Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-08 / 112. szám

Különös tünemény, hogy midőn Péterváradon s Újvidéken a katonaság között egészen megszűnt, a polgárok között naponként 10—12 h­olera­ halott vitetik sírba. Péterváradra October utolsó napján érkeztem, s táborunk any­­agi fáradalmai, az elpusztított falvak s szállások, a mezőn veszve maradt annyi roppant terméknek megsemmisülése, s a tapasztalt ingerültségek fájdalmai miatt, szorongatott keblemnek jól esett hallani, hogy más­nap itt bent a várban egy nemzeti színű katonai ünnepély fog tartatni. Haczell Márton népképviselő, kormánybiztos, s jelenleg,mint mondatott,az újvidéki tanácsnak felfüggesztése után alakított pol­gári s katonai vegyes hatóság elnöke, a honvédi bizottmány ren­delete következtében,a Don Miguel két, főherczeg Este egy, Zanini egy, s a sajkások egy zászlóikra, a nemzeti színeket vala ünne­pélyesen felfűzendő. Örömérzések között vártam november 1-je napját. Az ün­nep 9 órakor volt megkezdendő, de az essőzés miatt 10-re ha­­lasztatott.­­ S mintha az ég maga is ünnepelni kívánta volna az eseményt, akkorra tökéletesen kiderült. A Lárma téren a Miguel, Este és sajkások zászlóalja, a tü­zérekkel együtt már 9 órakor fel valónak állítva,a Zanini-zászlóalj gyors léptekkel sietett újvidékről a várba fel, s már csaknem el­érte a hídfőt, midőn visszatérésre kapott parancsot, a puskaporos toronynál állomásozó huszár előőreink, a római sánczokból kijött ráczokkal csatába keveredvén, a helyszínére menni rendeltetett. Tíz órakor a fő hadikormányzó s várparancsnok b. Blagoe­­vics oldala mellett több főbb s alsórendü különféle ezredbeli tisz­tektől környezve,megjelent a nevezett kormánybiztos, s emléke­zetemben egyszerre a franczia köztársaság első kora villant fel, bajaival, dicsőségével, s az emberi szív soha ki nem elégíthető vágyaival. A buzdító zene hangjaira ébredtem fel andalgásomból, s ki­sérték szemeim a tisztelgő állásba helyhezett sorokon szemlét tartó tiszti csoportozatot, kik között a tábornagy jobb oldalán a polgári kormánybiztos, egyszerű öltözetben, de kardosan, kitűnőbb volt, mint lett volna a hajdani aristocratia bármelly tagja, sallangos s drága prémes kaftányában. A sorok megtekintése után, a középen feállított imasátorban, zene, s katonák éneklése mellett, istene tisztelet tartatott, s a lo­bogókra feltüzendő szalagok megáldattak. Ekkor következett egy nagyszerű jelenet: a négy zászló a tér közepére vitetvén, a kormánybiztos előlépett, a tisztikar kevés távolságra mögötte félkörbe csoportozott. Kevéssé kalapját emelve hatalmas hangjával, egy rövid, velős beszédet intézett a jelenlevő katonasághoz.­­ A négyszegű tér, mellynek közepén állott, olly nagy, hogy kevéssé gyengébb hangú orgánum, alig lett volna ért­hető. Beszéde vége felé a szalagok feltüzését kívánván, azoknak egyikét a várparancsnok maga kötötte fel, s a katonai sorok rival­­gó éljene, melly a hazának s alkotmánynak szívből eredő áldozat­képen kiáltatott, lehangzott a magyar Gibraltar falairól, s a Duna hömpölygő habjain lement a tengerre, hogy az azontúl élő nem­zeteknek is bizonyos hírképen szolgáljon, miképen a magyar élni fog, s ha isten úgy akarja, nagy és szabad nemzet lesz, mint bár­­mellyik a civilizált Európában. A szalagok feltűzése után még néhány szavakat intézett a kormánybiztos úr a katonákhoz. — Zárszavai mélyen bevésték emlékezetembe, s hiszem,megmaradnak mind­azokéban,kik azt hal­lani szerencsések valának. Vitézek­ mondá, a nemzet bízik önökben, hogy véres bosszút veendenek azokon, kik a most feltűzött dicső nemzeti szí­neket szentségtelen kezekkel illetni merészlenék,­­ a nemzet meg van győződve önökről, hogy vitéz seregei elvérzenek inkább utol­sóig, sem mint a nemzet szabadságát meggyilkolni engednék. Éljen a nemzet ! az alkotmányos szabadság ! Éljen a vitéz hadsereg! És hangzott ismét több ezer ajkakról az éljen szó, mert bár a várbeli szabályok szerint, a Péterváradra való általános be­menetel ünnepélyek alkalmával meg nem engedtetik, a katonai négyszöget mégis roppant néptömeg környezte, a seregek ellép­­tetésénél folytonosan a Rákóczi induló hallatszott.­­ Az olaszok­nak tegnap tűzetett zászlójukra a nemzeti szalag, Újvidéken. A kormánybiztos a magyar és németajkú jó érzelmű lako­sokból nemzetőrséget szerkesztett. — Adjon isten egyetértést s kitartást, s nincs hatalom, melly többé leigázhasson bennünket. Holnap indulok Aradra, — mindennapi imám, hogy a várba szorúlt jó madarakat — mire oda érek — már kötélen találtam! K. A. hadastyán. — Nagy Sz. Miklós, november 3-kán. A temesvári or­gyilkosok, vérszomjazó bérenczeik által, a játszandó tragoedia első felvonását megkezdették. Temes megyével határos Gyertyámos megyebeli helységünkbe, hol körülbelöl 400 megyénkbeli félig fegyverzett őrök (ezek között vagy 40 magyar, a többi németaj­kú) elhelyezve valának, tegnap rögtön bevonult vagy ötödfél száz katona , részint dsidások, részint oláh határőrök; körülfogván a helyet, mellynek fővezére Lukács őrnagy az előtti napokban Arad­ra utazott, a németeket ugyan bántalmakkal nem illeték, de a sze­gény magyarokat, számra 36-ot, bár ezek ellene nem szegüljenek, sőt inkább, vésztőkét sejdítve, szalmakazlakba és házpadlásokra elbújtak, rejtekhelyeikből kihurczolva, hyénák módjára, az utolsó emberig lekonczolták. Halljuk, hogy az ottani gyáva svábok, csak hogy a fenyegetődzések elöl meneküljenek, elárulák szegény ma­gyarjainkat , kiket az ellenség természetesen nem ismert, de rajt­helyeiket sem tudák. Ha ez valósuland, úgy , ha isten segítendi ügyünket, ezen néppel, mellynek sem bátorsága, sem hazafisága, s mellynek istene csak a kényelem, s gyáva nyugalom, számolni kell. Ha nem akar más lenni, mint lelketlen teherhordó állat, melly­­ért a magyar ontsa vérét, úgy legalább éreztessük vele ebbeli rendeltetését egész sulylyal! Nem lehet nem hibáztatnunk azt, hogy a fővezérnek épen akkor kelle máshová rendeltetnie, midőn a vész olly közel állott; mert csak parancsnok hiányának kell tulajdonítni, hogy szegény magyarjaink lemészároltattak. Gondolták volna meg az illetők, hogy ravasz, álnok, s mindenre kész ügyes ellenekkel van dolgunk, kik nem a veszteglésben, hanem a rögtöni tevésben keresik vétkes ügyek diadalát. A Billet helységben összegyűlt né­met ajkú örök, hallván a gyertyámosi mészárlást, minthogy a meg­ígért magyarok segélye maiglan sem jött meg, eloszlottak, és egy megyénk közép, s felső része az ellenség becsapásinak zárva áll. Isten mentsen a legroszabbtól ! — Érzésünkre esett, hogy a temesvári láncz­ebek tegnap Ver­setz , és Arad felé is, a fölkelt oláhok segítségével, támadást szándékoltak. Adja a mindenható, hogy gaz munkájokat más siker koronázza, mint megyénkben történt ! Lázadó elleneink tegnap es­tig Gyertyámoson időztek, ma reggel vagy Billetre, vagy Zsom­bolyra átlőni való czéljuk, az utóbbi helyre főleg azért, hogy a kikindai kerülettel tegyék magukat egybeköttetésbe , hol a ráczok fölkelését könnyű módon eszközölni vélik, kikkel aztán, ha min­den jól megyen, Becskereket hátulról megtámadandnák, mialatt a tamasovácziak szinte kirohannának. Ha ez okszerű terv, mitől is­ten óvjon, sikerülendne, úgy elmondhatjuk tartományunkról: ac­tum est. 497 Vukovics k. biztos Szegedről, megyénk népéhez két nyel­ I­ven egy kiáltványt bocsátott szét, m intő, buzdító tartalmút. Ez mind szép, meg is köszönjük királyi biztos úrnak. Azonban jobban szeretnék, ha megyénkbe jőne , megjárná a helységeket, buzdítná élő szavával népeinket, s ütné fel sátorát a megye szívében, hon­nan az összevonandó táborokat, minden eventualitások esetére, könnyebben, s czélnak megfelelőbben is rendezhetné. — S­z. — Verbász, nov. 4. A szenttamási parancsnok, Biga ál­tal e napokban irt levél következtében, mintegy 20 huszár őrkö­dése mellett épen most kisérteték ki a kicserélendő 19 rab, a Ver­bász és Sz. Tamás közti határra; többnyire szenttamásiak, nyo­morult kinézéseiek. A vitéz Dézsy főhadnagy, s a Hunyadyakhoz kinevezett ka­pitány ma érkezik meg Újvidékről; levelet kapott Alsó-Fehér me­gyéből , mellyben iratik neki, hogy az oláh zendülők minden ro­konait , szüleit, s több barátait már kiölték, szeretne néhány heti szabadsággal hazájába menni. Tegnap este érkezett sürgöny Éder főparancsnokhoz, melly szerint a székely huszárok Erdélybe visszarendeltetnek tőlünk. A gyalogsághoz, hír szerint, levél jött ugyanonnét, mellyben tud­­tokra adják a honlevők: ne merészeljenek mostani helyükről moz­dulni , vagy épen haza menni, mert roszúl járnak; vannak honi elegen, hogy a fellázadt szászokat és oláhokat szétzúzzák. Ma reggel zeneszó mellett a táborból bejött egy század Sán­­dor-gyalogság, s Éder főparancsnoktól átvevőn a csak imént ér­kezett 5 nemzeti színű lobogót, azokat a hangászkar víg zenéje közt kivivé a táborba. Ezen zászlóknak beszentelése, s ünnepélyes átadása jövő napokban fog megtörténni. Az epemirigy a katonaság közt szűnni látszik. Kormánybiztos Beöthy úr ma fog körútjából megérkezni. A hideg éjek bekövetkeztek; lehetetlen, hogy a katonaság és honvédek az előőrséget mostani öltönyükben kiállják; sorra betegednek, de halva is találtatnak állomásaikon. Nincs gyapjú, nincs szűr, vagy bármiféle gúnya, hogy embereink a kész beteg­ségtől megóvassanak ? — K. — Aradról, a hasonnevű lapból a következő tudósításo­kat veszszük: oct. 25-ke óta a nyugalom nem háboríttatott; csak egyes ágyú­s puskalövések, mellyek a Maros partjáról tűzi fát hordó szekeresekre intéztetnek, jelentik, hogy a hyenafaj még él. Egy arra sétáló asztalos legény és két szekeres lelövetvén, ez a tűzi­fát nagyon megdrágította. Min a védelmi bizottmány az által kívánt segíteni, hogy a város határában levő állodalmi erdőt a kí­vánt mennyiségig vágatni elrendelte. — Máriássy minden közle­kedést a várral eltiltott, ennélfogva Berger alig tudja, hogy áll a világ. Ha Windischgrätz kineveztetését megtudja, mond a neve­zett lap, legalább fél napig ágyúztatta volna ismét a várost. A Ma­roson Uj- és Ó-Arad közt hajóhíd rögtönöztetett, s ez valamint Uj-Arad és Sz. Miklós helységek a híresztelt temesi fülkelők ellen sánczoltatnak. Az eltávozott fölkelt nép helyébe jött Vásárhelyről két honvédzászlóalj, melly Ó- és Uj-Aradon s Glogováczon szál­­lásoltatott el; az aradi honvédzászlóalj pedig Sz. Miklósra helyez­tetett.­­ Legújabb tudósítások szerint az oláh lázadók megféke­zésében fáradó Gál László őrnagy Jószáson két községbirót, két pápát s egy jegyzőt végeztetett ki, s átlépett Zaránd megyébe. Azonban e féligmeddig megnyugtató hírek után nov. 4-kén legújabb gyanánt írja a nevezett lap, hogy előbbi nap estre Mika­­laka felöl a Maroson több darab marha szállíttatott a várba, mit azon körülmény tesz lehetővé, hogy a mikalakai s glogováczi őr­­vonalon csak kaszások őrködnek, azok is kevés számmal, kiket a marhát kísérő fegyveres erő ellenállás esetére bizonyosan legyő­­zendett. — Vinga felöl jött utasok pedig beszélik, hogy Blomberg dsidásaival, temesvári sorkatonasággal s fölkelésre kényszerített temesi néppel már Vingát is elfoglalta s o­kan Aradot szándékozik megtámadni. Máriássi mindjárt éjjel eléje indúlt. — Trencsin, oct. 31. Midőn a cselszövőgép főorsóját a bécsiek szegre akasztották, azt hittük, hogy hazánkban a zavarok megszűnnek. De csalódtunk, mert az ármányfonalaknak egyike, Simonich megyénkön keresztülvonulván, a csábításra igen hajlan­dó népünket nagyobb részt hálójába kerítette, olly­annyira, hogy most a nép legnagyobb gyűlölettel viseltetik az intelligentia és nemzetőrök iránt; most bennünket király elleni pártütöknek tart; a kiket a megfutamodott nemzetőrök közöl elfogtak, Simonichhoz akarták vinni; az ellenségnek megmutatták az utat, a mellyen a mieinket megkerítheti stb. F. h. 26-án Trencsin városában, ámbár a népfelkelés csak a hegyentúli járásban sikerült, az erő olly nagy volt, hogyha a lelkesülés és a szellem az egész tömegben az, melly a 400 po­­rosz­ herczeg sorka­pna, a 200 pozsonyi önkénytes , és 120 tren­­csíni nemzetőr keblében buzgott, a természettől megtámadásra igen kedvező fekvésű Trencsin városánál a báránykőrbe öltözött farkast megállítjuk, mert már Virtizsertől előcsapatját mintegy 60 puskásunk visszaverte. Azonban reménylvén, hogy az ígért segít­ség idővel megérkezik, seregeink oct. 27-én reggel Kosztolnára, Trencsintől 1 óra távolságra vonultak, Simonich pedig 11 óra táj­ban Trencsinben volt, mintegy 5600 gyalog és 250 lovassággal, meg 12 ágyúval, miután előbb a város falai alatt a bámész népnek felolvasta proclamatióját, mellyben a császártól küldöttnek mondja magát, hogy a népet némelly zavargók ellen jogaiban megtartsa. Trencsinben derék polgármesterünk mindent megtagadott Simonichtól, és szemébe megmondd, hogy csak mint ellenséget fogadja; a mészárszékeket és boltokat becsukatta. Tisztjei között sok magyar is van, a legénység lengyel, de egész a fanatismusig fel van bőszítve a magyar ellen, a tiszteknek igen fáj az, hogy az ország rablócsordának nevezte őket, mire az oroszszal fenyege­tőznek. *) De ha az ember azt kérdi tőlök, hogy mit mond ahhoz az angol és franczia ? háttal fordulnak. Az ájtatos rendűek lakába szállásoltatván, a házi igazgató mindent megtagadott török, azon­ban ők az élkamarát tisztek jelenlétében kirabolták, a paplak és templom minden szögletét kikutatták, késő éjjelig őrizet alatt tar­tották a lelkészt és káplánt, kiket azért, hogy nemzetőrök, és a tor­laszokon dolgoztak, bosszúval, akasztófával fenyegettek a közle­gények. Oct. 28-án délután 3 órakor Kosztolna előtt sűrű puskalövé­sekkel fogadták egymást a csatárok, midőn az első ágyúgolyó tom­pa zúgása az egész várost zavarba hozta, mert ezen jó barátok avval biztattak, hogyha a mieink megtámadják őket, akkor a várost halomra lődözik vagy porrá égetik, a­mint ezt meg is tették Kosz­tolnán, még csata után is, a­kit csak futni láttak, vagy fejszét ke­zében , keresztüllötték. A tüzelés egy óráig tartott, de minthogy a mieink aránylag igen kevesen voltak, és 6 ágyúval 12 ellen a versenyt ki nem állhatták, hátrálniok kellett. A mieink közöl a megégetteket is ide számítva, a­mennyire eddig tudhatni, 15 esett el, kik közöl egyikben 7 trencsini árva atyját siratja, és az árvák zokogása megindítja az örök igazságot, hogy bosszúlja meg azo­kat, a kik miatt annyian szenvednek az igaz ügy védelmében. — Sebesültünk kevés van; az ellenség részéről 6 társzekéren vitték Morvába sebesülteiket, és 3.szekéren a holtakat. Tegnap reggel Benyiczky biztos úr 4 ágyúval érkezett a városunkba. — R.— P. : A pozsonyi tót újság nov.­­5-iki számában' részletes le­írását'olvassuk, mint szállíttatott be seregünk a városba. A séta­tér, színháztér, úgymond, teli van fegyverekkel. Nem tévedünk, ha a Pozsonyban volt katonaság számát 30 ezerre teszszük. Leg­inkább vonták magukra a lakosok ügyeimét a Prágából érkezett nádor-huszárok, mintegy 160-an, kik 1-jén Kossuthnál tiszteleg­tek. Ki e hősök hazaszeretetét látja, melly szerint annyi veszély­­lyel szembeszállva , magokat keresztülvágták, lehetetlen, hogy példájukon benne is a hazaszeretet lángja föl ne lobbanjon. — A cholera már Pozsonyban is kezd pusztítani. — A Nagybányai táborból, nov. 3-án. A lázongó román ajkúak csoportozásait, mellyek Timbul, nyugalmazott na­szódi hadnagy, vezérlete alatt történtek, nemzetőreink éber ügy­­e­lemmel kisérék. Nov. 2-kán a katalini hídhoz, melly ezelőtt Ma­gyarországot Erdélytől elválasztó, több ezerből álló tömegben kö­zeledének, de a mieink által megtámadtatván, szétszaladtak; dél­után ismét nagy számmal egy erdőből leereszkedve, Timbul ve­zérlete alatt, csatárlánczban közeledtek előőreinkhez, mire a mie­ink közöl, a havezszomjas megyei önkény­­es huszárok tovább nem várhatván közeledésöket, számra mintegy 17-en megtámadták azokat, és rövid csatázás után a közel 5000-ből álló rablócsordát szétszalaszták. Timbul uram sem vévén tréfának a dolgot, futás­ban keresett menekülést. A mi részünkről egy huszár könnyű se­bet kapott, elleneink részéről pedig 35—40 az elesettek száma, ágyúink is dörögtek, és pedig jó sikerrel. Timbul, futás közben avval bíztató a rablókat, hogy neki is van otthon egy sugár ágyúja, melly a császár nagyapjáé volt, s olly rettentő nagy, hogy két vé­ka puskapor és két kéve zsúp szalma megy bele, mellynek csak durranásától is leesik az ellenfél, az ő részükön levők pedig meg­erősödnek. Megtámadás közben a közellevő Szakállas falu is fel­­gyujtatott, és mintegy 30—40 ház a lángok martaléka lett. A la­kosok reggel fehér lobogóval jöttek katonáink elébe, és este­felé védelmi állapotba tevék magukat. Szegény elámított románok, va­lódi rácz természettel bírni látszanak, mert más helységből is jöt­tek be városunkba fehér lobogóval, és délután már papjukat meg­­szalaszták, mondván: „minek vezette őket, ők — úgy mond — a réginél t. i. a pazsuránál maradandnak. — Erdösi Pál. — Bihar megye. Ér-Keserű, nov. 1-én. Szeretett ho­nunk súlyos helyzetét minden hazaa fájdalmasan érzi; de kétsze­resen érzik azt a magyar zsidóknak azon egyénei, kik lángolva a hazaszeretet szent eszméjétől, szeretett gyermekeiket vagy test­véreiket küldék el fegyvert fogva a veszedelem helyére. Kétszere­sen érzik a haza veszélyes állapotának szívet sebző falánkjait, mi­dőn a haza iránti kötelesség betöltésének leple alatt, mint Satur­­nus saját gyermekét fölemésztve, úgy a szegény magyar zsidók saját elöljáróik által emésztetnek fel. Szerkesztő úr! Az emberiség egy szenvedő osztálya nevében kéretik e soroknak lapjábai fel­vételére ! Hazánk függetlensége és kivívott szabadságának fentartásá­­ra a nemzet képviselői által 200.000 főből álló magyar hadsereg­nek felállítása határoztatott meg. Ennek folytán következett az újonczok kiállítása, melly szerint az 19—22 évesekből volna ala­kítandó. A törvény vallás tekintetében semmi különbséget nem tett, hanem a nevezett korúakból történendő újonczozást parancsoló. E törvény végrehajtásával a megyei hatóság a zsidó újonczok kiál­lítására nézve a zsidó­ községek elöljáróit bízta meg, így például az álmosdi járásban — Bihar megyében — ugyan az álmosdi zsi­dó község elöljárói bízattak meg az e járásra eső zsidó újonczok kiállításával. Ezeknek könnyebbi előteremtetése végett megenged­tetett a „helyettesítés.“ De elöjáróink visszaélnek ez engedmény­nyel, mert hiszen egy kis „Geschäft“-et is jó volna egyúttal eb­ből csinálni Moses és Iczik uraméknak. Én a „helyettesítés“ szó alatt azt értem, hogy azon egyén, ki törvény szerint katonának menni köteles, az maga személye helyett állíthat más egyént. De az álmosdi zsidók elöjárói másképen értelmezik e szót. Azok az el­­vetemültebb osztályból vásárlottak bizonyos mennyiségű egyéne­ket, pedig hazánknak jó és becsületes katonákra van szüksége. Összeülvén aztán a nevezett elöjárók, e járásban lakó zsidóságra bizonyos pénzösszeget kények szerint vetvén ki. Tehát egy új adó­nem létezik hazánkban. Nem elég, hogy vagyonunkat, sőt életünket készek vagyunk áldozni hazánkért, még ennek ürügye alatt né­hány fukar ember pénzzacskóit is kénytelenek vagyunk megtölte­ni véres verejtékünkkel. Ez adónak kulcsa pedig: a felvilá­­gosultságnak bizonyos foka. Minél felvilágosultabb az egyén, annál többet vetnek reá, a vakbuzgókra pedig annál kevesebbet. E sorok írójára, mivel szabadelvűséget nyilvánított, és mivel már három testvérét küldé a csatatérre, kik bizonyosan nem tartják meg a sábeszt, és „Koschert“ sem igen esznek, Iczik uram bün­tetésül 100 frtot indítványozott e nevezett adóból. Ők pedig a szolgabiró által felhatalmazottaknak mondják magukat. Valóban kár illy tudatlan embereket hatalommal felruházni. Ezek vissza­élnek a hatalommal, s a törvény szelleméhez képest semmit vég­rehajtani nem képesek, mert a középkor sötétségéből származott zsidó rabbik törvényei szolgálnak nekik minden tetteikben zsinór­­mértékül , mellyek a jelen kor szülte rendszabályokkal össze nem férhetnek. Eljárásuk zsarnokság és erőszakoskodás. Ha mi azt mondjuk: van köztünk 19 éves ifjú, amazok, ők csak pénzt köve­telnek és a reájok ruházott hatalomnál fogva exequáltatnak is ben­nünket. Ez kiálhatatlan, égbe kiáltó erőszakoskodás. E zsarnoki­­lag rajtunk elkövetett igazságtalanságnak elejét kell venni, mi leg­­czélszerűbben úgy eshetik meg, ha minden 19—22 éves zsidó ifjúnak sorshúzás útján magának kell mennie. Minő üdvös leend ezen rendszabály az izraelitákra nézve, az kiszámith­atlan. Négy évi szolgálat alatt tapasztalnak és tanulnak. Keresztény testvéreik és bajtársaik iránt barátságos indulattal viseltetnek; a közlök századok óta fenálló előítéletek vasfalai összeroskadnak. Hazatérvén feleba­ráti szeretettel karolandják át más vallású testvéreiket s barátsá­gos viszony létezendik a különböző vallásúak között. Reméljük e sérelmünk orvoslását ama féránktól, kiknek hatalmukban áll , s óhajtjuk, hogy önkény, erőszakoskodás és zsarnokság helyett, igazság, jogosság és törvényesség uralkodandik e haza minden részében és néposztályában. — Mandl Izidor. — Debreczen, nov. 1. Bámulatos a változás , mellyen a köznép gondolkozásmódja s érzelme pár hónap óta keresztülment. Azon nép, mellyről még September közepén azt mondtam , hogy ne számítsunk rá, mert mindenek fölött a nyugalmat szereti, mit sem tud ugyan a respublica theoriájáról, de in praxi készen van vele. Tökéletesen kihalt ebből minden pietas a királyság iránt, s így okoskodik: „Vagy nem tud a király köztünk csendet tartani, vagy nem akar,s így egyik esetben sincs szükség rá.“Nemcsak szá­­jaskodik pedig így,de kész is magát feláldozni a haza szabadságáért. Annyi az ember,mint a polyva,ki katonáskodni akar, csak fel kell ru­házni és fegyverezni.Itt nálunk egy zászlóaljnak kellene lenni,és van annyi küldve, hogy alkalmasint kettő is kikerül. Én lehetetlennek tartom, hogy a mi erélyességünk és elleneink ármányos fondor­­kodása bennünket győzelemhez ne vezessen. De lehetetlennek tar­tom azt is, hogy a népek be ne lássák azon veszedelmeket, mely­­lyeket a királyság hozott. — Vannak, kik mostani bajainkban az orosztól félnek. Én nem akarok e félelemben osztozni, nemcsak azért, mert azt hiszem, hogy a muszka jobban félti népét az ide­ *)Érdekes volna e gyönyörű madarakat név szerint tudni. — A a z e r k.

Next