Kortárs, 2000. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2000 / 7. szám - Gion Nándor: Disznóvér és Dugóhidi Anita (elbeszélés)
Ez hajszál híján sikerült is, Leonyid azonban az utolsó pillanatban félreugrott a kamion elől, majd ezután általam igen fenyegető üzenetet küldött Szelim Ferhatovicsnak. Utálom, ha teljesen ártatlanul belekeveredem az efféle piszkos ügyletekbe, de azért sikerült szétválasztanom a két acsarkodó... mondjuk így, jó ismerősömet. Szelim Ferhatovicsot eltanácsoltam az országból, Leonyid pedig visszatérhetett jövedelmező munkájához, és hónapokra békén hagytak mindketten, aminek nagyon örültem, csöndesen elpiszmogtam az íróasztalomnál, és időnként Dominikát, az egyetemista szomszédlányt abajgattam. Nem kell semmi rosszra és sikamlós dologra gondolni, Dominikának szinte kizárólag a lelki életével foglalkoztam. Ő ugyanis csak másodállásban egyetemi hallgató, főállásban a Józsefváros utcáit járta éjszakánként, az újabban bevezetett rendőri szigor azonban beszorította lakásába, magányos kínjában elővette a biológia-tankönyveket, bement az egyetemre, és majdnem minden vizsgán jeles osztályzatot kapott. Bezártságában azonban ez sem vigasztalta igazán, gyakran feljárt hozzám, csöndesen panaszkodott, én megpróbáltam vigasztalni, hangsúlyoztam az intellektuális sikerek fontosságát, de Dominikát sehogyan sem tudtam meggyőzni, szomorúan mosolygott okfejtésemen. Egyébként gyönyörű a mosolya. Azután egy szép napon meglátogatott dr. Baltás Katalin, aki szerintem a legremekebb orvosnő a világon, ő szokta megmérni a vérnyomásomat, úgy ötévenként, ilyenkor néha enyhe rosszallással csóválja a fejét, de nem riogat semmivel, nem akar eltiltani semmitől, így hát nagyon szeretem. Ezúttal azonban nem jött egyedül, egy magyar vizslát vonszolt maga után, azonnal bemutatta, a kutya pedigrésen fajtiszta, törzskönyvezett neve Dugóhidi Anita, de baráti körben, kissé logikátlanul, mindenki Dorkának becézi. Dühösen rám ugatott, amikor megöleltem háziorvosomat, majd körbeszaladta a lakást, megállt az előszobás tükör előtt, és hangos csaholással nekiugrott saját tükörképének, néhányszor beverte az orrát, ettől valamelyest megnyugodott, leheveredett az egyik fotelben. Dr. Baltás Katalin ekkor előadta látogatásának a célját. Egész hónapos tanulmányútra kapott meghívást Skandináviába, holnap indul a repülőgépe, ő boldogan repül, egyetlen gondja, hogy nincs kire hagynia Dorkát. Egyenes beszéd volt, egyenesen válaszoltam hát. Kifejtettem, hogy mérhetetlen szimpátiámban és együttérzésemben sem vagyok hajlandó felügyelni erre a buta, ámbár rafinált, de féltékeny dögre, mert rengeteg más fontos dolgom van. Dr. Baltás Katalin védelmébe vette vizsláját, azt bizonygatta, hogy a kutyát kissé elkényeztette, alapjában véve azonban szeretetre méltó, okos és hűséges jószág. Elvitatkoztunk egy ideig, de nem jutottunk egyezségre, végül az orvosnő rám förmedt, hogy tűrjem fel az ingujjamat, és megmérte a vérnyomásomat. Ezúttal nagyon szigorú lett. Felsorolta, hogy a továbbiakban mit nem szabad ennem és innom. Háromszor dobbantottam a padlón, vagyis átkopogtam a lakásom alatt unatkozó Dominikának. Azonnal feljött. Bemutattam neki háziorvosomat és a fotelben henyélő vizslát, meggyőzően előadtam, hogy egy hónapig gondoskodni kellene a csillogó szőrű, kedves és fajtiszta kutyáról, gazdája ezt természetesen méltányolná. Dominika nem zárkózott el a javaslat elől, sőt felderült az arca, azt hiszem, nagyon szenvedett már intellektuális magányában, ő inkább fizikai tevékenységet