Kortárs, 2000. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)

2000 / 7. szám - Gion Nándor: Disznóvér és Dugóhidi Anita (elbeszélés)

Ez hajszál híján sikerült is, Leonyid azonban az utolsó pillanatban félreugrott a ka­mion elől, majd ezután általam igen fenyegető üzenetet küldött Szelim Ferhatovics­­nak. Utálom, ha teljesen ártatlanul belekeveredem az efféle piszkos ügyletekbe, de azért sikerült szétválasztanom a két acsarkodó... mondjuk így, jó ismerősömet. Sze­lim Ferhatovicsot eltanácsoltam az országból, Leonyid pedig visszatérhetett jöve­delmező munkájához, és hónapokra békén hagytak mindketten, aminek nagyon örültem, csöndesen elpiszmogtam az íróasztalomnál, és időnként Dominikát, az egyetemista szomszédlányt abajgattam. Nem kell semmi rosszra és sikamlós dologra gondolni, Dominikának szinte kizárólag a lelki életével foglalkoztam. Ő ugyanis csak másodállásban egyetemi hallgató, főállásban a Józsefváros utcáit járta éjszakánként, az újabban bevezetett rendőri szigor azonban beszorította lakásába, magányos kínjában elővette a bioló­gia-tankönyveket, bement az egyetemre, és majdnem minden vizsgán jeles osztály­zatot kapott. Bezártságában azonban ez sem vigasztalta igazán, gyakran feljárt hozzám, csöndesen panaszkodott, én megpróbáltam vigasztalni, hangsúlyoztam az intellek­tuális sikerek fontosságát, de Dominikát sehogyan sem tudtam meggyőzni, szomo­rúan mosolygott okfejtésemen. Egyébként gyönyörű a mosolya. Azután egy szép napon meglátogatott dr. Baltás Katalin, aki szerintem a legre­­mekebb orvosnő a világon, ő szokta megmérni a vérnyomásomat, úgy ötévenként, ilyenkor néha enyhe rosszallással csóválja a fejét, de nem riogat semmivel, nem akar eltiltani semmitől, így hát nagyon szeretem. Ezúttal azonban nem jött egyedül, egy magyar vizslát vonszolt maga után, azonnal bemutatta, a kutya pedigrésen faj­tiszta, törzskönyvezett neve Dugóhidi Anita, de baráti körben, kissé logikátlanul, mindenki Dorkának becézi. Dühösen rám ugatott, amikor megöleltem háziorvoso­mat, majd körbeszaladta a lakást, megállt az előszobás tükör előtt, és hangos csaho­­lással nekiugrott saját tükörképének, néhányszor beverte az orrát, ettől valamelyest megnyugodott, leheveredett az egyik fotelben. Dr. Baltás Katalin ekkor előadta lá­togatásának a célját. Egész hónapos tanulmányútra kapott meghívást Skandináviá­ba, holnap indul a repülőgépe, ő boldogan repül, egyetlen gondja, hogy nincs kire hagynia Dorkát. Egyenes beszéd volt, egyenesen válaszoltam hát. Kifejtettem, hogy mérhetetlen szimpátiámban és együttérzésemben sem vagyok hajlandó felügyelni erre a buta, ámbár rafinált, de féltékeny dögre, mert rengeteg más fontos dolgom van. Dr. Baltás Katalin védelmébe vette vizsláját, azt bizonygatta, hogy a kutyát kis­sé elkényeztette, alapjában véve azonban szeretetre méltó, okos és hűséges jószág. Elvitatkoztunk egy ideig, de nem jutottunk egyezségre, végül az orvosnő rám för­­medt, hogy tűrjem fel az ingujjamat, és megmérte a vérnyomásomat. Ezúttal na­gyon szigorú lett. Felsorolta, hogy a továbbiakban mit nem szabad ennem és in­nom. Háromszor dobbantottam a padlón, vagyis átkopogtam a lakásom alatt unat­kozó Dominikának. Azonnal feljött. Bemutattam neki háziorvosomat és a fotelben henyélő vizslát, meggyőzően előadtam, hogy egy hónapig gondoskodni kellene a csillogó szőrű, kedves és fajtiszta kutyáról, gazdája ezt természetesen méltányolná. Dominika nem zárkózott el a javaslat elől, sőt felderült az arca, azt hiszem, nagyon szenvedett már intellektuális magányában, ő inkább fizikai tevékenységet

Next