Korunk 2022 (III. folyam 33.)
2022 / 2. szám = Variációk államszocializmusra. Magyarország és Románia (1945–1989) - FODOR JÁNOS • „Valami mégis kimondatlan marad.” Esettanulmány az 1970-es évek romániai magyar rockzenei életéből
83 kasodnak a magyar táncdalok [...] A könnyűzene keretén belül a kommersznek is nevezett hagyományos irányzat mellett föltűnnek a beat (legnépszerűbb együtteseink ekkor a szatmári Mikron, a marosvásárhelyi Dentes és a nagyváradi Metropol, amely utóbb Virányi Attila vezetésével az ország első hard rock együttesei közé küzdi föl magát, négy hanglemezét forgalmazzák), valamint a folk.”. Ennek alapján tehát a könnyűzene gyűjtőernyője alatt megfévő zenei stílusok egyikét jelentette a rockzene. Demeter Csanád szerint a Siculus fesztiválnak köszönhetően jelent meg a romániai magyar sajtóban egyáltalán a rockzene körüli diskurzus. Bár az tény, hogy előbbinek hatalmas szerepe volt, vélhetően ez jelentette azt az időszakot, amikor egyrészt lehetett írni és beszélni a létező és tapasztalható jelenségről, továbbá ennek nyugati hatása ekkor nyilvánult meg a legerőteljesebben. Az ekkor Gáli Ernő vezetésével működő Korunk folyóirat hosszasan idézett egy 1969- ben megjelent Beat című kötetből származó, a korszakban népszerű elrettentő szakirodalomként is jegyzett munkát, melyből az új zenei műfaj sajátosságait kívánták bemutatni. Eszerint: „Már maga a hangerősítő berendezés is idézőjelbe teszi ezt a művészetet. Voltaképpen a gépek zenélnek, egy hatalmas elektromos hangszer, a zenészek mintegy csak kezelik a gépet. Nem az ő gégéjük és ujjaik produkciója az, amit hallunk, hanem egy személytelen berendezésé, s az többet mondhat és bátrabban beszélhet, mint akárki külön. De az iróniát szolgálja a hangszínben és hangzásban rejlő groteszk elem is. A gitár az egyik leghalkabb hangszer, ezért is maradt ki az európai műzene fejlődése során a zenekarból. Hangja az erősítő berendezés révén nemcsak megnő, hanem színt is vált, valami oboaszerű groteszkséget kap. Ezt csak fokozza a falzettes éneklésmód, a beatre mindig jellemző »csujogatások« (ye-ye-ye), valamint a szereplők ruházata, külső megjelenése és színpadi viselkedése.” Műfajilag általában azok a maguk is zenekedvelő kritikusok szoktak tisztánlátásra ösztönözni, akiknek szerepük volt a korszak zenei mozgalmának szervezésében, így Boros Zoltán mondatai voltak a legtalálóbbak: „Ezeknek a kifejezéseknek a jelentése ugyanis országonként, sőt kiadványonként más és más. Amire mi azt mondjuk: popzene, másutt rockmuzsikának is hívják. Ugyanakkor popzenén a népszerű táncdalokat értik. Sok országban megmaradt máig a beat elnevezés. Azt hiszem, talán nem is az a legfontosabb, hogy rocknak, popnak vagy beatnek nevezzük.” Ebben valóban igaza volt, mivel egyrészt a műfaj és annak zenei-szövegi sajátosságai folyamatosan változtak, alakultak (ez napjainkban is érvényes), így elnevezés tekintetében a „hivatalos” verziók általában a megkésett mintákat vették át, s mint olyan a jelen írásban használt rockzene legyen inkább gyűjtőfogalom, mintsem tűpontos meghatározása a megannyi létező zenei árnyalatnak. Bár a romániai kommunista rendszer idején a rockzene sosem volt támogatott műfaj, viszont annak „szerepnyitogató” funkcióját nem lehetett tagadni, így korlátoltan vagy „megfelelő kordában” tartva főleg az 1960-as évekkel kezdődően megjelentek a különböző műfajokat játszó rockzenekarok. Ebben a tekintetben a romániai könnyűzenei és ezen belül is a rockzenei együttesek történetének vizsgálata el kell vonatkoztasson a magyarországi minták és kutatások módszertanától. Ez több szempontból indokolt: egyrészt egyértelmű, hogy a kommunizmus sajátos romániai rendszerének sajátosságai minimális külsőségekben hasonlíthatók a Magyarországon lejátszódó folyamatokhoz. Másrészt pedig merő túlzás lenne a Magyarországon nagyjából az 1960-as évektől érvényes, Aczél György által meghonosított, „három T” elvének kultúrpolitikai vonatkozásait a romániai kultúrpolitikára vetíteni. Előbbinek lényegét maga Aczél György fogalmazta 2022/2