Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 9. (1829)
Gazsi. Igen — még is abban hibáztam , most fontolván meg a’ dolgot, hiogy mindjárt meg nem hívtam vendégemnek a’ kisasszonyt, — akkor, tudom, bor nélkül is részegen keltem volna föl asztalomtól. — De még most sem késő tán — könyörgök, ide mellém. Korcsa. Az Úr különös ember.— Kérem — kicsoda? Gazsi. A’ kit akar. Ila szolgát kíván — im várom parancsát; — ha urat — tudok parancsolni is; — ha imádót, akár estig be ne álljon szám. — Tudok dicséreteket a’ szőke hajra kék szemre—piros arczra ,—’s el nem akadok, mint jó madár ijesztő kelep nagy széllel.— Hanem, ha épen megunná már, egy csókjával el némulhat. Boresa. De még is — micsoda sorsú? Gazsi. Sorsommal pörbe állhatnék , mivel nagyon kemény irántam : üldöz ’s ollyat kerestet velem mit meglelni nem enged.— Kóborlásomban meg is tanultam , hogy üres palack — lapos erszény, nem igen érdemelnek jó szemet; külömben hol leginkáb füstöl a’ kemény, tapasztalásból mondhatom, oda éhes utasnak legjobb be térni; — ’s ha üres a’ gyomor ’s rakott asztal kínál rántott csirkéivel, ne törje azon fejét soká az ember — illik e mellé ülni? — csak vegyen, ’s egyék,— ’s a’ tölt palaczkból szőke ivánokért iván egyet, derültebb kedvvel ballaghat tovább. — Korcsa. Annyit beszél, — 's én még sem tudom kicsoda ? Gazsi. — Hogy ember faj vagyok — külsőm mulatja.— De hogy egészen megösmertessem magam’, el mondom nevem , sorsom , természetem , ’s ösmertető bélyegeimet. Nevem — mint sok leányka szíve Furcsa, Sorsom— szivet visgálni szőke ivánban, Természetem —ha sirok, nem nevelni, S ha vig vagyok—könyet nem erlegelni.— Ha járok nem szokásom állni, És állva nem szokom sétálni. —