Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 8. (1828)
-( k ) Lajos. Én csak karddal tudok magamon segítői, — inkább egy osztály lovagon vágnám magamat keresztül, mint sem illy össze szőtt házasság-csomón — Domonkos, a ki titkon mosolygva, hol egyiket hol a másikat vizsgálta) No’s mit végeztek az Urfiak ? Egyed. Annyit végeztünk mint a’ malom ha nincs vize —nálunk szárazság van— tanácsoljon maga valamit, hisz’ azért rendeltük ide, Cserházáról. Domonkos. Tanácsoljak? hm! hm! Lajos. Annyit én is tudok. Egyed. Domonkos ! hadd halljam csak azt a’ testamentomot. Domonkos. Az eredeti Villányi urnál van, de én lemásoltamelövess írást és olvas) először is lelkémét az égnek, testemet a’ földnek ajánlom. Egyed. Hagyjuk a’ bévezetést, csak azt a’ fatális pontot olvassa. Domonkos,olvas) Tertio: Cserházi falut, mint szerzeményemet hagyom Tóházy Lajos és Egyed , testvérem’ írjainak, minden appertinentiájával együtt. Egyed. Csak az az átkozott házasság is ne lenne egyik appertinentia. Domonkos. Azon feltétellel, hogy Lajos öcsém Lizát, Egyed pedig Pólit, Villányi Bálint Ur’ leányát feleségül vegye , ’s úgy a’ jószágot osszák fel. Egyed. Szörnyű osztály még szörnyebb házasság. Lajos. Ollyan falusi Nymphával kössem le magamat , kit se nem láttam se nem ismerek, ki majd cairkéjivel mulat, és férjét, libájit egy iránt szereti. Domonkos. Szelíd jó szívű leány — Lajos. Bár csupa jó szívüségből előbb ment volna férhez. Egyed. Hát az a’ Póli micsoda nemű virág, pipacsé vagy szarkaláb? szinte hallom már fonóktól tanult meséket hatszor is elrebegni — a mezei egyszerűség, tudom várhatok nála örömre, mint a’ szegény felperes sententura.