Korunk 1964 (23. évfolyam)
1964 / 8. szám - MŰHELY ÉS ALKOTÁS - SZILÁGYI JÚLIA: A felszabadulás költő-nemzedéke
szemlélet frisseségével hat. D. Szabó Lajos Döbbenetének érett, elmélyült gondolatiságától Szabó Barna Tavasz és versének naiv bájáig az élettapasztalat legkülönbözőbb fokozataival, a költői egyéniség legelütőbb színeivel találkozhatunk. A mindnyájukra jellemző emberi tartást a szerelemben, e sokféleség közös nevezőjét így fogalmazza meg Farkas Árpád: „...van egy szerelmem / kicsit emberré tett s mert / véle sem csalnám meg ezt / az emberséget: tiszta maradok / mint esőben a csók —.“ Felcsendül ugyanis ezekben a versekben — a szerelem sokkúrú gazdagságához híven — a csalódás, a bánat is. „Erős hitemhez nem voltál elég erős" — Szomorú énekében Szőcs Kálmán veti ezt annak a lánynak a szemére, akit „... zenés nyarakhoz űztek / Apró, rejtett ösztönök" — s az évszak-hasonlatot folytatva, arra inti, hogy „Nálunk mindig nyár van, az ősz csak téged ér utol". A szerelmi boldogság és a szerelmi bánat, kiábrándulás egyaránt az érzésvilág teljességét, az érzelmi kultúra finomságát sugallja, a társválasztás magas erkölcsi mércéjét mutatja fel. Akik költőként, emberként így fogják fel a szerelmet, azok az élet semmilyen vonatkozásában nem tűrik a silányságot, a megalkuvást. * Már többektől említett jellegzetessége az utóbbi másfél-két évben indult költőknek, hogy mondanivalójukat úgyszólván csak kötetlen formában tudják vagy akarják közölni. A szabadversek tömkelegében elvétve jelenik meg egy-egy klasszikus prozódiai szabályokhoz igazodó költemény. (Például Komán János hexameterben írott ihlete, Apáthy Gézától a sorszámát, rímképletét tekintve szonettnek minősíthető Hosszú élet, Pusztai, Magyari hagyományos nemzeti versidomba öntött versei.) Nem szűkkeblű elmarasztalás, maradi előítélet, hanem csakis az itt tárgyalt csoport ígéretességéhez mért magas igény sugalmazza a kérdést: mi e jelenség oka? Néhányuknál szembeötlő az alkati indíték: az olyan költői temperamentum, mint a Palocsay Zsigmondé, az olyan vers, mint a Nekem fiam lesz! a maga érdes-suta bájával kétségkívül követeli a kötetlenséget. A rövid, vibráló sorok szertefeszülő dinamikáját egy-egy váratlanul elhelyezett rím pántolja össze. Nem kevésbé indokolt az eljárás Palocsaynak Ha péknek születtél című versében sem, amely kattog és zakatol, akár a malom az őrlés ütemére. Ezt a mozgalmas, pergő hanghatást fokozza az is, hogy a vers minden igéje felszólító módban áll. Egyetlen metafora, a kenyértésztából gyúrt „jóröptű madár" — alkotja a vers képanyagát. Kissé különös, de érdekes, eredeti ötlet, s híven tükrözi a költő egyéniségét. Ars poetica ez a maga módján. Köznapi anyagból keveri ki, gyúrja, formálja a költő a szárnyalás jellegzetes szimbólumát. Nem ritkán találkozunk azonban ál-szabadversekkel is. Ilyen — más, idézhető példák mellett — Nagy Béla Múzeumban című írása, melyet hajlandók lennénk prózai költeménynek felfogni, ha erre egyáltalán feljogosítanának a ritmikus lüktetésen kívül még a képszerűséget is teljesen nélkülöző, verbális, zsurnalisztikus ízű sorai.