Kortárs, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 3. szám - FÓRUM - Szigethy Gábor: Taktika és etika: Petőfi Sándor találkozása III. Richárddal
mely oly közeli szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.” Ülni csillagok közelében, s tűnt idők fényén merengni: nem Petőfi költői kiváltsága e korban. Korkegyenc poéták szebb szavakkal ékített versparipákon suhantak múltba, csillagokba. Hanem a lelkesültség, a várrom égre törő vakmerősége, a kockázat őrültsége: merte valaki e sziklacsúcsra építeni otthonát, merte megbolygatni a csillagok rendjét, merte kihívni párbajra a lehetetlent - ez Petőfi! Év múltával Dömsödön, amikor pipafüstös szobájába zárkózva naphosszat elbeszélő költeményén dolgozott, eszébe jutott e kirándulás, a hegycsúcs, a várrom. Salgó: a lehetetlent kísértő, őrült vakmerőség. Salgó: kockázat és merészség, mint Richárdé a koporsó mellett, amikor kardját Lady Anna kezébe adja, s bár józan s számító ésszel ragaszkodik életéhez, felfedi mellét, s így ajánlkozik: „Ne szúrj, kezemtől halt meg ifjú Edward, / De mi vitt rá? A te mennyei arcod.” Emlékeztethette őt e jelenet kalandor s fenséges vakmerőségére egy ez idő tájt megjelent, izgalmas könyv idegen csillogású részlete. Ekkortájt került a pesti könyvárusokhoz Irinyi József Német-, francia- és angolországi úti jegyzetek című munkája. A címlapon a megjelenés helye, időpontja: Hála, 1846. E könyv forradalmas gondolatai Petőfiével rokonok. S Irinyi elfogult franciabarát, franciapártisága rajongóbb s elfogultabb olykor, mint Petőfié, noha a költő a III. Richárdról írt bírálatában a pimasz angolokkal s desperátus németekkel szemben ily szavakkal zengi a francia nemzet tökéletességét: „Hiába pletykáztak, hiába kofálkodtak a franciák ellen: ők hibáikban is becsülendőbbek, szeretetre méltóbbak, mint akármely más nemzet erényeiben...” Irinyi könyvének egy fontos és Petőfi számára különösen kedves fejezete - Páris és a franciák - megjelent korábban nyomtatásban, az Életképekben, csonkított formában. A könyv jegyzete erről így számol be: „Ez a folyó évi Életképek 171k és következő számaiban is megjelent, de tetemesen megcsonkítva a cenzor által.” Az Irodalmi Őr tapintatosabban fogalmaz: e fejezet megjelent mutatványképpen az Életképekben „némely kihagyásokkal”. A könyv jegyzetében s az Irodalmi őrben ez olvasható: az Életképek ezévi... stb. ám az Irodalmi Őr bírálata 1846 októberében jelent meg, s hasonlóan 1846-ban a könyv. A részlet az Életképekben ezzel szemben 1845 áprilisában s májusában. Aligha elírásról van szó. Szokás ez időben a könyveket előre dátumozni. Az Irodalmi Őr 1845. december 20-án kinyomtatott számában például bírálatot közöl Kelmenfy László Meghasonlott kedély című regényéről; megjelent: „Két kötetben, Pest, 1846, kiadta Heckenast Gusztáv” (A könyv példányai már november 1-én kaphatóak a könyvárusnál, az Irodalmi Őr tanúsága szerint.) Irinyi könyvét külföldön nyomták, számítani kellett a terjesztés nehézségeire, a határon átutaztatás időrabló körülményességére. A könyvet 1845-ben nyomtatták, a jegyzetben ezért olvasható az ezévi kifejezés. A könyv elkészült, a példányok kerülő s titkos utakon elindultak Magyarország felé, s már 1846 legelején felbukkannak Zrínyi-kötetek Pesten. A címoldalon a dátum: 1846. S nem csekély szellemi vihar kerekedik: a Budapesti Híradó márciusban megjelent, hosszú bírálata ingerülten nehezményezi, hogy némely újdondászok politikai tanfolyamként ajánlják Irinyi művét a hölgyolvasóknak. A bírálat írója kemény szavakkal marasztalja el a szerzőt, nem szíveli németellenességét s túlzó franciabarátságát, látszatra a német kultúra s szellem elleni, elfogult beszéd ellen emel szót, de - így ez már napi politika! - a németek mellett voksol, s bár németek és franciák, azaz nemzeti sajátosságok közötti ellentétekről s különbözőségekről vitázik, valójában a konzervatív politikát védi a bíráló Irinyi liberális-demokrata, forradalombarát s forradalmat hirdető nézeteivel szemben. „Élj dicső nemzet, élj századokig, ezredekig élj, hogy taníthasd a világot - írja Irinyi -, hogy mindenkinek szívébe oltsd, miszerint a múlt csak tanúság, de nem bálvány, a jelen pedig kísérleti ér, és nem alvással töltendő ér, s hogy mind a kettőt csak arra kell használni, miképp húzhassunk következtetést és tanúságot, további haladásra, nemünk emelésére és tökéletesítésére. Ösztön, éberség, hajlam, vágy és képesség legtöbb van a franciában a haladásra. A franciákat szeretni korunk műveltsége, szelleme, s az egyetemes emberiség iránt nyíltan bevallott hódolat.