Korunk, 1937. január-június (12. évfolyam, 1-6. szám)

1937 / 1. szám - Barta Lajos: A magyarországi parasztirodalom csődje

2 Barta Lajos: A magyarországi parasztirodalom csődjé­ hez való felrohanás áll elő az emberiségben, így aztán két különböző lo­gikának a martaléka lett az emberi világ. Egy fölfelé és egy lefelé nyi­­laló logika martaléka, mely logikák elfutamod­nak egymástól és miután az emberiség egész terjedelmét, történelmét és végzetét megkerülték: a ■parasztforradalmakban találkoztak, találkoznak, csaptak és csapnak egymásba. Ez így volt minden országában, minden népénél e kontinensnek és elkerülhetetlen mindenütt, ahol ez a két logika még nem talált vala­mely kiegyenlítődést. A magyar világ századaiból ez a két logika két pontban izzik át hoz­zánk a múlt függönye mögül: az uralkodó és elnyomó feudalizmus visz­­szaizzó pontja: Werbőczy, a parasztvilág visszaizzó pontja: Dózsa. Két máig is ki nem egyenlített logika. És minden magyar parasztirodalom értelme és értéke azon múlik, hogy hol áll: a Werbőczy, vagy a Dózsa iz­zásából táplálkozik-e, vagy elvész valami bizonytalan félségben a kettő között. Mert minden igazi irodalom célja, hogy valamit meg akar oldani: hozzá akar járulni a társadalmi, emberiségi komplexumnak feloldásához. Az ember és az emberiség nem éli a maga természetes életét és a modern társadalmiság nem más, mint a komplexumokká nyomorított emberek ösz­­szességének vad káoszban fetrengő komplexum-társadalma. Aki h­ó e szörnyű világtorzultságban nem e komplexumokba hasít bele, folytathat­ja az ember ősi kedvét abban, hogy szeret mesélni, de csak mesélő ma­rad a felelősségek, a tettek ijesztő idején és területén. Aki belép Ady költészetébe, rendkívül magas feszültségű áram­mező­be lépett. És ez a feszültség nem pillanatnyi, de állandó. Ady egész köl­tészete ezeken a hihetetlen magas feszültségű áram-mezőkön játszódik le, és e hatalmas áramiság alól senki sem vonhatja ki magát. Még akkor is ilyen Ady, amikor az őskajántól a damaszkuszi útra zuhan alá és je­­remiádákban töri szét magát. E tüneményes feszültségű áram-mező szét­tört darabjai, még ekkor is öblös rengést és valami rom átszott köveiből sugárzó hőséget lehelnek magukból. Az a magyar parasztirodalom, mely korszerű akart és akar és tud lenni, igy van tele a századokból fölizzó pontnak, a dózsai feszültségnek a magas áramiságával. Nem abban áll ez, hogy valaki egyszer, vagy több­ször leírja Dózsa nevét. Nem is valamely ilyen, vagy olyan hatásos vissza­­mutatásban Dózsa felé! De abban, hogy valamely korszerű és ezért szociális parasztirodalom belső logikája ugyanaz, mint amely Dózsával az izzó vastróni megdicsőültséghez jutott. A paraszt kapcsolása a további, a fö­lötte levő társadalomhoz: ez a Dózsa—Werbőczy-feszültség. Nem szavak és írásjelek ezek! Ez az írásnak egy eleme, egy belső lélekvése, egy kü­lön magyar társadalmi hormonnedvekkel való átitatottsága, egy külön vegyi égéssel való befuttatottsága. Ezt lehet csinálni így, ezt lehet csi­nálni úgy. Embere, mestere, témája váltogatja. Csak egy módon nem lehet: a parasztvilágnak abban a látszólagos kozmikus kiegyenlítődött­­ségben, kikerekítettségben való meghagyásával, melyet magyar paraszt­irodalmunk művel. Helytállni a parasztirodalomban annyit jelent, mint kitépni a pa­rasztvilágot látszólagos kozmikus befejezettségéből. Ez a kozmikus befe­­jezettségi látszat iszonyú varázslat és meghatározza az írót, aki hagyja magát. A nép, az a tömeg, az a sokrétegű, a sárral és annak termő ere­jével vesződő osztály, melyet elhibázott gyűjtő névvel ma is általános­ságban parasztnak nevezünk, kint él a mindenségbe ágyazva a nagy ég alatt. De a gyűjtő név már nem áll helyt. Ennek a tömegnek a felső, jó­módú rétege: a nagygazda (kulák) és a kisgazda, mint többé-kevésbé

Next