Korunk Évkönyv, 1979
HERÉDI GUSZTÁV: Előszó
ELOSZD Aki keres — az talál. Én kerestem és — nem találtam. Népismeret. E fogalom meghatározására öreztem föl magam. Ki és mikor társította a népet az ismerettel, s mit várt az új ötvözménytől? És minő művelődéstörténeti körülmények közt, milyen társadalmi meghatározók szorgoskodtak az új elegyfogalom világra jöttén. Ha pedig már bevonult nyelvünk kincsestárába, akkor hosszú (több mint százéves) pályáján mennyire igazolta szülőjének elvárásait, hogyan szolgálta céljait, s az eredeti szándékon innen és túl miféle tapadvány-jelentéssel gazdagodott, esetleg mi kopott ki kezdeti üzenetéből? Átnéztem a Magyar Értelmező Kéziszótárt, népismeret címszó nincs benne. Elővettem hát e szótár gazdagabb, több kötetes kiadását. Az sem ismeri ezt a fogalmat. Föllapoztam az Új Magyar Lexikont, majd a Filozófiai és az Esztétikai Kislexikont. Megvallattam a rokonfogalmak — néprajz, folklór, etnográfia, etnikum, etnológia — címszavait. Hiába. Ez meglepett. A magyar nyelv tudósai, szótárszerkesztők, történészek, filozófusok, esztéták nem akarnak tudni e fogalomról, nem tartják érdemesnek szerkesztményükbe fölvenni, honnan jöttét, merre tartását, összeállását ismertetni? Pedig hát mennyien használják A Székelyföld leírásától a Népismereti dolgozatokig. Ez utóbbi első füzetének bevezetőjében írja dr. Kós Károly: „A patinás »népismeret«, szavunk alkalmazása e kötet esetében kétszeresen indokolt: tiszteletadó hivatkozás a néprajztudomány definícióját megelőzően, 100—120 évvel ezelőtt működő haladó gondolkodású úttörők, a kolozsvári Kőváry László, a szatmári Oroszhegyi Józsa, az udvarhelyi Orbán Balázs és mások gyűjtőmunkája előtt. Ugyanakkor a tágabb értelmű népismeret megjelölésében kifejezésre jut az a tény, hogy a huzamosabb egy helyben tartózkodással a megfigyelés is többnyire sokoldalúvá válik, miáltal a néprajzi érdeklődés felől induló gyűjtésnek alig lehetnek mereven lezárt határai más rokon szakterületek, pl. a helytörténeti, népnyelvi, helynév-, településföldrajzi, etnobotanikai vagy szociográfiai kutatások irányában.“ Ugyanebben a kötetben Jegyzetek néprajzról és történelemről című írásában Imreh István rámutat, hogy a „soksok kezdeti botladozó lépés, »■népisme*’, »encyclopaediai«törekedés célja [...] a tájkeret, a természet és földrajzi környezet leírása és benne a nép, a »társas viszonyok« számbavétele oly módon, hogy a jelen múltba ágyazottan és jövendőt kémlelve szóljon az olvasóhoz.“ Pár sorral alább pedig hozzáteszi: „Mind a néprajz, mind a történelem a hagyományokhoz visz közel, ezért éreztük illendőnek a tradíciók felől bizonyítani azt a közös eredetet, szoros kapcsolatot, amelyet ma a társadalom integralista szemléletmódja néven