Korunk 2022 (III. folyam 33.)
2022 / 2. szám = Variációk államszocializmusra. Magyarország és Románia (1945–1989) - VARGA ZSUZSANNA • A magyar mezőgazdaság szocialista és kapitalista elemei az államszocializmus időszakában
39 paganda a várható előnyöket és fokozatosságot hangsúlyozta, a tsz-szervezési kampányok során azonban bevetették az állami erőszak teljes eszköztárát.17 A földtulajdonához ragaszkodó parasztság ellenállása olyan erős volt, hogy több mint egy évtizedbe telt az egyéni gazdálkodás felszámolása.18 Ezen időszak alatt a kollektivizálási kampányokat (I. 1949-53, II. 1955-56, III. 1959-61) ún. dekollektivizálási szakaszok (1953-54, 1956-58) követték, amikor hivatalosan leállították a tsz-ek szervezését, s lehetővé tették a kilépést. Fontos utalni arra is, hogy mind 1953-ban, mind 1956-ban voltak olyan termelőszövetkezeti csoportok és termelőszövetkezetek, amelyek tovább működtek, mert a szegényparaszti hátterű vagy földnélküli tagságuk számára a közös gazdaság volt az egyetlen megélhetési forrás. Nemzetközi kontextusba helyezve ezt az elhúzódó, többször megszakított folyamatot feltárul, hogy időközben a transzfert kezdeményező szovjet pártvezetés elvárásai is változtak. Ehhez hozzájárult egyrészt az 1953 után meginduló desztalinizáció, másrészt az 1956-os lengyel és magyar válság is.19 Míg Sztálin idejében lényegében az utolsó betűig le kellett másolni a modellt, addig Hruscsov ennek több eleméhez hozzányúlt.20 A kollektivizálás mikéntjét pedig rábízta a „testvérpártok” vezetőire. Az újabb kutatások számos példával bizonyítják, hogy a kollektivizálás befejezése során - a megnövekedett mozgástér révén - milyen megoldások formálódtak ki az egyes országokban.21 így történhetett meg, hogy a térség országaiban sehol sem nacionalizálták a paraszti földtulajdont. Magyarországon a tsz-be bekényszerített parasztok földje jogilag továbbra is magántulajdonban maradt, amiért földjáradékot fizetett a tsz.22 A kollektivizálás utolsó szakaszában kiadott tsz-alapszabály több egyéb vonatkozásban is eltért a Szovjetunióban 1935-óta érvényben lévő kolhozminta-alapszabálytól. Az 1959-es tsz-alapszabály szakított a falusi osztályharc éleződésének tételével. Az addig kulákként megbélyegzettek beléphettek a tszbe, sőt kétévnyi tagság után vezetői posztot is betölthettek.23 A munkadíjazással kapcsolatban is bekerült egy fontos megengedő formula: legfejlettebb formaként még a szovjet munkaegységrendszer szerepelt, de ezt ki lehetett egészíteni más díjazási formákkal. Óriási jelentősége lett annak is, hogy a háztáji gazdaság korábbi kötöttségein is lazítottak.24 Ha a divergencia mögötti belső okokat keressük, akkor utalnunk kell arra, hogy a „megtámadott paraszti társadalom” az első két átszervezési kampány során sokféle tapasztalatot szerzett a diktatórikus hatalommal szembeni ellenállás és alkalmazkodás lehetőségeiről és korlátairól. Közben a kollektivizálást irányító és végrehajtó apparátus magatartásában is bekövetkeztek változások. Ebben a kényszerű „tanulási folyamatban” az 1956-os forradalom mindkét fél számára meghatározó tapasztalatokat hozott. Az 1956. október végi és november eleji napokban a paraszti közösségek kezükbe vették az irányítást, új hatalmi szerveket hoztak létre, és megfogalmazták a követeléseiket is.25 A szovjet katonai segítséggel hatalomra került Kádár-kormányt tehát egyrészt a falvak „csendes forradalma”, másrészt pedig az ipari munkásság sztrájkja fogadta országszerte. Ebben a kényszerhelyzetben hamar belátta a kormány, hogy a parasztokkal mielőbb kiegyezésre kell jutnia. A mezőgazdasági termények nagy része ugyanis nem a szocialista nagyüzemektől, hanem továbbra is az egyéni gazdáktól származott. A kompromisszumkötés lényege abban állt, hogy a kormány teljesítette a parasztság forradalmi követelései közül a gazdasági jellegűeket, eltörölte a mezőgazdasági termények kötelező beszolgáltatását, leállította az erőszakos tsz-szer- 2022/2