Korunk 2011 (III. folyam 22.)

2011 / 1. szám = Álmok - Jung - ANDRÁS SÁNDOR: Álom és költészet

ANDRÁS SÁNDOR ÁLOM ÉS KÖLTÉSZET­ ­ ■ Költészeten ódivatúan, ma rendhagyóan azt ér­tem, amit egykor értettek: lírát, drámát, epikát, va­gyis alkotást, kirekesztve mindazt az írást, ame­lyik alkotásokkal foglalkozik. A következőkben ugyanis álmot és költészetet azon az alapon ha­sonlítom egymáshoz, hogy mindkettőt meg kell él­ni, egy álom és egy költemény (vagy regény vagy színmű) megélése viszont nem a környezetben ténylegesen megélteké, ugyanakkor megélésük nem mondható fiktívnek, hiszen fiktív megélés le­hetetlen. Ha egy regény fiktív történet is, megélé­se nem fiktív, egy költemény ma használatos ma­gyar szóval egy vers viszont maga sem fiktív, nem csak a megélése nem az. Megélésen pedig az érzé­kelés, az érzés és a gondolás együttesét értem. Az „élmény”, az, amit valaki „megél”, csak valami rendkívülire, mindenképpen emlékezetesre vo­natkozik („igazi élmény volt”, mondják), a meg­élésnek viszont nem kell emlékezetesnek, emléke­zetbe hívhatónak lennie, és az élményeket is el le­het felejteni. Az álom mindig megélt, egy alkotás pedig csak akkor költői, művészi (számomra), ha megélt. Tolsztoj tudta, hogy regényt ír, amikor az Anna Kareninát írta, tudta, miféle asszonyt ír meg és akar megírni, de ha nem álmodja meg, és nem ké­pes úgy megírni, hogy más is megálmodhassa, va­gyis más számára megélhető legyen, akkor vagy rossz regényt ír, vagy nem regényt. Amit a roman­tika egyik angol költője, Coleridge „a hitetlenkedés szándékos felfüggesztésének” mondott („the wil­­ling Suspension of disbelief”), az a hírés fonákja, az olvasottak elfogadva elhitt megélése. Az elfogó­Nemcsak lát és megél, aki álmodik, mintha ébren lenne, de ébredés után folyamatosságot érez az, aki álmodott, és felébredve emlékezik...m 2011/1

Next