Kortárs, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 4. szám

KORTÁRSALGÓ 113 nak fényképét, nem megalapozatlan az a gyanú, hogy Damay nem emlékezetből idézte a verset, ha­nem a Petőfi-albumból másolta ki, és írói fantáziája szülte hozzá a gyermekkori emlék históriáját.” Igaza van Könczölnek, hogy a legritkább eset­ben sikerül bárkinek is „teljesen hibátlanul” idéz­nie egy verset, Darnaynak sem sikerült, ugyanis az eredetitől eltérően (de nem hibás értelemmel) írja le azt, és ráadásul központozza, amit Petőfi nem tett meg. Tehát lehetetlen, hogy kimásolta volna a Petőfi-albumból, ahol az Petőfi keze írá­sával szerepel. Damay közlésében egy csöppet más a harmadik sor értelme. Petőfi kézírásán vi­lágosan olvasható: a sor első szava hb­. Továbbá Petőfi a saját keresztnevét mintegy játékosan Alexsándor-nak írja ékezettel, és a versike utolsó szavára is tett ékezetet, így: vocatus. Könczöl szerint: „Minden kételyt eloszlathat­na a Petőfi kézírását és Kisfaludy kézjegyét egy­aránt tartalmazó szótár, ennek a hollétéről azon­ban senki nem tud, se Sümegen, se másutt nem található.” Mellékesen közbevetjük, arról szó sem volt, hogy Kisfaludy kézjegye benne lenne a szó­tárban, mint ahogy valóban nem írt bele semmit az ősz fejű költő, így folytatja: „Darnay írásának a Sümegen látott Fogarasi-féle szótárra, Petőfi és Kisfaludy találkozására vonatkozó részét fenntar­tásokkal kell tehát fogadnunk, és igazat kell ad­nunk Hatvany Lajosnak, aki szerint „Kisfaludy és Petőfi találkozása mindaddig fölöttébb hipoteti­kus, amíg a Petőfi bejegyzésével ellátott Foga­rasi-féle szótár elő nem kerül­.” Könczöl Imre összegzésül elgondolkodik azon: „Hogyan érté­keljük ezek után a megyei Petőfi-hagyományok sorában Damay írását?” Nagy sajnálatunkra le­­vonja végső következtetését, miszerint: „Nem tekinthetjük többnek a valóság magjából kinőtt kétes hitelű szépirodalmi alkotásnál, és annak egész szellemére érvényesnek fogadjuk el Hat­vany véleményét: »...Ha Petőfi tényleg járt Kisfaludynál, akkor az a magyar irodalom rendi és népi korszakának oly jelképes találkozása volt, hogy azt ilyen hahotás, kaszinózó hangon csakis afféle úriember adhatja elő, akinek éppoly kevés érzéke volt annak történelmi jelentősége, mint szegény Petőfinek proletári, viszontagságos életsora iránt.­” Én Darnay Kálmán unokájaként igen régóta foglalkozom életművének felkutatásával, és na­gyon sajnálom, hogy eddig nem jutott eszembe, hogy ennek a szótárnak (Fogarasi János:A magyar­­német zsebszótár, Heckenast, 1836) meg kell len­nie, hiszen több évtizede tudomásom van arról, hogy - mint fentebb említettem - Kisfaludy Sán­dor 3600 kötetes könyvtárát nagyapám a nemzet­nek, a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának ajándékozta. Első érdeklődésemre, hogy egyáltalán egyben van-e még a Kisfaludy-könyvtár, hamarosan meg­kaptam a választ: Kisfaludy Sándor és Károly könyvtára közösen mint kegyeleti gyűjtemény együtt van. Aztán a nagy kérdésre, hogy megvan-e a nevezetes könyv, néhány nap múlva a könyvtár vezető munkatársa, Ottovay László úr szíves se­gítségével és utánajárásával kezembe vehettem a Kisfaludy Sándor könyvei közül elővett „vászon­hátú, zöldesszürke papírtáblás Fogarasi-szótárt” - hogy Darnay Kálmán szavaival fejezzem ki ma­gamat. A Széchényi Könyvtár megőrizte e ne­vezetes és fontos bizonyítékot. Benne olvasható Petőfi keze írása, a latin versecske, amely törté­netesen arról szól, hogy az Isten a tanú rá, hogy ez a könyv Petrovics Sándor tulajdona, és így néz ki:

Next