Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 16. (1836)

( 5 ) Sz. Cs. A’ sírhalm­án. Sept. 26. 1835. Domb jobra, balra domb, setét ölében * Nem-álmodó nyugvókat altató. Mi alvás e’ nyugcsarnok* ésetében! Bus­árnyin árad­ygnom mi megható! — Egy sir van itt, melly drága hamvakat rejt, Bucsúzólag süvölt fölötte el Az őszi szél, hordván rá hullt levelt, *S rajta ingó fűszár felnyöget. Szent hamvak, és te jégkávé porágy ? Fölöttetek lantom kesergni vágy. Nyugalmad immár csendes és öröklő, Setét üregben készült ágyadon . Mert éltünk óczeáni tér , setétlő Vihar, zugó szél, napfény küzd azon. En óczeánod’ változó dagálya, Oh ifjú férfi, téged hrányt vetett, Sajkádra majd vad fergeteg’ homálya Csapott, vitorlád széltől tépetett, Majd öblös Örvény nyilván szörnyű szájt ! Sajkád gyászos veszélynek szélin állt. Kellemben és ifjúi büszke fényben Ragyogva állal egykor nép felett, Hódolva és szentséges érzem­ényben Emelt reád az tisztelő szemet. Fellegtelen menny’ napja volt a’ lélek Kebledben, éjt űző , fagyott ’s halált ! A’ szózatok ha ajkadról kelének, Méz voltak, vagy nyíl, melly szivet talált, Illy bel disz, egyesülvén kül vele, ....... Körödben szép csudákat mívele,

Next