Korunk 2022 (III. folyam 33.)
2022 / 2. szám = Variációk államszocializmusra. Magyarország és Románia (1945–1989) - GYARMATI GYÖRGY • Ex Oriente lux – Ex Oriente lex. Románia és Magyarország sztálini metamorfózisa 1945–1948
az eljárás. A kulisszák mögött pedig csendestárs közreműködők lettek a hátrahagyott megszálló hatóságok szovjet katonai parancsnokai, mert az ő jóváhagyásuk nélkül senki nem lehetett polgármester vagy akár csak hivatalon belüli fontosabb poszt betöltője sem, így aligha volt meglepő, hogy az életre galvanizált igazgatási apparátus pártösszetétele már 1945 őszére túlsúlyosan baloldali (MKP, SZDP) arculatúvá formálódott. Jó ideig inkább csak korhangulatot idéző adomaként lehetett hallani arról, hogy egyik-másik pozícionált hivatalnok „biztos, ami biztos” - egyszerre több párt tagkönyvét is jónak látta a zsebében tudni, mígnem ezt tanúsító levéltári iratokból is elkezdtek előbukkanni. Az 1945 szeptemberében újra összehívott - s közben a Dunántúl képviselőivel is kiegészülő - parlament legfontosabb kollektív cselekedete egy új választójogi törvény elfogadása volt. A további heteket leginkább már a november 4-re kitűzött új képviselőválasztás versengő kampányrendezvényei töltötték ki, sok helyen változatos választási plakáttapétákkal borítva el az ostrom idején szitává lyuggatott pesti házak homlokzatát. Ezt nagy várakozás előzte meg, mert a közjogi provizórium lezárulásával kecsegtetett. Román királyi sztrájk és csalafinta machinációk választása ■ Petru Groza 1945 márciusában hivatalba lépő kormányában a tárcák többségének élére már a Nemzeti Demokrata Front baloldali pártkonglomerátum delegáltjai kerültek. Többnyire kommunista, kisebb részben szociáldemokrata homo novusok.12 Mellettük leginkább a nemzeti liberálisok sorából párthasadást előidézve távozó Gheorghe Tătărescu érdemel említést, aki a világháborúk közötti kormányfői és külügyminiszteri tapasztalataival aligha volt nélkülözhető a béke-előkészítő munkálatokban. A korábbi „történelmi” pártok már csak egy-egy „disszidens” képviselővel kaptak helyet a koalícióban (mint a fent említett Tătărescu külügyminiszter is). E kormányzati ciklus startjánál értelemszerűen maradt napirenden a már addig is belső feszültségeket gerjesztő ügyek rendezése, miközben a háborús végjáték aktuálpolitikai szempontú érvényesítése formálta a paragrafusokat. Az 1945. március 23-án közzétett földreformtörvény elsősorban a háborús bűnösöknek, árulóknak minősítettek, valamint a Romániával ellenséges viszonyban álló országokba távozók birtokállományát hasznosította a juttatásoknál. A végrehajtás hozadéka, hogy „a kisajátítás által érintett személyek 94,6%-a és a kisajátított földterületek 49 százaléka a történelmi Erdélyre és a Bánságra esett, vagyis azokra az országrészekre, ahol a romániai nemzetiségek (németek, magyarok) többsége élt”.13 Észak-Erdélynek a román államszervezetbe történt visszatagolása után már annak a szófordulatnak is jelentősége volt, hogy az 1938-as Kisebbségi Statútumot 1945-ben Nemzetiségi Statútumként fogalmazták újra egyfajta jövővízió kontextusában. Általánosságban nemzetiségi, nyelvi és vallási hovatartozástól függetlenül nem csupán állampolgári jogokat garantált, hanem a kollektív önazonosság érvényesítését is (pl. hivatali ügyek intézése, iskola saját nemzetiségi nyelven), amennyiben az adott település lakosainak 30%-a egy ugyanazon (nem román) anyanyelvű. Ebből viszont a gyakorlatban kizárták a németek zömét, merthogy azokat az Antonescu-diktatúrában fogant „népcsoport törvény” a hitleri Németország védnökségét élvező Volksbundba identifikáltaknak tekintette. A rendelkezések érvényesítése persze mindenkor erősen függött a helyi-területi 2022/2