Korunk 2022 (III. folyam 33.)

2022 / 1. szám = A sértődés kultúrái - TORBÓ ANNAMÁRIA • „A rasszizmus nem fekete-fehér”. A „fekete Hermione”-vita megjelenése a Harry Potter Hungary közösségében

A POC rövidítés is gyakorta feltűnik, amely a színesbőrűek kifejezéshez hasonló­an egy tágabban értelmezett kategória, amibe minden olyan embercsoport beletar­tozik, akiknek nem fehér a bőre. A szintén a feketékre használt néger kifejezés kapcsolatba hozható magával a rasszizmussal és a rasszista jelzővel, azonban fon­tos kiemelni, hogy a megszólalók nem ilyen célzattal használják. A rasszizmus kapcsán a megkülönböztetés, illetve a sztereotípiák szintén említésre kerülnek. Mindezek körvonalazzák egyfajta identitásjáték jelenlétét, amelyről a beszédmód­ok kapcsán a későbbiekben még szót ejtek. Kissé távolabb lépve a bőrszínnel kapcsolatos kifejezésektől, kulcsfogalomként jelenik meg az azonosulás, elsősorban a Harry Po­tter-uni­ver­zumhoz kötődően, csakúgy, mint a karakter­hűség, amely a hivatalos kánonnak rendelődik alá, és szembeállítható a karaktereket érintő változtatásokkal. Mindez párhuzamot mutat a régi, megszokott (karakterhűség), továbbá az új, újdonság (változtatások) közt hú­zódó ellentétekkel. Az azonosuláshoz kapcsolódik a reprezentáció is, amely a tár­sadalmi nyomáshoz és elváráshoz köthető. A társadalom az az egész fogalmi há­lót átfogó kifejezés, amelybe egyaránt beletartoznak a fehérek és feketék, ahogyan más faji és etnikai csoportok vagy az LMBTQ-közösségek is. Az LMBTQ is fontos fogalomként jelenik meg, mint amivel a bőrszínnel kapcsolatos viták párhuzamba állíthatók. A politikai korrektség, PC rövidítéssel elsősorban a társadalmi nyomás és a Harry Potter-kánont érintő változtatások kapcsán ragadható meg. Továbbá a PC az egyes, feketékkel kapcsolatos elnevezések esetében is megjelenik, például, ha arra gondolunk, hogy mennyire számít a néger szó politikailag korrektnek. 6. Alternatív beszédmódok ■ A témákhoz tartozó kijelentésváltozatoknak, valamint a diskurzus fogalmi háló­jának köszönhetően kirajzolódnak a megszólalók által alkalmazott beszédmódok és szimbolikus pozíciók. A „fekete Hermione” mellett érvelő M. többek között az iden­tifikációs lehetőségek kibővítését hangsúlyozó beszédmódot képviseli, amely a kö­zönség sokszínűsége miatt válik fontossá. Ezzel szemben az ellenzők inkább a Harry Potter-kánon világát védő beszédmódot alkalmazzák. Az ehhez tartozó érvelési po­zícióból annak a jól ismert univerzumnak a határait szeretnék megvédeni, amivel együtt nőttek fel, így szimbolikus értelemben azt a gondtalan gyermekkort védelme­ző beszédmódot képviselik, amely a Harry Potter-univerzumon keresztül ölt testet. A sorozat szereplői sokak számára váltak hasonlóvá a családtagokhoz vagy legjobb barátokhoz, akikről mindent tudnak, akik nem csapják be őket. Rowling ebbe a szá­mukra meghatározónak számító érzelmi viszonyba nyúlt bele akkor, amikor az egyik főszereplőjének bőrszínét megváltoztatta. A megszólalók kijelentéseiben különböző ideológiák is megjelennek. Feltűnő, hogy általában inkább az ideológiák ellen, mintsem mellettük beszélnek, erre jó példa a politikai korrektség vagy a rasszizmus esete. A politikai korrektség­ kritikus beszédmódot képviselők szerint egyfajta társadalmi nyomás és megfelelési kény­szer vezetett Hermione bőrszínének módosításához. A rasszizmusellenes beszéd­mód semmiképp sem tekinthető az előző ellentétének, mivel a politikai korrektsé­get kritizálókat hiba lenne rasszistaként megbélyegezni. Néhány hozzászóló be­szédmódjában a kisebbségi érdekek képviselete is tetten érhető, amely azonban nemcsak a színes bőrűek, hanem az LMBTQ-közösség védelmével is erőteljesen összefügg. A rasszizmushoz és más jelenségekhez (például Jézus ábrázolása) kap­csolódó magyarázatokból egyértelműen kirajzolódik egyfajta edukációs beszéd­mód is, elsősorban az adminisztrátor részéről. Az edukációs törekvések szoros kapcsolatba hozhatók a társadalmi fejlődés szükségességével, amelyhez minden bizonnyal a „fekete Hermionéhoz” hasonló diskurzusokon keresztül történő ta­pasztalat- és véleménycsere is képes hozzájárulni. 2022/1 104

Next