Korunk, 1932. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1932 / 7-8. szám - Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság az imperializmus korában
Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság 495 európai államok agrárlakossága, milyen fejlett és milyen irányú a földművelésük és mekkora gabonamennyiséget szállítanak a világpiacra. A döntő számok a következők: az agrárlakosság Romániában 79.5, Magyarországon 58.2, Csehszlovákiában 40.30, Jugoszláviában 85,0 százalékát teszi kiaz állam egész lakosságának. (Magyar Statisztikai Szemle 1931.) Az 1928—29. gazdasági évben, Bulgáriát is beleszámítva, búzából 7,100.000, rozsból 2,800.000 g. kiviteli felesleggel rendelkezett a négy ország. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a dunai államok létkérdése a lakosságuk közel 3/4 részét alkotó földművelő népesség sorsának alakulása, másrészt a gabonakivitel adatai a nyugateurópai 154,650.000 g.-t kitevő búza és 7,440.000 g.-t kitevő rozsbevitellel összevetve élesen rávilágítanak Kelet-Európa függőségére a föld összes gabonát exportáló államaitól. (A római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet 1928—29-es számításai alapján.) A probléma teljes fölvetése most megkívánja a történeti fejlődés halvány fölvázolását. A keleteurópai parasztság sorsának kérdéseit Kelet-Európa modern történetével való összefüggésben kell megvizsgálnunk. Csak így válnak teljesen érthetővé mindazok a történeti események, amik 100 éve lezajlottak a Kárpátok táján. III. Kelet-Európa körülbelül 1800 óta belekerült a modern nagyhatalmak küzdelmeinek forgatagába. A gyarmatok szerzéséért meginduló ádáz viaskodásban átvonulási területté válik, amelyen keresztül fölvonulnak távolabbi céljaik felé az államkapitalizmusok. Indiához Törökországon keresztül vezetett a legrövidebb út, a gyarmati hatalom sorsa tehát azon múlott, melyik nagyhatalomnak sikerül a félhold szertehulló birodalmába behatolni és azt esetleg meghódítani. A hódító szándék először három (Anglia, Francia- és Oroszország), később négy részről (Németország) tör a Balkán és Kis-Ázsia felé és lesi a kedvező alkalmat, amelyben céljait elérheti. A versenyző államok pompás ürügyet találnak a török birodalomban élő népek védelme címén tényleges hódító szándékaik megvalósítására. Mivel a rendezetlen birodalomban a katonaság önkénye határtalan s az állandó zsarolások mellett atrocitások sűrűn történnek, a beavatkozásra ezer alkalom nyílik. Oroszországban minden második évtizedben vérbe fojtanak egy forradalmat, vagy összeütközést. Franciaország időnként történeti mészárlásokat rendez a proletáriátus soraiban, Anglia kiirtja és kiüldözi az írek felét, de Keleten mindezek az államok a szabadság és az emberi jogok bajnokaivá válnak. Mindnek leghőbb vágya fölszabadítani a Balkán népeit, esetleg magukat a törököket is a pogány elnyomás alól, olyannyira, hogy felszabadítási buzgóságukban egymással ütköznek össze, hogy később, miután a nagy feladat szereposztásában nem tudnak megegyezni, szerződésbe foglalják Törökország sérthetetlenségét (a négy nagyhatalom londoni szerződése 1840-ben). Nem sokkal később azonban már újabb „fölszabadító“ harc folyik, ezúttal Krímben és a harcoló felek Oroszország, Franciaország, Anglia, Piemont és Ausztria-Magyarország. 1878-ban Németország is beleavatkozik a véres játékba és a berlini kongresszuson Angliával együtt sikerül elérnie, hogy a tényleges felszabadulás előtt álló balkáni népeket tökéletesem egymásra uszítják, a törökök uralmát pedig kitolják még 30 esztendőre. Amíg ez a történeti álarcos játék tombol, a 1 A többi agrárállam adatait nem hozom föl, mivel vizsgálódásom csak a probléma területének egy részén mozog.