Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 9. (1829)

Gazsi. Igen — még is abban hibáztam , most fon­tolván meg a’ dolgot, hiogy mindjárt meg nem hívtam vendégemnek a’ kisasszonyt, — akkor, tudom, bor nélkül is részegen keltem volna föl asztalomtól. — De még most sem késő tán — könyörgök, ide mellém. Korcsa. Az Úr különös ember.— Kérem — kicsoda? Gazsi. A’ kit akar. Ila szolgát kíván — im várom parancsát; — ha urat — tudok parancsolni is; — ha­ imádót, akár estig be ne álljon szám. — Tudok dicsére­teket a’ szőke hajra kék szemre—piros arczra ,—’s el nem akadok, mint jó madár ijesztő kelep nagy szél­lel.— Hanem, ha épen megunná már, egy csókjával el némulhat. Bores­a. De még is — micsoda sorsú? Gazsi. Sorsommal pörbe állhatnék , mivel nagyon kemény irántam : üldöz ’s ollyat kerestet velem mit meglelni nem enged.— Kóborlásomban meg is tanultam , hogy üres palac­k — lapos erszény, nem igen érdemel­­nek jó szemet; kü­lömben hol leginkáb füstöl a’ ke­mény, tapasztalásból mondhatom, oda éhes utasnak legjobb be térni; — ’s ha üres a’ gyomor ’s ra­kott asztal kínál rántott csirkéivel, ne törje azon fejét soká az ember — illik e mellé ülni? — csak vegyen, ’s egyék,— ’s a’ tölt palaczkból szőke ivánokért iván egyet, derültebb kedvvel ballaghat tovább. — Korcsa. Annyit beszél, — 's én még sem tudom kicsoda ? Gazsi. — Hogy ember faj vagyok — külsőm mu­latja.— De hogy egészen megösmertessem magam’, el mondom nevem , sorsom , természetem , ’s ösmertető bélyegeimet. Nevem — mint sok leányka szíve F­u­r­c­s­a, Sorsom— szivet visgálni szőke ivánban, Természetem —ha sirok, nem nevelni, S ha vig vagyok—könyet nem erlegelni.— Ha járok nem szokásom állni, És állva nem szokom sétálni. —

Next