Korunk 1974 (33. évfolyam)
1974 / 4. szám - TÉKA - Mihail Sadoveanu: Jött egy malom a Szereten
TÉKA Fábry Zoltán nyelvi stílusáról, és így elemez többek között egy Móricz-novellát, a Barbárokat, két József Attila-verset, a Hazámat, és a Kései siratót. Értékesek a szövegelemzésről, a statisztikai módszer alkalmazásáról vagy a kifejezés esztétikájáról írt elméleti összegezései is. Mindegyik tanulmányában megnyilatkozó alapgondolata az, hogy a szépirodalmi szöveg a kommunikációs folyamat részeként jön létre, és minden funkciója ebből vezethető le. (Madách Könyvkiadó, 1973.) MIHAIL SADOVEANU: Jött egy malom a Szereten. — Sadoveanu a román irodalom kimagasló prózai hagyományainak klasszikus kiteljesítője, a történelmi elbeszélés és történetírás jegyeit művészien egyesíti a népköltészeti témákkal, a népi nyelv kifejezőerejét a legmagasabb irodalmi szinten fölhasználva. A polgárosodás miatt egyre inkább háttérbe szoruló nemesség hanyatlása, a feltörőben lévő társadalmi rend új, belső törvényszerűségei gyakori témái a századforduló irodalmának. A nemesi osztály, az arisztokrácia történelmi távlattalansága alkotja ennek a regénynek a hangulatát. Sadoveanu legmaradandóbb teljesítményei közé tartozik a Buciumanu család drámájának érzékeny, tudatosan lírai hangvételű ábrázolása. (Dacia, 1974.) látotta a szerzőt. Néhány szövegbeli elírásra, kevésbé pontos meghatározásra is felhívom a figyelmet: a 130. lap rajzán a pajzsmirigy hormonjainak a trijód-tironin és tetrajód-tironin fölcserélését jelzem; a 134. lapon hiányolom az alapanyagcsere értékének megadását; a 210. lapon a harmadrendű nemi bélyegek megemlítése lett volna szükségszerű stb. A könyv egyik tartalmi — nem szakmai — hiányosságának tekintem, hogy a szerző mellőzte a jelentősebb endokrinológiai eredményekhez fűződő nevek (kutatók) említését. A 7. lapon például a következőt olvassuk: „Az 1971. orvosi Nobel-díjat annak a kutatónak ítélték oda, akinek kutatásai a hormonok hatásmechanizmusának alaposabb megismeréséhez vezettek.“ Ma, amikor egyre pontosabb információkat igénylünk, egy ilyen színvonalú könyvben szükséges lett volna pontosan feltüntetni, hogy E. V. Sutherland, a nashville-i Vanderbilt Egyetem élettan-professzora részesült ebben a kitüntetésben. A könyvben általában is a legtöbb felfedezést csak az évszám jelzi, a nevek hiányoznak (a hazai kutatók közül is csak Paulescu és St. Milcu professzor szerepel, noha a hazai endokrinológia tudományos eredményei nemzetközi szinten is elismertek). Hiányolnom kell ugyanakkor a megfelelő utalásokat a szerző saját kutatásaira, eredményeire; ez talán a túlzott szerénység miatt sikkad el itt, köztudott ugyanis, hogy a szerzőt elismert szakemberként tartják számon. A könyvet nemcsak a benne feldolgozott szűk szakterület művelői használhatják, hanem a biológiatanárok számára is értékes segítséget nyújt, és utolsó fejezete — a nemi mirigyekről szóló — a problémák részletes tárgyalása révén pedagógiai szempontból is jelentős. Szabó Zsigmond e munkáját az utóbbi idők egyik legrangosabb szakkönyveként tarthatjuk számon. Hézagpótló mű átfogó képet nyújt egy olyan szakterületről, melynek jövője az élő szervezetek tanulmányozása szempontjából rendkívül fontos. A kiadót dicséret illeti, hogy ezt az értékes munkát megjelentette, s reméljük, hogy újabb hasonlókkal öregbíti a természettudományos könyvek kiadása terén szerzett hírnevét a közeljövőben. Vincze János