Korunk, 1932. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)

1932 / 7-8. szám - Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság az imperializmus korában

Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság 495 európai államok agrárlakossága, milyen fejlett és milyen irányú a föld­művelésük és mekkora gabonamennyiséget szállítanak a világpiacra. A döntő számok a következők: az agrárlakosság Romániában 79.5, Magyar­­országon 58.2, Csehszlovákiában 40.30, Jugoszláviában 85,0 százalékát teszi ki­­az állam egész lakosságának.­ (Magyar Statisztikai Szemle 1931.) Az 1928—29. gazdasági évben, Bulgáriát is beleszámítva, búzából 7,100.000, rozsból 2,800.000 g. kiviteli felesleggel rendelkezett a négy ország. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a dunai államok létkérdése a lakosságuk közel 3/4 részét alkotó földművelő népesség sorsának ala­kulása, másrészt a gabonakivitel adatai a nyugateurópai 154,650.000 g.-t kitevő búza és 7,440.000 g.-t kitevő rozsbevitellel összevetve élesen rá­világítanak Kelet-Európa függőségére a föld összes gabonát exportáló államaitól. (A római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet 1928—29-es számításai alapján.) A probléma teljes fölvetése most megkívánja a tör­téneti fejlődés halvány fölvázolását. A keleteu­rópai parasztság sorsá­nak kérdéseit Kelet-Európa modern történetével való összefüggésben kell megvizsgálnunk. Csak így válnak teljesen érthetővé mindazok a tör­téneti események, amik 100 éve lezajlottak a Kárpátok táján. III. Kelet-Európa körülbelül 1800 óta belekerült a modern nagyhatal­mak küzdelmeinek forgatagába. A gyarmatok szerzéséért meginduló ádáz viaskodásban átvonulási területté válik, amelyen keresztül fölvo­nulnak távolabbi céljaik felé az államkapitalizmusok. Indiához Törökor­szágon keresztül vezetett a legrövidebb út, a gyarmati hatalom sorsa tehát azon múlott, melyik nagyhatalomnak sikerül a félhold szertehulló birodalmába behatolni és azt esetleg meghódítani. A hódító szándék elő­ször három (Anglia, Francia- és Oroszország), később négy részről (Németország) tör a Balkán és Kis-Ázsia felé és lesi a kedvező alkal­mat, amelyben céljait elérheti. A versenyző államok pompás­ ürügyet találnak a török birodalomban élő népek védelme címén tényleges hó­dító szándékaik megvalósítására. Mivel a rendezetlen birodalomban a katonaság önkénye határtalan s az állandó zsarolások mellett atrocitá­sok sűrűn történnek, a beavatkozásra ezer alkalom nyílik. Oroszország­ban minden második évtizedben vérbe fojtanak egy forradalmat, vagy összeütközést. Franciaország időnként történeti mészárlásokat rendez a proletáriátus soraiban, Anglia kiirtja és kiüldözi az írek felét, de Kele­ten mindezek az államok a szabadság és a­z emberi jogok bajnokaivá válnak. Mindnek leghőbb vágya fölszabadítani a Balkán népeit, esetleg magukat a törököket is a pogány elnyomás alól, olyannyira, hogy felsza­­badítási buzgóságukban egymással ütköznek össze, hogy később, miután a nagy feladat szereposztásában nem tudnak megegyezni, szerződésbe foglalják Törökország­­ sérthetetlenségét (a négy nagyhatalom londoni szerződése 1840-ben). Nem sokkal később azonban már újabb „fölszaba­dító“ harc folyik, ezúttal Krímben és a harcoló f­elek Oroszország, Fran­ciaország, Anglia, Piemont és Ausztria-Magyarország. 1878-ban Német­ország is beleavatkozik a véres játékba és a berlini kongresszuson Ang­liával együtt sikerül elérnie, hogy a tényleges felszabadulás előtt álló balkáni népeket tökéletesem egymásra uszítják, a törökök uralmát pedig kitolják még 30 esztendőre­. Amíg ez a történeti álarcos játék tombol, a 1 A többi agrárállam adatait nem hozom föl, mivel vizsgálódásom csak a probléma területének egy részén mozog.

Next