Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 10. (1830)
Jani. Ha Urambátyám megy , én sem maradok. Fontos. Node az Istenért! hiszen nem vagyok én, szép leány, hogy szüntelen sarkamban légy. — Én nem tudom, darabolta úgy vagyunk mint a’ fösvény erszénye s a‘ pénz — elvárhatatlanok. Most okvetetlen itt kell pedig maradnod. Nekem a’ Faluban fontos dolgaim vannak ; de mingyárt jövök ám — te addig itt mulass. Ládd édes Janim, ezt a’ puskát — mit, itt kell hagynom, aztán ki visel rá gondot ? Fajult a’ mai világ — ellopnák , pedig drága egy jó fegyver, még az Inpetrátorunk evvel nyerte a’ nemességünket. Az a’ sok formátlan mostani puska ehez csak úgy van, mint a’ városi Gavallér, egy piros posgás izmos, falusi ficzkóhoz. Ennek az ember, ha megszorul a’ kohájával is agyon dobhatja ellenét. — Úgye itt maradsz kedves öcsém ? Ládd ezt a’ nagy kincsemet te reád bízom másra nem merném, benned van egyedül az a’ bizodalmam. Úgye itt maradsz? Inkáb ha elfogy a’ borod még egy fél messzelyt parancsolhatsz. Csak fontosan édes öcsém — mingyárt itt leszek ! (el) Jani. (egyedül) Már csak röstelek utánna menni, pedig tudom Kontyodiékhoz megy! (kedvetlenül) No édes Tutor Uram mi ugyan öszzeütköztünk, nem tudom hogy szabadulunk egymástól? — Csak most mehetnék oda valami ösmeretlen alakban, — de igy nem lehet sajában ! Utóbb is elszédítik még azt a’ kisleányt,—kár hogy olly igen szelíden van nevelve, ollyan mint a’ szobában költ galambfi ; még valami kinézésből rá tukmálja az anyya erre a’ nagy fontosságú emberre. Szegény kis Emmi! — ma, bár mi kürnyületek közt, kell egymással beszélnünk. Viz méri. (bort hoz) Itt a’ messzely. Jani. ’S még most ? szinte feledém már ; késő korcsmáros, keveset mér el. Vizméri. Hisz uránt, rá ér ez a kis messzely.