Korunk 2022 (III. folyam 33.)
2022 / 1. szám = A sértődés kultúrái - SEBŐK MARCELL • A magyar panaszkultúra kezdetei és jelene: (irodalom)történeti és szociálpszichológiai nézelodés
17 gondolatai hogyan éltek tovább a korai kuruc idők, majd a Wesselényi-féle összeesküvés és a Thököly-háború korában. Elsősorban a Rákócz-nóta az, amely a vers továbbéléséhez jelentős impulzusokat adott, rímei az általunk elemzett költemény rímeit visszhangozzák és közvetítik Kölcseyhez.” Föltevése az, hogy a Rimay-vers első strófájának nép-szép-kép-és rímegyüttese egyedülálló státust vívott ki két évszázad magyar költészetében. Imre ennek nyomon követését be is mutatja elemzésében, nemcsak a rímek szintjén, hanem tágabb kontextusába illesztve, s így sikeresen mutatta ki Rimay eleven hatását Kölcsey Himnuszában. Hasonló ívet húz Szilasi László kiváló, Hajlam a búza című tanulmánya, mely egyben a magyar irodalom panaszos alaphangjának retorikai gyökereit is kutatja a régiségben. A 16. századtól a 19.-ig húzza meg ezt az ívet, s mutatja be, hogy Kölcsey Himnuszának milyen előképei és mintái voltak. Szilasi ugyan nem találja bizonyíthatónak, hogy Kölcsey a Himnusz írásakor ismerte ezt a verset, viszont ismerte a hagyomány továbböröklésében meghatározó szerepet játszó két költeményt, Bónis Ferenc keservét és a Rákóczi-nótát. Ezek találékonyan alkalmazták a két 16. századi költő leleményének szívósan tovább élő mintáját, a panaszos megszólítást és annak metaforikus narratív argumentációját. Ez olyan keretet kínált, amely problémamentesen tudta magába foglalni a változó módon jelentkező konkrét történeti kontextusokat. Kölcsey ebben az értelemben a szerkezet valamennyi elemét örökölte a hagyományból, a beszédhelyzetet illető újítása is felfogható Rimay nagy verse befejező strófájában olvasható javaslat és program (Keseregj, sírj, kiálts, Istenedhez velem) megvalósításaként: a beszélő a közösséghez való beszédet és az Istenhez fordulást egyetlen beszédszituációban összegezte. Az Istenhez való odafordulásban tehát Bónis Ferenc keserve lehetett a minta, míg a képviselő beszédet a Rákóczi-nóta példázta. Kölcsey Hymnusának paraklétoszi hangütésében ezek úgy tudtak összeolvadni, hogy maradandó mintát kínáltak fel „a (magyar irodalmat talán egészében is jellemző) patetikus nemzeti panaszosságra”. A két tanulmány főbb megállapításaihoz kapcsolódva további két szempontot érdemes hangsúlyozni: a panasz magyarul, anyanyelven jelenik meg, és már nemcsak kéziratosan, hanem nyomtatásban. Másrészt pedig a szövegtípusok, motívumok vándorolnak és hagyományozódnak, és az is előfordul, hogy különféle műfajok, mint például a 18. század eleji kuruc időszakbeli alkotások egyediek, és nem a korábbi hagyományra építenek, viszont a kuruc allúziókkal bíró egyéb alkotások „olyan jóval korábbi, politikai üzenet nélküli keservesek és bujdosóénekek voltak, amelyekre csak később rakódott rá a kuruc üzenet”. A 18. századhoz érkezve tehát már kontinuitásról és a történeti helyzetre alkalmazott „innovációról” is lehet beszélni. „A honfibú, mely elzsibbaszta minket..." (Arany János) ■ 2010-ben az ELTE-n működő Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont országos kérdőíves vizsgálatot végzett reprezentatív mintán, hogy felmérje a magyar felnőtt népesség nemzettudattal kapcsolatos attitűdjeit. A nemzeti érzés- és tudatvilágra vonatkozó kérdéssorokkal arra törekedtek Csepeli György és munkatársai, hogy megkülönböztessék a nemzeti érzés természetes, „patrióta”, valamint a megszállott, kizáró, „sovén” változatait és azt, hogy a létrejött változatok hogyan kötődnek a korábban már feltárt tekintélyelvűség jellemzőihez. A kérdések elsőként a magyarként való azonosításra vonatkoztak, majd az inkluzív és 2022/1