Korunk 1990 (III. folyam 1.)
1990 / 1. szám - KÁNTOR LAJOS: Történelmi tévedések (Távlatok?)
KÁNTOR LAJOS Történelmi tévedések «(TÁVLATOK?) Harmadszor is (1926 és 1957 után): Korunk. A folyóirat hatvannégy éves históriáját végigkísérő, nemegyszer megbocsáthatatlanul súlyos, történelmi tévedések ellenére is: Korunk. Az átfestések és átkeresztelések, no meg a kétségbevonhatatlanul tisztességes szándékú új életkezdések heteiben mi vállaljuk a ránk testált lapcímet, a megkerülhetetlen, ám tisztázandó múltat. Egyelőre zárójelben szólunk ugyan a távlatokról, s a kérdőjelet is szükségesnek véljük kitenni a szó után, de ezzel nem hitetlen voltunkat akarjuk jelezni, hanem az újabb (s akkor már bizonyára túl nem élhető) tévedések elkerüléséhez parancsolóan szükséges kételkedést, a szüntelen önellenőrzést és a kívülről érkező bírálat jogát. Irodalomtörténetileg jegyzett, híres elődök után, harmadszor ragaszkodik tehát a feladatnak egy kolozsvári szerkesztőség, amely tudatában van a valamikori kincsesnek nevezett város s a tündérkertnek hitt Erdély valamennyiünkre kötelező hagyományainak, tudja viszont azt is, hogy már rég nem lehet a történelmi hagyományokból, a büszke évszázadok emlékéből megélni. Bethlen Gábor vagy Apáczai sokat emlegetett példája az európai (kelet-, nyugat-, közép-európai, sőt balkáni, sőt ázsiai) korszerű, politikus és művelődéspolitikus tájékozódást is jelentette és jelenti, s minthogy a világ, világunk kitágult, Amerikáról, de Afrikáról sem szabad megfeledkeznünk, idelent, a Kis-Szamos partján, a Kárpátok gyűrűjében. A számkabalisztikának hitelt adók most idézhetnék (köz)mondásainkat a hármas szám és az igazság összefüggéséről, vagy más vonatkozásban a harmadik utat emlegethetnék. Ne menjünk bele ezekbe a játékokba, jóslásokba. Próbáljunk a tényeknél maradni. Így elevenítsük fel, néhány megkerülhetetlen utalás erejéig, a Korunk múltját, a közelmúlt gyakorlatától eltérően nem annyira egyes személyiségekhez, mint inkább a történelmi helyzetekhez kapcsolva mondanivalóinkat, következtetéseinket. Igaz, a Dienes László szerepe 1926- ban, a Gaál Gáboré 1929-től 1940-ig (a betiltásig) meghatározó volt, mégis a körülményekből kell kiindulnunk, s csak azután vehetjük reálisan számba a szerkesztői érdemeket, illetve hibákat és bűnöket. Ugyanez mondható és mondandó el az 1957-es újraindulásról, Gáli Ernő és Balogh Edgár Korunkjáról, és az 1984 őszi, 1985 januárjától programszerűen bejelentett váltásról, Rácz Győző főszerkesztői éveiről. A cezúra (nemegyszer a cenzúra által is jelzetten) nem egyformán volt éles, két esetben azonban cáfolhatatlanul annak bizonyult: az első és a második folyam között (az 1940 ősze — 1957 januárja közti megszakításban), illetve most, amikor az 1989. decemberi romániai forradalom sodorta el a Korunk „ünneplésre“, a XIV. pártkongresszusra még a régi vezetés által előkészített, december 22-ig azonban ki nem nyomtatott novemberi számát. (Az eseményt a főszerkesztő már nem érte meg, a szigorú központi irányítás