Közérdek, 1894. július-december (6. évfolyam, 27-54. szám)

1894-08-26 / 36. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK Marosvásárhely 1894 augusztus hó 26. egész Magyarországon 1853 -1860-ig s Magyarországnak a királyhágón in­neni részében, a régi Erdélyben egész 1878-ig a magyar büntető törvény tárgyában hozott V-ik törvényczikk megalkotásáig érvényben volt. Idáig, pár évet megelőző ideig, annak sötét s szigorú rendelkezése ellen senkinek nem jutott eszébe pa­naszkodni, már­pedig mindnyájunk felett adott esetben annak czikkei sze­rint ítélkeztek bíráink. Legyünk igazságosak s mondjuk ki ünnepélyesen és nyilvánosan, hogy a régi büntető törvényünk, mely szóról­­szóra a mai katonai büntető törvény minden büntetendő cselekményt vilá­gosabban, határozottabban körülírt, mint körül­írja az új­­ terv. Az a tör­vény a mai napság oly gyakran előfor­duló csalásokat a mainál szigorúbban az apróbb cselekményeket, melyek va­lóban s legtöbb esetben (milyenek a többek között a mások keritelt helye­­kbenni behatolása s onnam­i lopás) ko­moly figyelemre sem méltatta s nem járt el ,azokban drákói oly szigorral, mint uj törvényünk azt rendeli. Mi ma is azt mondjuk : mindenek előtt a katonai büntető ter­veik­­nek tanszéket egyete­­mün­kön, Petői Sánd­or Mláláról és sírhelyéről. (Folytatás.) Miután a Fehéregyháza és Segesvár közt lezajlott eseményeket, röviden ismer­tettük, menjünk át a Fehéregyháza és Héjjasfalva közt elterülő mezőre és ország­aira, vizsgálódjunk ott is figyelmesen. Bal­szárnyunk, az ősz tábornokkal együtt, Fe­héregyháza mellett délen, nagy küzdelemmel már hátrál. A jobbszárnyon harczolt hu­száraink, a­kiket gyors hátrálásukban Gyalokay L. fel akart tartóztatni, de nem álltak meg, sőt letiporták, szintén igyekez­nek veszélyen, illetőleg az egész magyar sérget bekeríteni akaró vasgyűrűn kiind­­utni, a­mi nekik sikerülni is fog, mert a sarkantyúkat nem kímélik. A Gyalokai élete is éppen csak hajszálon függött; — a százados a kocsiját és tiszti szolgáját a szekerével azon szigorú meghagyással he­lyezte volt el Fehéregyháza alsó végén, az országúttól délen, a sárpatak mellett, hogy­ ha veszély következnék be, ötöt múlhatlanul bevárják. A kocsis látva a rettentő nagy zavart, csaknem futásnak indult, de a szá­zados katona legénye, Csordás János, nem tréfált, lelövéssel fenyegette a kocsist, ha csak egy lépést is mozdul. Derék, bátor ember volt Csordás. A százados, szekeréhez érvén, arra felugrik, s a kipihent jó lovak vágtatva röpítik a szekeret terhével együtt Fehéregyháza utczáján végig, az előbb említett lovasságunk után. A százados tehát szintén megmenekül. A kik gyalog ott maradtak, mind a halál torkába jutottak, mivel a beláthatlan sokaságas muszka lovasság ez irányban is Segesvár felől nyomban ott termett, s nem kegyelmezett senkinek; tehát nagyrészben leszurattak vagy fogyul estek. A kik menekülni akar­tak, azok csak a kerteken keresztül, a Lunka nagy réten át északra, Bún felé menekülhettek; a falu utczáján Héjjasfalva felé teljességgel nem, miután az előbb említett muszka lovasság azt teljesen el­­özönlötte s letiport, leszúrt mindenkit, kit útjában talált. * A mint tapasztalhatjuk, Petőfi is ott maradt a falu alsó végénél gyalog. Tehát sem gr. Lázár Albert, sem Barthos Zsig­­mond, sem gr. Haller Ferencz (lásd a „Budapest“ 1888. évi 281. számát) állításai szerint Petőfivel a sors kérlelhetlen keze még nem végzett volt; — megkisérlette ő is a menekülést, s valami után eljutott azon sörházig, melynek udvarán azelőtt 20—25 perczczel a zöld ágakkal fedett szekérben ült s Matskásy századossal be­szélgetett. Látta azon sörházba bemenni­­sepsi-besenyői Kövér Mihály, 79-ik zászló­aljbeli főhadnagy ..... Kijutván fehéregyháza felső, vagyis Héjjasfalva felőli végére; vegyük szigorú bírálat alá főképpen a bzkinka vilmos­­huszár állításait. Fürkészni vágyó hajlamomnál fogva, a­mióta az a közlemény a néhai Vajna Sán­dor tollából 1888-ban megjelent, folytono­o­san foglalkozom a Szkurka-féle kérdéssel. Vizsgálom gyakran lelki szemeimmel azt a holt­testet, mely Fehéregyháza és Héjjas­falva közt az országúttól jobbra, a kuko­­riczás mellett az útkanyarulatnál fekszik. Mellette iratok hevernek. A tetem a közép­nagyságúnál kisebb és­­ sovány,­­ sárgás arczbőrrel, fekete bajusz, hegyes állszakállal feküdt ott. — Kabátja, csizmája, hiányzott, rajta finom ing s fe­kete nadrág volt. Az iratok nevezetes katonai iratok voltak, köztük b. Kemény Farkas és b. Stein jelentései. — Halálát dzsida-szurás okozhatta. Ez lenne Petőfi Sándor? gondolkoztam magamban. Meg kívánom jegyezni, hogy én Petőfit nagyon jól ismertem, de 1849 febr. hóban láttam utoljára. Akkor szép magyaros ba­jusza volt, de nem­ fekete, hanem gesztenye­­színű. "Szakálla éppen nem volt. Február hótól azonban ugyanazon év júl. végéig a szakálla is megnőhetett, de hogy az mégis feketedett volna ? nagyon Tamás vagyok. Fölkerestem , mint említem többször lelki szemeimmel az említett tetemet. S a­mint azt mélyen gondolkozva vizsgálgattam, egyszer mintegy villanyütésre az jut eszembe, hogy Bem tábornoknak igazi „aj­­­u­t­á­n­s­a“, azaz titkárja is volt; e titkár is kocsin utazott ide (Fehéregyházára) 1849 július 30. és 31-én s szintén elesett abban a véres csatában. A Szkurka krétája körül tehát aligha hiba nincs; állításai aligha valók, a midőn azt mondja, hogy Petőfit vitte mintegy két puskalövésnyire a kengyelszijjába kapaszkodva. Ez állítása aligha nagy tévedésen nem alapszik, igy vélekedtem. Nem nyugodtam, fürkésztem tovább. Meg kell tudnom, — határoztam el magamban, hogy a Bem titkárja milyen kinézésű em­ber volt ? milyen korú lehetett ? stb. Addig fáradoztam, a­mig olyan 1848—49-es honvédtisztre akadtam, a­ki nemcsak a titkárra, de Petőfire is jól emlékezett. Is­merte mindkettőt. Kértem őt, hogy az illetők személyle­­irását tegye papírra s­írja alá. — Ezer örömmel és nyugodt lélekkel — szólt az öreg, nyugalomba vonult honvédtiszt. Nem is tudakolta, mi czélból van arra szükségem. (És ma is e tanúm­.) Toll alá mondta aztán a következő sze­­mélyleírásokat, s a nyilatkozatot alá is írta. A nyilatkozat így hangzik: „Úgy a Bem tábornok titkárjára, vala­mint Petőyre nagyon élénken emlékszem. A titkár a középnél valamicskével ma­gasabb, szabályos termetű, szép fiatal, barna ember volt; életkorára nézve 25—26 éves lehetett; pelyhedző kis szép magyar bajuszt és szakált viselt. Öltönyeire, a melyeket 1849 jul. 29-én viselt, a midőn itt Marosvásárhelyet láttam — nem tudok tel­jességgel visszaemlékezni, hogy t. i. sötét kelméből avagy vitorlavászonból készül­teket viselt-e ? Azonban feltehető, hogy mint Bem tábornok titkárja, csak tisztességes öltönyt viselhetett“. Petőfi, midőn 1849 jul. 29-én itt Maros- Vásárhelyet láttam, vitorlavászonból készült zubbonyt viselt; arczulatára vonatkozólag határozottan emlékszem, hogy akkor rendes szakálla nem volt, de igenis volt egy kis, alig észrevehető ajakszakálla, spa­nyolszakai elnevezés alatt. Petőfi szintén szabályos, de valamivel izmosabb termetű ember volt, mint a titkár, ő is barna volt, de nem annyira, mint a titkár ; a titkárt Becsednek hívták. Marosvásárhelytt, 1892 nov. 18. A­. N. 1848—49-ki honvédtiszt.“ Fürkésztem szenvedélyesen tovább. Szkurka azt állítja, hogy ismerte jól Petőfit. „Hogyne ismerte volna — monda díszen ezelőtt egy héttel, (t. i. a csata napja előtt) Segesvári a tábori kanczellá­­rian ordenáncz volt, ott ismerte meg Petőfit, stb. Vegyük csak kellő birálat alá Szkur­­kának ez állítását is, ha vájj­on az meg­­lelel­e a valóságnak ? Tudakozódtam, kérdezősködtem aztán mindenieí© a letol, aiogy Petőfi közvetlenül a segesvári csata előtt hol tartózkodott? E tekintetben bő forrásra bukkantam, olyan j­ó forrásra t. i., a­mely aligha­nem ismeretes sokak előtt. E kérdésre vonatkozólag egy helyi bir­tokos polgár, akkor élelmezési biztos, azt a felvilágosítást nyújtotta, hogy 1849 jul. 24, 25. vagy 26-án a mint kötelességét tel­jesítendő, a székelyföldön ide-oda utazott, látta Petőfi Sándort Egressy Gáborral be a székelyföldre sietve utazni. Bem után siettek a ki akkor Moldovába ment volt valami ügyben. Arra is emlékezett az élelmezési biztos, hogy Magyarországról jöttek, mivel bizalmasan kérdezősködött, sőt arra is igen, hogy ez útjukból azon hó 28. vagy 29-én visszaérkeztek Marosvásárhelyre. Akkor már Bem is Marosvásárhelytt volt. Ez a tanúm is emlékezett arra, hogy Pe­tőfi vitorlavászonból készült zubbonyt viselt a többi öltönyeire nem emlékezett. Ez a tanum már örök álmát alussza ; meghalt a múlt 1893. év január havában. Petőfinek és Egressynek ez utazását nincs miért fejtegetnem bővebben. Arról az utazásról tekintélyes történészek mű­veiben is olvastam már. A néhai élelme­zési biztos állításai tehát való igazak. E szerint Szkurkának azt az állítását, mely szerint ő Petőfi „újjutánst“ a segesvári csata előtt egy héttel Segesvárt látta volna, mint nagy tévességet, a történelem tere­bélyes fájáról jogosan levágjuk. Szkurka aligha ismerte Petőfit, hallott ügy lehet felőle. De azért Szkurkára ne nehezteljünk, mert ő igazat vallott akkor, a­midőn azt állította, hogy megmenteni igyekezett a Bem,, ajjutáns“-át, csakhogy az az „ajjutáns“ nem Petőfi Sándor, hanem az igazi titkárja volt Bemnek. Becsey. Tudva van, hogy e titkár is — mint már említettük — szintén kocsin utazott át innen Marosvásárhelyről 1849. jul. 30-án Székelykereszturra s onnan másnap 31-én Segesvár alá, e szerint ő is, éppen mint Petőfi és Gyalokay gyalog járkált ott jobbra, balra a csata folyama alatt. A muszkák rohama alkalmával, a nagy zűr­­zavarban az ő kocsija, a kocsival együtt, valószínűleg elszaladt, gazdáját ott hagyván. Igen, mert a titkár szekere mellett nem volt egy Csordáshoz hasonló derék honvéd, a­ki sakkban tartotta volna a félénk ko­csist. Bem titkárja aligha­nem a balszárny­­nyal jutott a Fehéregyháza és Héjjasfalva közt elvonuló országútra, a­ki bizonyosan a tábornok mellett tartózkodott. Az ország­úton, a mellette elvágtató Szkurkára aztán valószínüleg így kiáltott: — Ments meg! Én a Bem adjutánsa vagyok ! Fontos iratok vannak nálam ! Szkurka engedelmeskedett, de a meg­mentés nem sikerült, mivel a muszka lo­vasok gyorsan közeledtek s a titkárnak el kelle bocsátni a kengyelszijjat; Szkurka pedig elmenekült. (Folyt. köv.) * Egy érdeklődő. A Kossuth-szobor-alap ja­vára a következő adomá­­mányok folytak be. III. Kimutatás. Dr. Z. Szabó Ödön, szászrégeni járásorvos által f. hó 19-én Görgénysónynál rendezett nyári mulatság jövedelme 80 írt. Jancsó Dénes Kézdivásárhely 2 írt. Igaz testület D. szt. Márton 3 írt. Balla László Vaja, Irén: Mittelman Her­man 1 írt, Kocsi Dán­ielné 1 írt, Kiss Károlyné 1 írt, Barabási Ferencz 5 írt, Efraim Izsák 56 kis, Balla Ödön 2 irt, Nagy István, Bartók László, Kovács Domokos, Kovács Domokosné 1—1 írt, Simó József 2 írt, Orbán Sándor 1 írt, összesen 17 írt 50 kr. Marosvásárhelytt, 1894. julius hó 27. IV. Kimutatás. Farkas Ferencz Somkerék 98 sz. i­vén 2 írt. Madár Imre Cs.-Szerena 486. sz. ivén 1 írt. Turóczy Dénes B.-Besenyő 365 sz. ivén 5 írt Apáthy Gyula ur 554. sz. ivén: Apáthy Gyula 1 frt. Cseresnyés Sándor 1 írt. Kóbert Bál 1 írt, összesen 3 írt. V. kimutatás. Jakobi Gidali 620. sz. ivén Frechl Zwi­­back Bpest 5 frt. Kollaky Attilla 197. sz. ivén Kovászna többektől 23 frt. Fleth Adolf Bethlen 97. sz. ivén Nestoban Izsák 10 kr. Jarovits József 20 kr. Székely Sándor 20 kr. Fleth F. Adolf 1 frt 50 krajczár, összesen 2 frt. F. hió 20-án rendezett népünnepély tiszta jövedelme 96 frt 76 kr, felülfizettek : Szabó Lajos köszörűs 5 frt. dr. Bernády György 1 frt 80 kr, Weisz Vilmos 1 frt, Oroszlán István 1 frt, Adi Árpád 1 frt, Geréb Lajos 1 frt, dr. Fenyvessy Soma 70 kr, László Gyula 50 kr, Braun Gyula 50 kr, Gyulai Ferencz 50 kr, Bustya Lajos 50 kr, Göncy Árpád 50 kr, Szilágyi Lajos 50 kr, Györgypál József iparos 50 kr, Kabdebó Ferencz 40 kr, Pelei Zsigmond 40 kr, Widder Károly 40 kr, Hoffmann Jenő 20 kr, Koós Viktor 20 kr, Hegedűs Sándor 20 kr, Grexa Gusz­táv 20 kr, Benő Bálint 10 kr, D. Nagy János 10 kr, Tímár György 10 kr, Dr. Bernády György 617. sz. Ivén Bá­nyai Sándor 10 kr, Vass Zsigmod 10 kr, Bogdán Sándor 20 kr, Makrai Sándor 10 kr. Sorger Lörincz 50 kr. Szőllősi Sámuel 10 frt összesen 11 frt. Marosvásárhelytt, 1894. aug. 4. Dr. Bernády György, Simon Ferencz, elnök, pénztárnok SZÍNHÁZ. Szerdán Herczeg Ferencznek a „Dolovai nábob leánya“ czimü remek társadalmi szín­műve került szilire telt ház előtt. Lányi Irma Vilm­a szerepében pompás alakítást mutatott be. Nagy érzéssel és őszinte szívvel volt ő Vilma, annyi báj, annyi le­­ányi finom temperatura jellemzi játékát. Megható jelenet volt mikor Tarján főhad­­nagygyal találkozik a párbaj után. Sok közvetlenséggel és tanulsággal adta Ja­­novits Jenő is a főhadnagy szerepét. Szent­­irmay századosig Várhidy Rózsika egy kedves szeretetreméltó szimpatikus me­nyecske volt. A férje Szentirmay kapitány j£azaliczky Antal személyében kitűnő volt. Mátray Kálmán mint Lóránt hadnagy ere­dni racsoló hetyke gyerek volt míg Baghy Gyula a hadapród szerepében végtelen kedvesen Produkálta magát. Breznay, Bera Paula, Győre Alajos stb. mind derekas igyekezettel járultak az est sikeréhez. Csütörtökön „Nap és Hold“ ment jó fél ház előtt. Igazi pikáns egy operett s még­sem volt zsúfoltság, pedig állítólag a pi­kantéria a mai prendens világban hódít, csak úgy látszik, hogy mi a székely­ fő­város közönsége kivételt teszünk és nem engedjük idegszerünket észbontó vastag pikantériáktól csiklandozni. Breznaj­ a mi­niszter szerepében mulatságos egy alak volt, nagyszerű komikus, Mátrai, Sárközi, Baghy mind igen jók voltak. Orley Flóra Mand­a szerepében rendkívül sok bájjal és élénkséggel játszott, gyönyörűen énekelt. Pogány Janka Orleyvel elvadult duettje zajos tapsvihart aratott Karacs Imre ritka jó énekesnek bizonyult. Pénteken Janovits Jenőnek közbejött be­tegsége miatt a hirdetett Utolsó Szerelem helyet a nagymama került színre üres ház előtt, pedig a szereplők sok igyekezettel játszottak. KÖZGAZDASÁG. A lóhermag veszedelme. Egész erdély­ben , a M­e­z­ő­sé­g­en ugy, mint a Maros, a két K­ü­k­ü 11 ő és Nyá­­rádmentén, a magnak hagyott leherfe­­jekben valami apró, kis, fehér­nyű pusztít s a gazdák jóslata szerint a normális ter­mésnek alig egy­negyede várható e pondró pusztítása miatt. A rovar meghatározása végett Kispál Mihály mezőcsávási birtokos az országos magyar gazdasági egyesület kitűnően szerkesztett lapjának a „Köztele­k“-nek küldött ilyen rovar által meglepett lóherfejeket, kérdést intézve egyszersmind az ellene való védekezést illetőleg is. A „K ö z t­e l e k“ 65. (299.) száma most válaszol a kérdésre. — Jablonow­­ski J. ir a heremag termelés tönkretevőjéről, s mi helyén­valónak látjuk gazdáink érde­kében az egész cikket közölni, a­mint követ­kezik : Apion a­s simil­e. A beküldött lóherefejekben az Apion as simile található; a 2—2­78 milliméter hosszú rovar annak álcája, míg a fekete fejű, hosszú fekete szívó szervvel bíró állat annak bábja, csakhogy az a hosszú fekete szerv, nem szívó szerv, hanem egyszerűen a bogár igen hosszúra megnyúlt feje, ú. n. „orr mang­a“. Akkor, mikor a lenevefejeket kézhez kaphattuk, már sok báb volt benne és néhány nappal későbben

Next