Korunk 2011 (III. folyam 22.)
2011 / 1. szám = Álmok - Jung - ANDRÁS SÁNDOR: Álom és költészet
ANDRÁS SÁNDOR ÁLOM ÉS KÖLTÉSZET ■ Költészeten ódivatúan, ma rendhagyóan azt értem, amit egykor értettek: lírát, drámát, epikát, vagyis alkotást, kirekesztve mindazt az írást, amelyik alkotásokkal foglalkozik. A következőkben ugyanis álmot és költészetet azon az alapon hasonlítom egymáshoz, hogy mindkettőt meg kell élni, egy álom és egy költemény (vagy regény vagy színmű) megélése viszont nem a környezetben ténylegesen megélteké, ugyanakkor megélésük nem mondható fiktívnek, hiszen fiktív megélés lehetetlen. Ha egy regény fiktív történet is, megélése nem fiktív, egy költemény ma használatos magyar szóval egy vers viszont maga sem fiktív, nem csak a megélése nem az. Megélésen pedig az érzékelés, az érzés és a gondolás együttesét értem. Az „élmény”, az, amit valaki „megél”, csak valami rendkívülire, mindenképpen emlékezetesre vonatkozik („igazi élmény volt”, mondják), a megélésnek viszont nem kell emlékezetesnek, emlékezetbe hívhatónak lennie, és az élményeket is el lehet felejteni. Az álom mindig megélt, egy alkotás pedig csak akkor költői, művészi (számomra), ha megélt. Tolsztoj tudta, hogy regényt ír, amikor az Anna Kareninát írta, tudta, miféle asszonyt ír meg és akar megírni, de ha nem álmodja meg, és nem képes úgy megírni, hogy más is megálmodhassa, vagyis más számára megélhető legyen, akkor vagy rossz regényt ír, vagy nem regényt. Amit a romantika egyik angol költője, Coleridge „a hitetlenkedés szándékos felfüggesztésének” mondott („the willing Suspension of disbelief”), az a hírés fonákja, az olvasottak elfogadva elhitt megélése. Az elfogóNemcsak lát és megél, aki álmodik, mintha ébren lenne, de ébredés után folyamatosságot érez az, aki álmodott, és felébredve emlékezik...m 2011/1