Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-25 / 127. szám

Mikes János válasza, melly a ház elött fel fog olvastatni. (Tegnapi számunkban mindkét levelet közlöttü­k). Pálfy János: Szükséges a vizsgálat, hogy világosságra jőjön, ki a bűnös, hogy megtudhassuk, gyávaság vagy árulás által veszett-e el Magyarország egyik legszebb része. Mikest nem gondolná bűnösnek, de azért szigorú vizsgálatot kiván. Besze. A legszigorúbb vizsgálatot kivánja, mert ha a camarilla alávaló eszközei a legnagyobb szigorral meg nem bűn­tetteinek, ha városok, erős fekvések csak úgy büntetlenül adatnak fel, akkor vége lesz az országnak. A ház kebeléből kíván vizs­gáló bizottmányt kiküldetni, olly felhatalmazással, hogy a vizsgá­lat után a szigorú büntetés által rögtön példát is adjanak. A bün­tetés végrehajtását egy ott alakítandó bíróságra akarja bízni. Halász: Nem szeretné pappal a katonát, katonával a papot vizsgáltatni. Ha Mikes, mint képviselő tette volna a kihágást akkor a ház rendelné ki a vizsgáló bizottmányt, most azonban az egész dolgot a kormányra akarja bízni. —Dedinszky szinte ezen véleményben van. G­o­r­o­v e kivánja, hogy a honv. bizottmány a legszigorúbb vizsgálatot tétesse Kolosvár elveszítése iránt, és kívánja a parla­menti formák értelmében kimondatni, hogy Mikes ellen a ház a vizsgálatot és ennek nyomán, ha vád alá vétel lesz szükséges, a kormánynak a bűnvádi eljárást megengedi. Kóródy: Minthogy Minorich levelében Vay Miklós kor­mánybiztos is megemlíttetik, jelenti, hogy egy tordai sóbányatiszt 5000 ftot akarván Szebenbe csempészni, ezt a tordai nemzetőrség lefoglalta és a tordai főispánnak átadta. Ez Vay Miklós kormány­­biztosnak tudtal adatván annyit sem tett, hogy vizsgálatot rendelt volna, sőt egy rendeletet bocsátott ki, mellyben azt mondja, hogy a levelezés a két hivatal közt nincs eltiltva, és ezt akkor mondta, midőn már azelőtt parancsolta , hogy minden szállítmányok Ko­­losvárra küldessenek, mert Szebenben a kincstár Puchner által lefoglaltatott. Minthogy tehát Vay kormánybiztos egyetért azon el­lenséges irányú egyénekkel, mivel még csak nem is gátolta a tordai sóbányai hivatal és szebeni kincstár közti levelezéseket: kivánná Vay Miklós e részbeni rendeletét, mellyel az eredetiből másolt le, a vizsgáló bizottmányhoz áttétetni. A levél kör. hangzik: Határozat. Kolozsvár elvesztése iránt a vizsgálatétel meg­­hagyatik a honvédelmi bizottmánynak; Mikes ellen pedig, ha a vizsgálatok nyomán ellen bűnvádi kereset alá vétel kívántatik, a ház arra felhatalmazást ad. Ezután olvastatott Mészáros Lázárnak a jan. 7-kén megnyitandó Ludovicea költségvetési terve; a háztól 101,149 pftot kér megajánltatni, és a növendékek számát 200-ra kívánja emeltetni, kik közöl 50 ingyen fogna neveltetni. Záborszky Alajos: Azon észrevételem van, hogy mi­után a hadügyminiszer ezen hivatalos jelentésében azoknak, kik e nevelésben nem a státus által, és nem az alapítványok nyomcán ré­szesülnek , nevelési évekénti díj 500 pft volna fizetendő, ennek kö­vetkeztében én ezt igen drága nevelésnek, más részről pedig az 50 ingyen növendékeket az állodalomtól igen kevésnek tartván, kérem a tiszt, képviselő házat, méltóztatnának most azt is kijelen­teni , hogy az ország legaláb 100 ingyen növendéket tartana ezen intézetben, annyival inkább, mert az 500 pft. szegény embertől igen sok, tehát vagy az évenkénti nevelési 500 pftot kell leszál­lítani , vagy az ingyen növendékek számát felébb emelni. Ez vol­na alázatos kérésem. Pap Zsigmond és Halász a tanítási díjt 300 pftra kí­vánják leszállíttatni, s az ingyen tanulók számát 100-ra emeltetni. D­o­b­o­z­y ellenzi az ingyen tanítást, mert így osztálykülönbség hozatnék be a növendékek közé. Asztalos 100 növendéket kí­ván ingyen neveltetni, de csak olly szülök gyermekeit, kiknek nincs módjukban gyermekeiket neveltetni. Besze mind valamen­nyit ingyen kívánja neveltetni, mert azok, kik a hazáért éltüket fel­áldozni minden pillanatban készek, méltán megkívánhatják, hogy a haza őket neveltesse ki. Elnök nem gondolta, hogy a képviselő urak illy részletek­be fognak bocsátkozni; nem akarná, hogy a tanítás egész ingyen adassék, mert így majd valami kegyosztás jön e divatba. Ha hát részletesen akarja tárgyalni, akkor kinyomatja a költségvetést. C­s­i­k­y: Az alapítók kinevezési joga hagyassák meg, s 200 tanuló neveltessék ingyen. Madarász László szerint január nem messze lévén, az 50 növendék iránt intézkedjék a hadminister, többire nézve nyomassák ki a költségvetés, aztán tanácskozhatik fölötte a ház, meghatározhatja a tanítási díjt, ingyen növendékek számát, de mivel az a legfőbb, hogy a tanítás mielőbb megkezdessék, a szükséges költségekre nézve hatalmazza fel a ház a hadministert. Egy követ indítványozd azt is, hogy a Ludoviceában alkal­mazandó lelkészek, valláskülönbség nélkül egyenlő fizetésben ré­­szesíttessenek. Kazinczy Gábor indítványozza, hogy ha a ház részletes tárgyalásba akar bocsátkozni, nyomassa ki előbb a költségvetést; egy két napi késedelmet úgy sem lehet holnapozásnak mondani, és az inkább használ, mint árt az ügynek. Deák Ferencz. Akár van valami tárgyban elvbeli kér­dés, akár nincs, arra nézve, hogy a ház határozhasson, mulhatla­­nul szükséges, hogy tagjai a kérdést ismerjék. Itt egy hosszú több íves irat olvastatott fel, mellynek */3 részét sem bírtam felfogni. Tudom, hogy a Ludovicea régi óhajtása a nemzetnek, tudom hogy arra alapítványok történtek, de azt is tudom, hogy a Ludovicea felállítatott volna mindamellett is, hogy egy ideig pénzhiány miatt nem állíttathatott fel, mert az országgyűlés megajánlotta volna a szükséges summát, sőt a KK. és RR. táblája meg is ígérte, hanem egy kérdésben bukott meg az intézetnek felállítása, t. i. ő felsége nem egyezett abba, hogy a tanítási rendszerbe az országgyűlés be­szólhasson. Ezen intézet rendszerére nézve a hadügyminiszer úr már terjesztett egy javaslatot a ház elébe. Nem tudom, keresztül­­ment-e az a ház határozatán, ha igen, akkor kellett történni, mi­dőn Bécsben valók, mert különben ittlétem alatt a ház határozatán keresztül nem ment. De bár­miként legyen, mindenesetre ezen új javaslatot kombinálva a másikkal kell tárgyalni, mert ha együtt nem tárgyaltatik ezen kérdés, örökös zavar lesz, annyival inkább, mert a háznak azt is kell tudni, hogy mennyi azon pénzalap, melly már eddig megvan, s mennyivel kell pótolni azt, hogy egy bizonyos szám kikerüljön. Arról nem tehetünk, hogy 48 vagy kétszer 48 órai késedelmet vonna is maga után, de figyelmeztetem a tisztelt házat, hogy az elhamarkodás minden esetre több kárt okoz, mint a két három nappali elhalasztás, annyival inkább, mert a rövid időrel elhalasztás nem húzná maga után semmi esetre az intézet felállítá­sának elhalasztását, miután az csak január elején szándékoltatik megnyittatni, szomorú volna pedig, ha a ház addig a tárgyalást nem tudná elvégezni. Ennélfogva azokkal vagyok, kik azt mondják, hogy kap­kodva határozni bajos , mert ritka ember szeret szólani ahoz , mi iránt tisztában nincsen, ritkán van pedig tisztában olly tárgy iránt, mi nem adatik úgy elő, hogy tökéletesen érthesse. Legczélszerűbb lesz tehát a beadott javaslatot kinyomatni, és a szabályok értelmé­ben a másik javaslattal együtt tárgyalás alá venni. (Közhelyeslés) Úgy látom ebben megnyugosznak. (Helyes.) Záborszky még egyszer ajánlá indítványát a ház figyelmébe, a többség azonban elhatárzó, hogy a költségvetés kinyomassék, és az ide vonatkozó többi iratokkal kapcsolatban tárgyaltassék. Ezzel az Ülés */1­2-kor eloszlott. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Igen méltányoljuk kormányunk azon eljárását, hogy a felállított kórházakat a kellő gyógyszer­­készlettel is el kívánta látni. Nem rég megbízta a feláldozó hazafias Stáhlyt, hogy a szükségelt gyógyszerek előteremtésére min­dent elkövessen, s­ meg is lett. Ö T s c h e­g­y pesti fűszerárus ha­zánkfiát Lipcsébe küldé,a ki elhagyva üzletét és családját, olly kész­séggel és olly kielégitőleg felelt meg hivatásának, hogy most már bővelkedünk a gyógyszerekben. Adja isten, hogy használjanak, s legalább e részben ne lássanak szükséget szenvedő honvédőink. — Pest városa közgyűlése f. hó 23. A lánczhidi részvény­­társulat azon ajánlatot téve, miképen a híd körül a partot 30 láb­­nyi magasságra feltöltendi, s kiépíti, olly feltétellel, hogy a város a költséget három év lefolyton évenkénti részletekben fizesse visz­­sza. Hosszú s a felmerült adatok miatt érdekes vita után határozat­lan: miután a partépítés ott mint mindenhol szükséges­, a város az ajánlott feltétel alatt a híd körüli part­szabályozás költségeit ma­gára válalandja , de csak 28 lábnyira, ennyire lévén szükséges a város árvizek elleni megóvására a partokat emelni. A részvény­társulat felhatalmazottja azonban tüstént kijelenté, hogy megbízói 30 láb alatt a munkát el nem fogadják. Nem ártand a ma hivata­losan hallottak szerint a híd építőire fordítani figyelmünket. Isten kegyelméből 10 éve foly a munka, s tíz év óta a roppant nyere­ségre biztosan számítható társulat, a két város törvény­ biztosí­totta kármentesítésre, nem ten mást, mint akadályozó prókátori lépéseket. Ki hinné, tíz év óta, még csak azt sem mondá meg, mit akar kárpótlásul adni, sőt egész é­s némelly tagjainak igen nagy befolyását felhasználd, hogy a város által sürgetett ügy be­fejezését gátolhassa. Ezen eljárás igazolja azon mai keserű, de nem méltánytalan nyilatkozatot, hogy a város, míg kármentesítve nem lesz , a mostani hajóhíd használatával fel nem hagyand­ó a lánczhidoni átjárást erőszakkal is gátolandja. Az említett társulat­­ nagylelkűségét az is tanúsítja,hogy Budán a feltárásra szűknek tar­tatván a hajdani katonai élettárak által elfoglalt hely, a kisajá­tításra szükséges költséget a várostól kívánta. Hogy is ne, miért ne építené még az egész hidat is saját pénzén ez ország, s csak használatát adná édes kegyeteknek által ? De a hajdani hatalmas pártfogók nincsenek többé, s így remélhetjük, hogy önök is mél­­tányosabbak leendenek. Fordult elő még egy igen szép, s a haj­dani városi élet s igazság gyönyörűségeit tanúsító tárgy, a tégla­­színek ügye , de egészen be nem fejeztetvén, máskorra hagyjuk. A képviselők ismét jó számban kezdenek megjelenni. — Minap a budapesti hölgyek felszólításáról szólván , ezen czikkből az adománygyűjtő lelkes Bohus Jánosné asszonyság szál­lása : Lipótváros 3 korona utcza, 104. szám kimaradt, mit ezennel pótlólag jelentünk. — A Sándor gyalog sorezred, elindulása előtt magyar zász­lókat nyert, ez alkalommal Kossuth Lajos szemlét tarta felette, s lelkesítő szavakkal buzditá a vitéz ezredet, Besze János pedig a felföldi tót testvéreinkből álló katonaságot tót beszéddel üdvözlé, mellyre a lelkesült legénység, harsány magyar „Éljen“-ekkel felelt. — Pestre érkezett egy beregi nemzetörszázad. Pesti s bu­dai nemzetőrök, vegyetek példát rólok, a gazdag főváros mellyik százada vetekedhetik ezzel tartásra, szépségre, felszerelésre. Nem örült-e mindnyájunk lelke, midőn e délezeg sorokat utczáinkon átvonulni láttuk? A császár-huszár jeles ezred egy része is meg­érkezett. Mind a két derék csapat táborba száll. Isten vezérelje szerencse és diadalra. A­­ Kosztolányi Mór jelentése a dévény-uj­­falusi csatáról. A tegnap nyert hadtesti parancs folytán, hogy az ellenség által helyreállított dévény­ujfalusi hídon az ellen­séget hajnalban megtámadjam, elűzzem és a hidat megsemmítsem, következőképen intézkedtem: Posony városában 3-dik zászlóaljamat a 12 fontos ágyú­üteggel,­­ Lamácson, Hidegkúton, és A sánczunkban 2-ik zász­lóaljamat, fél lovas ágyúüteggel, — a dévényi úton pedig az Esz­­terházi zászlóalj 3 századát hagyván tartalékseregül; kémeket sze­reztem Dévényről és Lamácsról. És Hidegkút előtt az országúton — nehogy titkos feladatom elárúltassék — különféle ürügyek alatt gyűjtöm egybe többi seregemet, s öt kocsi rözsével és két kocsi szalmával éjfélutáni két óra táján Dévény-Ujfalu felé indulék, és mentem a vasút alatti átjárásig, melly a falun innen esik. Itt megállván, és meggyőződvén, hogy a tájon az ellenség­nek csak két hídon van átjárása, s másutt őrsöt nem is állított, a tiszti karral tudatom föladatunkat, lelkes kivitelre szólítom őket. Innét már első zászlóaljamat 2 ágyúval a vasúti kőhíd felé küldöm, hogy az onnét netán ránk törni szándékozó ellenséget föltartóz­tassa. Magam pedig a tájismere­t a s­o­k százados úrral olly sze­rencsésen vezéreltem az Eszterházi három századot, Tallián három századát, 2 ágyút, egy szakasz huszárt, és egy század gyorslö­vészt, hogy a töltés melletti laposban, egész a hídig, észrevétlenül jövünk, és már nyalábosan vittük gyászereinket a hidra, midőn a hidon innen álló ellenség őre ránk lőtt, és a túlsó hídfőnél mindjárt röppentyűt bocsátván, ottan, Schlosshofen, Hofen, és Marcheggen riadója zúgni és a golyók röpkedni kezdettek. De a vész csak inkább lelkesíté a derék Eszterházi vitézeket, és Tallián zászlóalját, kik vígan hordák a rőzsét és szalmát. Ezt látva az ellenség, előbb a hídon próbált előnyomulni, de két olda­­lon elhelyezett gyors lövészeim olly derekasan fogadták jobbról,­­ balról, hogy sebesen visszavonulva, csak a túlpartról szórta go­lyó-, kartács-, gránát- és röppentyű-záporát, mialatt azonban mi folyvást horduk a hidra és gyúfók tűzi szereinket. Kain La­jos és Zojcsák József századosok bátorsága, buzdító pél­dája és személyes részvéte remekül hatott a katonaságra. Tarto­zom itt említeni segédemet Kosztolányi Károlyt, ki látva, hogy a vastag gerendák a rözsétől lassan gyúlnak, egy hordó szur­kot a falu boltjában sebesen összevásárolt, és Horvát Zsig­mond közvitézzel, megvetve a golyózáport, az égő rözsék mel­lett, csaknem a hid közepéig hideg elszántan bemenvén, a szurkot az égő hidráson széthintegette, s így az égést sikeresen előmoz­dította s eszközölte. Dicsérnem kell az ácsokat is, kik a karfákat vagdalták le s azokkal a tüzet táplálták férfiasan, bátran. Ezalatt a vasút kőhidja elé vonult I-s a zászlóaljamtól és vele járó két ágyúmtól megrémülvén a kőhidat és vaspályát őrző el­lenség, torlaszait a hidon erősíté, szétrombolván a közelében álló deszkagunyhókat, s fölhordván és meggyujtván azokat a hidon, hogy innen meg ne támadtatnék. Az éj sötétében magasra lobogván a két híd lángja, meglát­szott ugyan csekélyebb számunk, s még egyszer elötolult az el­lenség, oltani az égő fahídat, de a­z ő 11 századosnak, a töltés sán­­czán és a hídoldalakon jól elhelyezett gyorsvadászai, gyámolítva nevezett századaim által, lepuskázták a bátor oltókat. Nem sokára a kelő nap sugarai láttatók velünk, mikép az el­lenség mintegy 4 gyalog zászlóaljjal ellenem , és mintegy három század lovassággal jobb szárnyam ellen jő. De jól irányzott tüze­léssel fogadtatván a kőhíd mellett fölállított két ágyúm által, egy 556 gyalog zászlóaljat küldött lovassága támogatására. Erre azonban én is másik két ágyúmmal, és három századdal arra tartván, a tüzelést sűrűbbé tettem; mire az ellenség nem késett Marchegg felé hátrálni, ágyúit a vízparton ránk szegezve, tüzelni hagyván. Én pedig végrehajtva látván feladatomat, czéltalan csatázásba to­vább bocsátkozni őrizkedtem; visszavonulást parancsoltam, s bár még visszavonuló csapatainkra is, Dévény-Ujfalu helységébe, ágyúzának, sebesültem csak három, hatottam egy sem lön ; a falu lakóinak is kevés káruk esett. Az ellenségnél vagy három lovas és 20 gyalog eshetett el; többet nem láthattunk. Seregemnek vitézei kevés kivétellel mint bátor és lelkes ha­zafiak viselték magokat. Miről örömmel teszem jelentésemet. Po­zsony, nov. 20. 1848. — Kosztolányi Mór, alezredes. Közli Kosztolányi Péter. — Letenye, nov. 20. A Közlöny 158—ok és e lapok 114. számaiban a Fridaui ütközetről egyébként is igen hibásan közlött jelentésemet még következőkkel szükség pótolni. A Fridaui dicsőségteljes csatázásnál az első dandárban álló Zrínyi-zászlóalj 1-je és 2-ik századai Bangya és Kovács ka­pitányok vezérlete alatt az ellenséges őrszemek semmivététele ál­tal, — a 3-ik század, Rosti százados vezérlete alatt, az egész zászlóalj által istápoltatva, az ellenséges ágyúk hősies megroha­­násában, és Andor­ff­y kapitány néhányadmagával a város el­foglalása alkalmával, különös érdemet vívtak ki maguknak; az utóbbi könnyű sebet is kapott. — Perczel Móricz, tábornok. — Békés, nov. 13. Felvilágosítás a kisfaludai csatához. A kisfaludai csatáról eddig több közlemény olvas­ható , mind a propria laus gyanús tollával írva. Nem azt teszik e szavak, mintha levonni akarnánk a debreczeni önkénytesek dicső­ségéből csak hajszálnyit is, áll az, mit a csata végzetével felölök azonnal nyilvánítank, hogy „mint megannyi Leonidások harczol­­tak, t. i. akik harczoltak,“ mert ha bár kifeledék is eddigi közleményeikből,úgy hiszem,tagadni nem fogják, hogy köztök is voltak lehangoltak, voltak e szavakkal kiabálók: „hol van Zurics? fel kell magunkat adni, végünk van;“ voltak, kik a csatából ki­vonták magokat, sőt a veres pántlika sem maradt meg egy némelly kalapon, melly jelenetek a fölkelt fegyvertelen népbe nem nagy lelkesedést önthettek. Csak azt teszik a fenebbi szavak, hogy a kisfaludai csatát a debreczeni önkénytesek a bé­­késiek nélkül soha meg nem nyerik, valamint ezek sem amazok nélkül. Ha a békésiek annyira elvonták magukat, hogy közölök 3 s 4 volt a csatában, miért van köztök annyi áldozat? Kisfaludán kettő van eltemetve; Lippán egy, itthon eddig három halt meg, négy nehéz sebesült ma is a halál révén áll; azok pedig, kik könnyű sebet kaptak, húsz körül vannak. É­s a békésiek még sincsenek legalább a hivatalos jelentésben némi elismeréssel megemlítve!? — Uraim, a fölkelt népet a kiérdemlett dicsőségtől is megfosztani akarni, a mellett, hogy igaztalanság,lehangolása is a nép kedélyé­nek ; a népet pedig többé nem nélkülözhetjük. Már is hangzik né­pünk közt illy panasz: „Mi fölkelhetünk, s csatázhatánk életve­szély közt, szülő­városunktól 15—20 mérföldnyire, azon jutalom­ért, mellyet a debreczeni önkénytesek ránk szórnak, illy fizetésért kevés embernek lesz kedve máskor menni.“ Én önöknek debreczeni­­ győzhetlen légió, bátor vagyok ezen életszabályt figyelmükbe ajánlani: „Legyenek a következő időkben a nép iránt több mél­tánylással , igaztalanok soha.“ A nép e téren sokat nem kíván; de a miért megszolgált, azt joggal követeli s követelheti. Ennyit a fölkelt békési nép érdekében. Most néhány szót a rágalmakra. Szarka József, Márcz. tizenötödike 197.számában, mi­után a megnyert kisfaludai csata minden babérjait szinte a de­breczeni önkénytesek homlokára tűzte; a békésieket, s főleg a tiszteket, a csata alatti magok elvonása, s a győzelem utáni visz­­szavonulásért, kíméletlen megróvja: csekélységemet, mint a visz­­szavonulás főeszközlőjét vakmerősködik fölmutatni. M­a­r­­­a­­­a­ki Károly pedig, Kossuth hírlapja 112 sz. azt állítja, hogy én, és polgármesterünk,gyalázatos gyávaságunk bűntársai­vá valánk a népet teendők, rettentő színben fest­­vén a veszélyt, melly rájok vár, ha magokat meg nem adják. Miket tettem én az egész lippai expeditio alatt, ha édes énem iránt olly kaczérkodó volnék, mint önök, fenhangon trombitálnám, de ezeket mellőzve, csak a szórt rágalmakra felelek. Mi a Mars­alakiféle vádakat illeti: honnét ka­parhatta­k e gyanúsítást, ő, ki maguk a debreczeni önkénytesek panaszos állítása szerint, eddig élő , soha, legkisebb katonai szol­gálatot nem teljesített. ő, kiről azt sem tudjuk, hogy a csata alatt valljon hol állott, kik közt csatázott? Nem tudom, de azt igen, hogy állítása rágalom. Én százakkal bizonyítom be, ha kívántatik, hogy a csata alatt, sem szoba, pincze­s udvarba nem bújtam, sem szal­makazalt nem támogattam, s még csak fedél alatt sem voltam, hanem a kártács csali legsűrűbb lődözési időt kivéve, a mikor a tévés utczán egy ember sem állott, a mikor én is, mint mindenki, az ágyúk dörgése hallásakor ház mellé vonultam, mindig vagy Schöndorf felöli barrikádnál, vagy az utczán járkáltam fel s alá, és a nép nem lehangolása, hanem buzdítása vé­gett, miért, az még a csata alatt, habár szerénytelenség is, de ki kell mondanom, felőlem dicsérő elismeréssel nyilatkozott. Kérdem Marjalaki urat? ki volt az,ki,tudva a becskereki táborozásból népünk­nek Kis Erneszthezi ragaszkodását, ennek megérkezése, s az ukránoknak általa hátulróli szorítása hirdetésével, a lehangolt népet annyira felbuzdította, hogy kevés perez alatt több százak által az utczán tolongva a kastély felé ? ki volt az, ki egy csapat lovasság távolróli megsejdítésekor, lovas futárt küldött megtudni, hogy valljon az, a várt szentesi lovasság-e, s midőn e felöl bizonyos tudomást vettünk, másik lovas futárt küldött azért, hogy gyor­sítsák lépteiket ? Ki volt az, ki a lovasság behúzódásakor, egy ko­csit is ki nem eresztvén, a barrk­ádot azonnal helyreállíttatá, s mellé fegyveres őröket rendelt ? ki volt az, ki több debreczeni ön­kénytest, ötven s hatvan ember hallatára megfeddett azért, hogy társaikat elhagyva fegyveres létekre magukat a csatától elvonták? istenemre mondom, mind­ezeket nem Marjalaki Károly tet­te , istenemre esküszöm , százak bizonyságtehetése mellett, hogy mind­ezeket én tettem, minden vezéri utasítás nélkül, saját belá­tásom szerint. És ha ezek, valami elismerést érdemelnek, azt ezen­nel visszatorlásul Marjalaki Károlyra ruházom, ki saját személyé­ben ennél aligha kevesebbet nem tett,sőt a polgármesterünket illető elismerési koszorút is , ki az egész csatár­ó csapat bizonysága sze­rint, folyvást a kastély mellett tüzelők közt volt, s buzdított, no­ha erre fölhatalmazva nem vagyok, bátorkodom Marjalaki Károly­­nak ajánltatni, mert meg van írva: „kinek saját érdemei nincsen* nek, másokéval kaczérkodik.“ Szarka József pedig,­­ némellyek itt nyomtatási hi­bát gyanítnak, állítván hogy az r helyett n-nek kellene állni, de a mit én azért nem hihetek, mert az igy előidézendett név tulajdo­nosa, nemcsak a csatában részt nem vett, de Kisfaludán sem volt, — azzal vádol, hogy a győzelem utáni visszavonulásnak főeszköz­­lője én valók. Mielőtt ez állítást is saját nevén nevezném, szabad­jon egy megjegyzést tennem. Elengedhetetlen hiba volt, 3000-et haladó néptömeget, minden állandó vezető vagy biztos nélkül olly távol vidékre elbocsátni, ezért nem lehetett s nem volt a fölkelt

Next