Szép-Literatúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 7. (1827)
retett, érzékenyen kedvelt fijai után híjában estek: vitéz férjének , ha valamiben , ebben leginkább kellett engedelmeskedni. Áldásival kéntelen azért gyermekeit készitni útjukra, könnyeivel enyhíteni anyai szívének sérveit, nem létekben. Szegény Polixéna mintha megérezte volna jövő szerentsétlenségét, mert többé fijait ez életben nem ölelhette. Mind a’ ketten a’jó szép ’s vitéz fijak, egyik fél órával elébb , másik ennyivel későbben a’ hadak’ vér mezején estek el. — Amauri illetödve de magos lélekkel e’ borzasztó újságot maga hozta hitvesének, a’ ki ezek’ halitokra, nagy ijjedelmek* közepette, ájulva férje karjaiba dőlvén, lelkét ugyan azok között sóhajtva feladta. Illyen gyászos szivborzasztó környülállásokban Amaunak az én uramnak nem maradt egyébb vigasztalása egyetlen egy leánykájánál Erdelindenél. Ez tizedik évét élve szép volt mint a’ májusi regg , szelíd mint a’ galamb , ártatlan és mosolygó mint a’ rózsa. Polixena , a’szerentsétlen édes Anya Erdelinde* szülésével meggyengülve utóbb el betegesülve leánykája’szoptatását feleségemre Manczira bízta; imént pedig, halálának gyászos óráján mind kettőnk’gondviselésébe ajánlta. E’ nélkül is, de igy Erdelindét még jobban szeretvén, az árvának mint magunkénak gondját viselni vetekedve törekedtünk. — Sokáig siratta Erdelinde édes anyyát, az erénynek megelégedést szülő utján menni , füképen édes Attyának mindenben engedni erős tökélyre vala szivének. Szegény szerentsétlen lélek nem gondolta el hajlékony elméjével, hogy ez utolsó sokszor lehet , és gyakorta lehetetlen.