Korunk, 1933. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1933 / 7-8. szám - Dobossy László: Hit a nevelésben

506 Dobossy László: Hit a nevelésben egy évszázad alatt átalakítom Európát“ — egész korára és azon túl minden korszak és minden mozgalom kezdetére jellemző. Minden induló mozgalom hisz az ember „természetes jóságáéban, az egy cél felé irá­­nyított emberi tevékenység mindenhatóságában és nagyszerű lendületé­ben elmosódnak előtte a korlátok: a társadalmi fejlődés ön­törvényszerű­­ségei. A nevelést az ember engedelmes eszközének tekinti s kétségtelen joggal, mert az ellentétektől megszabadított társadalomban — ami min­den induló mozgalom ígérete — az egyén és a társadalom, valamint az egyes társadalmi jelenségek közti harmónia magától értetődő. S ahol ez a harmónia megvan, ott az iskolának, a tervszerű nevelői munkának az eredményessége biztos.. Kiegyensúlyozatlan társadalomban azonban sokkal korlátozottabb a sikere, mivel hatását lerontják a többi, ellen­tétes irányú társadalmi folyamatok hatásai.­­ A demokratikus gondol­kodásnak egy tragikus ellenmondása gyökerezik itten: keletkezésének korában, az elnyomás ellen az egyént védve, köztudatba viszi az ember társadalomirányító eszközeinek, különösen a nevelésnek a mindenható­ságát. Továbbfejlődése folyamán azonban, az államhatalommal való egybeolvadása után, nem sikerül megteremtenie a beígért harmóniát a társadalmi életben,­­ „az összes elemek felolvasztását az idő nagy kémiai processzusában“ (Szalay László) — s így nem sikerül kiépítenie azt az utat sem, amely az egyénen át vezet az egyenlőséghez s „a nép értelmi emelésén át a demokráciához.“ (Eötvös József). A demokratikus gondolkodás főelve — „a nép képessé tevése arra, hogy az alkotmányt és az intézményeket értékelni tudja és a törvényeket önként és felelőség­teljesen elfogadja“ (Condoreet), — nem valósulhatott meg, mivel a tár­sadalom nem enged magán erőszakot elkövetni s nem hajlandó olyan lépésekre, amelyek fejlődésének természetes irányával ellentétesek. A fejlődés pedig a részek egyre fokozottabb szétválását és, egymással való szembefordulását eredményezte. Gazdasági egyenlőség helyett liberalizmust, társadalmi egyenlőség helyett az osztályharc soha nem látott feszültséget. S az elvek lassan hozzáidomulnak a szükségletek­hez. Bekövetkezik az egyén újbóli gúzsbakötése (Hegel) és a forradalmi ideológiának fokozatos beletörése a régi keretekbe (Herbart). A hitnek így megszűnnek a társadalmi okai, megbénulnak gyökerei, a hit tradícióvá merevedik és mint ilyen él és hat tovább, hat még ma is, lelkesedést támaszt a kezdő tanítóban, propaganda eszköze kultúr­politikájának, jelentős tényezője szellemi életünknek. A figyelőnek szinte az lehetne az érzése, hogy az ősemberhez hasonlítunk, aki remeg a fétisek előtt, melyeket saját kezével faragott. Elég néhány nagy példát megvizsgálnunk. A háború utáni Euró­pában metsző logikájú gondolkodók hirdették és hitték, hogy a status quo­ konszolidálását, az ellentétek áthidalását és kiegyenlítését, a sovinizmus kiirtását és a háború rémének a megfojtását egyedül az iskolától várhatjuk. Bertrand Russel egyenesen a „bűvös szé­­zám‘-ot látja az iskolában, „amely az Utópiát megnyitja előttünk.“* A mai németországi helyzet azonban szemléltető lecke. A szocialista iskolapolitika korunk leghatalmasabb pedagógiai kísérleteinek nyitott kaput; mindaz, ami Weimar óta pedagógiai téren történt, óriási len­dülettel vitte előre a neveléstudományt. Minden lehetőt elkövettek, hogy a köztársasági Németországot a nevelés erejével, az iskola által az ifjú­ságban biztosítsák. S mi történt? Csupán ennek az ifjúságnak, ennek a­ z Ez a kijelentés más szempontból is nevezetes. Azt mutatja ugyanis, hogy az a hit, amely egy korszak kezdetén a gazdasági és tár­sadalmi valóság természetes kinövése volt, a korszak végén utópiába meneküléssé torzul. (L. Plátó).

Next