otthonára találhat és megrendülhet benne az általa bizton áhított világharmónia. Harcaiban kedélye és hagyományai tették erőssé és egyszersmind szelíden belátóvá. Nem szorongatta a tudat, hogy a mindenség köldökén függ, nem fészkelt meg benne a kozmikus fájdalom, hanem méltósággal fogadta és vállalta sorsát. Harcai, ezek a keményen, de csöndes bensőségben vívott harcok ezért nem látványosak, ő nem azért küzdött, hogy protestáljon a semmi ellen, vagy hogy mégis létrehozzon valamit a kilátástalan helyzetben, hanem mert másokat is az őt eltöltő hangzatok bűvkörébe akart vonni. Adni akart, nem szerezni, felemelt ahelyett, hogy előrehajszoljon, kipróbált úton, lakott otthonba vezetett ahelyett, hogy labirintusokba üldözött volna. Eszméiért fiatalsága óta nap mint nap megvett, de nem volt magamutogató. Társainak, nemzetének, hallgatóinak a kínlódás óráinak gyümölcsét, a kiérlelt értékeket juttatta a kínlódásban való részeltetés helyett. Amit szóban mondott és zenei hangokba árasztott, ezért személyes hitelű, ezért meggyőző erejű, a történelmi küldetés így öltött benne szilárd formát. Lendülete az eszmékkel eljegyzett lélek természetes mozgása volt. Hitt a csoda dolgokban, hitt a szabadság fordított képletében: a nép érdemei nem koporsója bérét adják, hanem a kultúra felől munkálkodva termeli ki a nép a maga boldogabb jövőjét. Alkotó életével meggyőzően igazolta hitét, és mert korszerűségét táltos idők késő tanújaként vívta ki, váteszi hitét nekünk is osztanunk kell. FÁBIÁN ZOLTÁN Gyökérnövesztés Kodály Zoltán példája „Mozart végtelen érdeme a művészet szolgálatában - s ez minden más érdemét magában foglalja: - a művészet beplántálása s szociális életbe, úgy, hogy ezentúl mint a szellemi műveltség egy eleme, kitöltse azt az űrt, amely a tudós muzsikát a naiv muzsikától elválasztotta; a dallamnak, a zenei népszellem ösztönszerű természeti termékének bennsőséges összeolvasztása és egyesítése a harmóniával, ezzel a mestereink százesztendős munkája által dicsőségesen létrehozott tudománynyal... Mozarttal a zenének új korszaka kezdődött: az érzéki jó hangzás és élvezet, de vele együtt a fényes tettek kora, az a bűbájos kor, midőn a gondolat teljes érettségének birtokában még ifjúi frisseségének illatát árasztja” Liszt Ferenc írta ezt 1856-ban a Mozart-centenáriumra készült tanulmányában. Nemcsak Mozart művészetének lényegét jellemezte vele találóan, hanem a maga hitvallását is sugallta a közvetlen társadalmi cselekvést igénylő „szociális művészet”-ről.