Korunk Szava, 1935 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1935-01-01 / 1. szám

4 HÍVÓ SZÓVAL fordult a magyarság felé Kolr Milos a csehszlovák köztársaság budapesti követe. Tudjuk, hogy egy felelős diplomata nem kezd egyéni akciókat s így Kolr Milos által a csehszlovák kor­mány beszélt. Ez az ajánlkozás bizonyára sokakat meglepett, mert nem első eset, hogy tett nem jár a nyomában a szép szónak. Mégis úgy kell nézni ezt a nyilatkozatot, mint a jövő egy biztatóbb jelét. Kisebb­ségeink védelme ma a legfontosabb s ha másként nem, hát áldozatok árán is meg kell védenünk őket. A magyar katolikusok ebből az alkalomból várakozással néznek a cseh és szlovák vezető katolikus körök állás­­foglalása felé, kiknek síkra kell szállniok az igazságért, íme ismét egy próba­lehetőség, hogyan tud érvényesülni a katolikusok igazságérzete. Várjuk, hogy a soviniszta politika itt is és ott is katolikus részen alábbhagy s reméljük, hogy a prágai érsektől a besztercebányai püspökig tettekkel követik Kolr szavait. A magyar fiatal katolikusok ezt remélik. BELÜGYMINISZTERI RENDELET alapján lajstromozzák a kultúrelőadások tárgyát képező színdarabokat, ha valamelyik a lajstromba nem volna felvéve, az előadást csak külön engedély alapján lehet megtartani. Bizonyára tiszteletreméltó a szándék, mégis felette bántó az eset, mert amit példának okáért rendfőnö­kök, püspökök jónak elismertek, amit a szakirodalom irodalmi értékűnek ismer, azt bizonyára nem a miniszter, de egy sokkal alantasabb közeg, legjobb esetben egy szolgabíró vagy egy minisz­teri titkár bírálja majd felül a miniszter nevében csekély tudással más szempontok szerint. Nem jól van ez így. Senki sem akar kibújni a felelősség alól. Nem a felelősség érvényesítése ellen lehet kifogásunk, mert feleljen mindenki azért, amit tesz. Az egyház mint egész, minden rend, minden egyház­megye, sőt egyházközség is valóban felelős. Hatásköre mindegyik­nek autonóm természetes jogkör. A szakszerűséget kétségbe vonni nem lehet. A kicsinyes ellenőrzés viszont felesleges aktagyártás, sérelmes megalázás, autonóm ügybe indokolatlan beavatkozás. Amennyiben konkrét esetben panasz merül fel az előadások tar­talma iránt, joga és kötelessége lehet az állami szerveknek fel­hívni az egyházi hatóság figyelmét és intézkedését kérni. Úgy lesz jó, ha mindegyik fél hatóság marad a maga jog- és hatáskörében és nem szánt bele a másik határába. JAMANDI ROMÁN MINISZTER múltkoriban a követ­kezőket mondotta a bukaresti parlamentben: „Nem­ szabad elfelejtenünk, hogy Romániában négymillió kisebbség él. Ezek az ország egyik-másik vidékén tökéletes történelmi folytonosságban jelentkeznek és minden tekintetben ugyan­azon a síkon állanak az állampolgári jogok szempontjából, mint mi. Hivatalos állami politikát folytatni négymillió em­ber ellen, akiknek óriási többségével szemben a legkisebb mértékben sem lehet az illojalitás vádját emelni, lehetetlen­ség. Ezek a kisebbségek a mi államunkban fontos szerepet töltenek be gazdasági és társadalmi tekintetben s ha az államhűség szempontjából nem hagynak kívánnivalót, akkor nem lehet őket erőszakos politika áldozatává tenni. Négy­millió kisebbség mellett 14 millió román él ebben az ország­ban, akik idegen uralom alatt megőrizték nyelvüket, vallásu­kat. Nem hihető, hogy most amikor a sorsunkat szabadság­gal irányítva vehetünk részt a közéletben, okunk legyen kétségbeesni nemzeti életünk jövője miatt.“­­ Két hét múlva a román miniszterelnök megcáfolni látszott kollégája békülékeny szavait kolozsvári beszédében. Mi e két beszéd között, más összefüggést látunk, mint ami­lyent általában felfedezni vélnek. Valóban rájöttek arra, hogy erőszakkal semmire se mennek, hogy egy népet sem lehet kiírtani, de kezeik gúzsba vannak kötve. Minden országban éveken-évtizedeken keresztül izgatták a „nemzeti közvéle­ményt", felszabadították az elemeket s most a Zauberlehrling módjára *—­ tanácstalanok. Középeurópában ma már az a legnagyobb probléma hogyan csináljanak rendet, a végső­kig felbőszített nép — ellenére . . . AZ ACTIO CATHOLICA ÚJÉVI FIGYELMÉBE. A vidéki intelligencia által alkotott szellemi fron­ton két sötét szakadék ásít elnyelőn az új élet hullá­maira. Lelkiekben a vallási tudatlanság, szellemiek­ben a disznótoros mentalitás. Ha az A. C. meg akarja vetni a jövendő élet alapjait, ezt a két szakadé­kot föltétlenül tömje be. 1. Nemrégiben egy hindu bölcselő járt nálunk s Miskolcon egy interjút kérőnek azt a kijelentést tette: „Az tűnik föl nekem legjobban, hogy Európában az embe­rek úgy hevernek a kereszténységben, mint a kavics a vízben“. Az emberek nem élik át azt, amit nem nagyon ismernek. A legutóbbi katolikus nagygyűlésen ki is adták a jelszót, hogy a világiak tanuljanak teológiát s ma már tanulnak is az egyetemen. Jó, de mi lesz a perifériákon morajló nagy tömeggel, a vidéki kis városok intellektuel­­jeivel, akikre ez a szó, hogy dogma, úgy hat mint valami tompa tárgynak a zuhanása? Nagyon sok köztük a meg­keresztelt pogány. Mit lehetne itt tenni? Zalaegerszegen megoldot­ták a problémát. Minden őszön az intelligencia számára teológiai kurzust rendeznek. Névre szóló meghívó, belépti díj nincs, idegen előadók. — Jó teológusok. — Igen, erre vigyázni. Ne díszszónokokat állítsunk a pódiumra. Az egyszeri így állt ki: „Általában a kereszténységről.“ Pozitív kérdést elővenni. Az is nagy baj, ha az előadó gyilkos analízisbe kezd vagy zűrzavart hagy maga után, mint valami ámok­­futó filozófus. Tessék egy igazságot világosan közölni és az élettel szintézisbe hozni. Ne felejtsük, hogy a világi ember szaktudást keres, de nem szaktudást áhít, hanem élni akar és észszerűen hinni ... 2. A vidéki intelligencia arra van ítélve, hogy szellemi tespedésbe vesszen. Nem furcsa ez? Pedig az ifjúság, a 28-asok ennek a halál szakadékos partjain tántorgó századnak már ízig-vérig gyermekei, lelkük tele van feszültséggel, mondanivalóval és a mai ifjúság öntudatában nagy izzó problémadarabokban veti magát fölszínre ez a tisztulni akaró kor. Nos és hol tárgyalják meg ezeket? A múlt század elején ringatták az elektrotechnika bölcsőjét s Európa valósággal megérezte, hogy sorsa ezzel van eljegyezve, mert valóságos tömegpszichózissá lett az elektromos kísérletezés. A urak boros üveg mel­lett társaságban leydeni palackokat sütögettek és grama­­fon helyett foncsorozott kerékkel szikráztattak. A mai Európa lelkének is megvan a maga érté­kes indulata: a szociális töprengés. S hol van még vidéki kisvárosokban az előadói asztal, ahol ezeket a feszült­ségeket sürgetik ki, ahol a vidéki intellektuelek is lök­nének egyet a jövőn az eszmék tisztázásával? Valami akadémikus tömörülésre volna szükség, amelyik hozzásimulhatna az A. C-hoz. Nem is volna nehéz az elindulás. Ha 12 ember akad, már elég is. Ahol az A. C. egyházi elnöke nem ér rá, vagy nem érti a mai idők jelét, ott alakítják meg a fiatalok maguk s bejelentik, hogy az A. C. kultúrszakosztályhoz kíván­nak csatlakozni, így nem kell új alapszabály és minisz­teri engedély. Aztán dolgozzanak maguk, nem kell félni, hogy világgá szaladnak a dogmákkal. Közéjük áll vala­melyik fiatal káplán és egyik szellemi meghatározója lesz az iránynak. Legjobb olyan szervezetet adni, hogy a tagok aktíve kapcsolódjanak be. Mondjuk állandó a titkár, de az elnök minden gyűlésen más s így mindenki egy­nek érzi magát az egyesülettel. Az előadó mindig meg­beszéli valakivel az előadás anyagát és az illető vitát provokál. Néha aztán lehet parfümmel lelocsolt nyilvá­nos gyűlést is tartani. Mezőkövesd: Dr. KISS ISTVÁN.

Next