Kortárs, 1979. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)

1979 / 11. szám - FÓRUM - Bárdos László: Jegyzetek Ladányi Mihályról

BÁRDOS LÁSZLÓ Jegyzetek Ladányi Mihályról Beszélő - szereplő Kevés mai költőnek adatik meg, hogy művéről az olvasóközönség érvényes képet alakítson ki magának. Ladányinak osztályrészéül jutott ez a szerencsés helyzet. Lírája aligha szorul rá, hogy megvédjük közkeletű félreértésektől. Sok-sok olvasó első élménye a mai magyar köl­tészetből ; pályáját átfogó, eszközeit értelmező elemzés mégis csak igen kevés született róla. Az a hiedelem állna ennek útjában, amely szerint a sokakhoz utat találó, esetleg köznapi hangú líra elemzésre érdemtelen? Vagy a véleményalkotás feszengő kényszere, hogy vagy „egyetértek”, vagy „nem értek egyet” a költő társadalomképével, politikai indulataival? De miért ne lehetne pusztán leírni eszközeit, egyes verstípusait, nyelvét, hogy ennek az egyéni hanghordozásnak jellemzői föltáruljanak? Hiszen még az sem nélkülözhetetlen, hogy fejlő­dési szakaszokra bontsuk a művet: bizonyos módosulásoktól eltekintve, melyekre a maguk helyén föl kell figyelnünk, egységes és változataiban következetes pálya áll előttünk. Maga a beszélő figurája is változatlanul köti össze az egyes verseket. Hiszen Ladányi Mi­hály költészetének hőse van, s ez magában véve is ritka a modern lírában. Különösen ama vonása révén, hogy ez a hős állandó vonásokkal, gesztusokkal felruházott karakter, aki távolságtartás nélkül belerajzolja önmagát is a versbe. Ennek a szereplővé előlépett beszé­lőnek nála két alapmeghatározása van, mind a kettő régi hagyományra tekinthet vissza. El­ső jellemzője az, hogy egy csavargó gesztusait, megfigyelési módjait ölti magára. Környezete, a nagyvárosi szervezettség csavargóvá alakította át (illetve vissza) a vándor romantikus alakját. Már első verseiben ott a szülőföldjét elhagyó vándor nosztalgiája, s a nagyváros elutasítása: Én nem szeretem a magas házakat, a csupa­kő utcát... Idegen vagyok én itt. ( Monológ) Ez az idegenség állandósul majd, s a csavargó változatlan nézőpontja lesz. Viszont a vagabund életmód terepein, országúton, kocsmában, albérletekben bármikor képes otthont találni. Olyan absztrakcióra is, mint a haza, meghitt bizonyossággal ismer rá kóborlásai közben. Én országútjaid eperfáiról vacsorázva mondtam ki a neved először Hazám. (Hazám) Nemzedéktársa, Váci Mihály szavával ő is „mindenütt otthon” van, s ez a meggyőződés, vagy még inkább közérzet ugyanakkor vita is, ellenvetés a hol sejtetett, hol kimondott megbélyegzéssel szemben. Ez adja a versbeli hős tartását, öntudatát is, Váci versében kiált­­ványszerű indokolással, Ladányinál jórészt rejtett értékvonatkoztatási pontként.

Next