Korunk, 1938. július-december (13. évfolyam, 7-12. szám)
1938-08-01 / 7-8. szám - Bölöni György: Tihanyi
578 Bölöni György: Tihanyi Azzal tűnt fel igazán, amikor egész galériát festett össze a magyar írói és művészi élet század elei nevezetességeiről. Kosztolányi Dezső, Fülep Lajos, Kassák, Révész Béla, Tersánszky Józsi Jenő, Pátzai a szobrász, Halasi Andor, a kritikus, a fiatal Samuely Tibor, a Párizsból hazatért Kémeri Sándor, jómagam és még néhányan voltunk igazi mesterművei. A nagybeteg Adyt, az asszonyosan és szenvedően összeomlót is ő örökítette meg számunkra később egy rajzban. A könyörtelenség, ahogyan modelljeivel elbánt, vonzott, de taszított is. A tükör, amit az embereknek gyilkosan felmutatott, benső életük tükre volt, a színek és formák nemcsak a láthatót vetítették fel, de a csaknem tudatalattit is. Épp ezért portréi sohasem lehettek kellemes, ,,szép“ képek, de sokkal többek voltak ennél: igazi lélektani látományok. A Kassák portrénélpéldául ezért egy lelkiatyás, taktikázó személyiség tükre, Kosztolányin ezért ül rajta az ideges szűkölés gyávasága. Tihanyi portrét festett a tájakról is. A táj sem volt nála puszta szin és forma érzékelés, de mintha egy geológus akarta volna felvágni a hegyek és domboldalak összetételét. Azt írtam egyszer, hogy Tihanyival született meg a magyar pszichológiai portré. Nem gondoltam ezzel arra, hogy a lelki tartalmat a pikturális fölé helyezi, sőt inkább, hogy tiszta festői célokkal és eredményekkel tudja ezt a pszichológiai portrétmegcsinálni. Erre célzott Tihanyi később egy önéletrajzi kis tanulmányában, amikor védekezett az ellen, mintha belső, lelki kifejezésekre gondolt volna festéskor. ,,Ehhez,zirta — éppen olyan kevés köze a saját lelkitörténésemnek (expresszió), mint a valóság leábrázolásának. Csak a szinek és vonalak egymásközti hatása— a kép megkonstruálása — a cél, melyet az alkalmazott szinek feszültsége és a vonalak mozgási iránya együttesen idéz elő. Minden munkát, a festést is, az anyag felett való uralkodni bírásnak, tehát a festésnél, a színek értéke felismerésének tartok. A szellem fölénye leküzdi az anyag inferioritását, de csak az anyag értékeinek felbecsülésével jut el egyszerű, tehát a legigazibb kifejezéshez.“ A művésznek az anyaggal való birkózás sem könnyű dolog. Tihanyinak ezenkívül súlyos küzdelmei voltak a családdal. Apja, a jóindulatú, de konok polgár, nem hitt benne, nem is értette és a zendülőt igyekezett a családi élet kereteibe visszaterelni. Az engedelmesnek jutalom járt, de a lázadóval szóba nem állott senki. Pedig Tihanyinak neve nőtt. Képei figyelmet keltettek. Szelleme érdekelte az embereket. Barátai, sőt komoly hívei támadtak. Nem egy porszemecskéje volt már a modern magyar kultúrának, hanem egy keményen összetartozó, termékeny földdarabja. A képeivel, amiktől megválni is alig tudott, nem sokat keresett. Ezért, hogy megélhessen, író és művész barátai segítettünk neki a megalázó családi pénzkunyerálásokban. Ha sikere volt, felkerekedett a ,,Nyugat“ és a „Világ“ valamennyi nevesembere, kezdve Ady Endrén és Ignotuson, hogy a Balaton-kávéházban az apa előtt ünnepelje a zseniális fiút. Az apa ilyenkor sem hajolt meg legfeljebb megenyhült. Műtermébe soha be nem tette a lábát. A Dráva-utcai műteremben akár megfagyhatott volna a megátalkodott fiú, ha valami fortéllyal ki nem csalja a Balaton-kávéházból a téli szénprovíziót. Közben teltek az évek és Tihanyinak birkóznia kellett elismerésért is. A nagy francia modernek, Gauguin, Van Gogh, Cézanne alig voltak még ismertek a magyar közönség előtt. Annál inkább gúnnyal, vagy közönnyel kellett megküzdenie azoknak, akik az impresszionisták után pzin és forma problémákkal foglalkoztak. A magyar piktúra ma már szerencsére túl van az ilyen gátlásokon, sőt túlontúl is visszakanyaro