Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 19. (1839)
Sötét borulat lett Élet-csillagom! — Sötét, és elhervadt Az élet-virág, Ah! mert vesztve, ’s oda A kétszem-világ! — Sötét köd nyúgoszik Szem-pillaimon, ’S úgy tetszik örök éjj Víraszt álmiman. — Néma csend evedzi Bús magányomat, ’S nem enyhíti senki Árva kínomat. Nem hallok édes szót, Anyám pajkiról, Nem fuvola hangot Hegyek ormiról. — Ülök csak egyedül, És magánosan Mig kis pajlikáim Játsznak nyájasan. Ah! velem nem játsznak, Nem , tsak álmaim; Melyeket álmoztam Anyám karjain: Nem , mert világtalan , Es árva vagyok, ’S számomra nintsenek Több öröm-napok ! — Ah hajdan láttam én Láttam népeket: Szent-Templomba menő, ’S onnan jövőket.