Korunk 1973 (32. évfolyam)
1973 / 1. szám - EGY KÖNYVRŐL KÉT KÖZELÍTÉSBEN. - TÉKA - Gabriel Kolko: Hatalom és külpolitika
A furcsa éppen az, hogy az utat, amelyet megtett, nem támadja senki, de megkérdőjelezik: vajon csak ennyi, csak ennyi maradt volna? Háború utáni füstös állomás, vadszőlős ház, „nem volt kedvenc hősöm / kedvenc táncdalénekesem / kedvenc tanárom / nekem csak kedvenc hangulataim voltak“. Helyes, és még mi volt? Mi az a múlt, amit oly nyugtalanul keres, hol az élmény, a gondolat vagy az az utolsó szó, de a végső gondolat előtt mindig megáll, és csillognak a szavak titokzatosan. Mintha már minden betelt vagy mintha minden ragyogóan üres volna. Érdekes jelenséget figyelhetünk meg e kötetben: nem szükséges hosszú élet ahhoz, hogy mítosszá váljon saját múltunk. Elég egyetlen emlék, egy hangulat, ami túlnő a monoton eseményeken, s szinte csodálkozva tekinthetünk vissza rá: ez volt? Vajon ez a múltam? ahol különben megbecsült iparos szülők lámpabúrából itták a bort. Vajon bizonyítja-e létemet a múltam? Megtalálom-e benne minden vágyamat, kudarcomat, vagy csak elmúlt, mint a zsoltárban: „megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.“ Ha távolról hallszik minden példabeszéd, képmutatás, kegyetlenség, s csak nagy üvegburányi áthatolhatatlan hangulat az emlék, vajon rátalálok-e múltamban arra a csendre, ami elválasztt a jövőtől, és felétek nyújthatom: ez vagyok!? Talán ezek Kenéz Ferenc múlt faggató kérdései, s részben válaszol is rájuk. Azt mondtam a gyermekkor megidézhetetlenül elsüllyed ha ezzel elkerülhetem a magammal szembeni hamisságot de marad a kérdés hogy vajon nem erősebbek-e mégis a hulló homok ellen e hársfás töklámpás templomos látomások. Abban a pillanatban, amikor a mítoszt elhisszük, bizonyára erősebb lesz a látomás a bizonyosságnál. De hiába, múltja önmagában megközelíthetetlen egyhangúság, amin ő is legfeljebb töpreng, tűnődik. Csak a homok ami még fölragyog reggel s a homok harangzúgása délben s estefelé a homok mi bealkonyul. Egy költő, vagy ha úgy tetszik, egy nemzedék keresi a múltját, s még a jelentéktelennek tűnő játékok sincsenek, nincs a kamaszkor, egyszerre érett férfiként gyerekkori látomások gyötrik, szabadulni akar a csendtől, a homoktól, attól a múlttól, amiben nem történt semmi, hogy a látomás TÉKA című, 1967-ben megjelent angol eredeti kissé megkésett román fordítása — esemény: a tudományos-műszaki haladás előrejelzése módszereinek alapos összefoglalása időtálló mű, öt év után sem csak kultúrvagy tudománytörténeti érdekesség. Pedig a technológia rendkívül hamar elévül, az előrejelzésről nem is szólva: az idő pora semmire sem rakódik le olyan gyorsan, mint éppen a prognózisokra, ha nagyképűen tudományos igényűek. Csakhogy Jantsch a technológiai prognózist „még nem tudományinak, hanem egyelőre csak művészetnek tekinti, amelynek az emberi gondolkodást nem helyettesítenie, hanem felerősítenie kell: ez a szerénység gondolatai fiatalosságának őrzője. Művének tanulmányozására nyugodtan vállalkozhat a nem szakember is, bizonyára örömét leli benne. Minthogy éppen az evidenciákról feledkezhetünk meg a legkönnyebben, viszontlátásuk boldogító. S Jantsch könyvében új szempontból igazolódik legalább két evidencia; az első: a jövő alakításának minden reális igyekezete teljességgel összeférhetetlen a voluntarizmussal; a második: a „know-how“-nál, a „miként?“nél a „know-what“, a „mit?“ ismerete már csak azért is fontosabb, mert az eszköz felülkerekedésének egyik oka a cél tisztázatlansága lehet. (Editura ştiinţifică, 1972.) GABRIEL KOLKO: Hatalom és külpolitika. — A mai amerikai bürokrácia gyökereit a The Triumph of Conservatism, a hatalom és gazdagság összefüggéseit a Wealth and Power in America című könyvében már vázolta a szerző; legújabb írása a politikai rezsim uraival, a katonai és polgári hatalom képviselőinek kapcsolatával, az Egyesült Államok gazdasági világhatalmának problémáival és a vietnami