Közérdek, 1896. július-december (8. évfolyam, 30-53. szám)

1896-11-08 / 49. szám

VIII. évfolyam. 49. szám. Marosvásárhely, 1896. november hó 8-án Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap. Telephon 4. Megjelelt minden vasárnap. Telephon 4. Előfizetési dijak t­­ B 1 . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eivás­árr« 19 Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos egy kétszer hasldozott garmond sor vagy annak . . ........................... korona, térmértéke 30 fillér. Bolyai­ utcza 15. szám, a­hova a­ lap szellemi részét fél erre...............................6 korona. Bélyegdíj minden beigtatás után 60 fillér. , , , , , , , , Negyed évre 3 korona Pálff}’ j || .1 i y j|gy V t'“d­. Nyílt év soronként 1 korona és 60 fillér, illető közlemények, valamint az előfizetések, bir­, , * — Kéziratot nem küldünk vissza. detések és reklamácziók intézendők. 8T “°rft............................................1 korona Csak bérmentes levelet fogadunk el. Hirdetéseket lapunk számára elfogad és közvetít: Budapesten Eckstein Bernát hird. irodája Fürdő-utcza 4. sz. Goldberger A. V. hird. irodája Váczi­­utcza 9. Pick Géza hirdetési irodája Wármutcza 6. és Marosvásárhelyt lapunk kiadóhivatala Bolyai­ utcza 15. és Temesváry Mihály könyvkereskedése. Epilógus. Az utolsó látogató is elhagyta a ki­állítás területét. Elhangzik a takarodó és a mi gyönyörű kiállításunk, az ez­redéves ünnep nagyszerű középpontja, nemzetünk büszkeségének és a külföld bámulatának egyaránt méltó tárgya — a múlté lesz. A hatalmas épületek nagy része rommá lészen, ledőlnek a karcsú tornyok, csillogó kupolák, helyü­ket felveszi a gyom és a hat hónapos fejedelmi pompának csak töredékei, ma­radványai fognak beszélni elmúlt ra­gyogásról, örök múlandóságról. A múlandóság lángoló érzete azon­ban csak pillanatokra lesz úrrá felet­tünk, midőn még egy búcsúpillantást vetünk a ligeti tündérváros pusztulás­nak szánt palota soraira. Az a nemzeti dicsőség, melyet ez a szépséges kiállí­tás képviselt, nem múlik el; az az er­kölcsi tőke, a­mely a hazafiak örömtel­jes öntudatában és a külföld őszinte elismerésében itt összehalmozódott, nem a fenger hatású, hanem örök időkre szóló. Nyomai fenn fognak maradni benső életünkben, fejlődésünkben és a külfölddel való érintkezésünkben. A benne rejlő energia, az erő­átvitel tör­vényei szerint, érvényesülni fog szel­lemi, erkölcsi és anyagi részen egya­ránt Üdvös hatása ma még megmérhe­tetlen és kiszámíthatatlan. Ma csak azt állapíthatjuk meg, min­den elfogultságtól menten, a bámuló külföld ítéletére hivatkozva, hogy az ezredéves kiállítás sikere olyan tökéle­tes volt, amilyen emberi alkotásé egy­általán lehet. Sőt szinte emberfölöttinek mondhatnék a sikert, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen hitetlenül rövid idő alatt hozták létre ezt az impozáns művet. Esztendők mulasztásait hóna­pok, sőt hetek alatt kellett helyrehozni. Hosszú tétovázás után, szinte az utolsó órákban kezdődött meg az elhatározó cselekvés, a lázas munka, a­melynek sikerében csaknem a megnyitásig min­denki kételkedett. Jól tudjuk, hányféle változtás követ­kezett be, a boldog emlékezetű Baross Gábor halálától kezdve, a kiállítási ügyek intézésében. Jól tudjuk, milyen gyorsan váltakoznak egymásután a ki­állítás vezető személyei, még a megnyi­­­tást megelőző legutolsó évben is. Jól­­ tudjuk, hogy a végleges vezetőségnek milyen véletlen, kezdetleges állapotban kellett átvenni­e az ünnepélyeket, hogy szinte az utolsó órákban, majdnem elül­ről kellett kezdeni az egész építkezést. Jól tudjuk, mennyi kételkedés, aggo­dalom és fejcsóválás kísérte az építés lázas munkáját, melynek az utolsó he­tekben talán többet kellett végeznie, mint a­mennyit az előző években vé­geztek. Csak ezeket tudva, méltányol­hatjuk, eléggé a kiállítás tüneményes sikerét és csak ezeket tud­va, alkalmaz­hatunk igazságos mértéket a kiállítás körül buzgolkodó férfiak érdekeinek méltatásában. És mikor már minden készen volt, mikor már be volt fejezve a mű, mi­kor a kiállítás már át volt adva a bá­muló közönségnek, akkor új, nem ke­vésbé fárasztó, ugyancsak sok buzgó­­ságot, körültekintést, lelkiismeretességet követelő feladat várt a nagy mű ér­demes, munkás vezetőire. A bonyodal­mas ügykezelés, a tömérdek reprezen­­tálás, a kiállítás iránt való érdeklődés szüntelen ébrentartása és a még szám­talan, aprólékosnak látszó, de együtt tekintélyes munkatömeget képviselő kö­telezettség terhelte őket. Hogy a kiál­lítás adminisztrác­iója ép oly minta­szerű volt, amily gyönyörű maga a ki­állítás, annak ékesen szóló tanúbizony­sága ország-világ egyhangú elismerése, amely fokozatos összefüggésben van a kiállításnak egyre fokozódott látogatott­ságával. Ezekben az ünnepies órákban, midőn búcsút mondunk örök büszkeségünk méltó tárgyának, a mi szép kiállításunk­nak, említsük hálával Dániel Ernn­ő kereskedelmi miniszternek s az ő hű­séges munkatársainak, Veress László államtitkárnak és Sc­mid­t József ki­állítási igazgatónak neveit, akik a nem­zeti munka ünnepén ez ilyen nagyszerű sikerében oszlpos tényezők voltak. A­mit emberi ész, a arat é­s szorgalom a nagy mű létrehozásán produkált, an­nak legjavát ők szolgáltatták. De midőn hálával adózunk a mű közvetlen alkotóinak, nem szabad meg­feledkeznünk arról az államférfiúról, a­kinek köszönhetjük, hogy ünnepünk a király és a nemzet közös ünnepe lett. Dr. Bánffy Desző, Magyarország miniszterelnöke, a nemzet örök háláját érdemelte ki, midőn okos, őszinte, ta­pintatos közvetítése által egygyé for­rasztotta a király és nemzet szívét és ezzel biztosította ünnepünk világraszóló sikerét. És emlékezzünk még meg a siker és elismerés egyik méltó osztályosáról, a­melynek a jól kiérdemelt magaszta­­lásból vajmi kevés jutott a hat hónap alatt. Az állam valutákról szó­lunk, a­mely mint kiállítás is első helyet érdemel s amelyekről a ki­állítási évad alatt újra bebizonyosodott, hogy nincs abban túlzás, ha a világ első vasút­jának mondjuk. A­mi a példás, rendes, az utazó közön­ség kényelméről való szinte gyöngéd gondoskodást illeti, ebben a részben nincs hozzáfogható vasút sehol. Fogadalmat nyújt a vasút vezetésé­nek mintaszerű voltáról az a körülmény, hogy a hat hónap alatt, a hatványozott vonzalom daczára sem történt az ál­lamvasutak vonalain egyetlen jelenté­kenyebb baleset sem , hogy az egész idő alatt egyetlen utasnak sem esett a legcsekélyebb baja sem. És ez nem kis szó, ha vesszük, mennyire megsok­szorozták a forgalmat a kiállítás láto­gatói , ezt a forgalmat a vasút min­den fennakadás nélkül, a legnagyobb pontossággal lebonyolította. Ezzel az államvasutak igazgatósága, L­u­d­v­i­g­h Gyula elnök­­igazgatóval az élén, szin­tén azok sorába lépett, akik elévülhe­tetlen érdemeket szereztek a kiállítás sikere körül. A dicsőséggel, ragyogással, mámoros lelkesedéssel teljes hat hónapnak mél­tóbb epilógusa nem lehet, — írja a „Pester Correspodenz * — mint a nem­zet hálájának kifejezése mindazok iránt, akik önfeláldozó munkájukkal hozzájá­rultak a sikerhez, amely a nemzeti büszkeség örök forrása leend. * * * Az ünnepélyek csarnokában, déli 12 órakor volt az ezredéves országos ki­állítás berekesztése, mely ünnepi ak­tusra megjelentek az összes miniszterek, közéletünk számottevő tagjai majdnem kivétel nélkül mindnyájan és nagy­számú meghívott közönség. A karzato­kat díszes hölgyközönség töltötte meg, míg a miniszterek nejei, számos előkelő hölgy társaságában, a földszinten fog­laltak helyet. Schmidt József kiállítási igaz­gató az ünneélyes alkalom­hoz méltó beszédben kérte fel Dániel Ernő kereskedelmi minisztert, mint a kiállí­tás elnökét, a kiállítás berekeszésére. Beszédének kiemelkedőbb helyei ezek: Magyarország ezeréves fennállását ün­nepelte. Ezen az ünnepen a nemzetnek, a nem­zet minden fiának minél közvetlenebbül szem elé kellett állítani hazánk múltjá­nak történetét, minden oldalról minél be­hatóbban meg kellett ismerni jelen álla­potát , hogy biztos irányt nyerhessen a jövő törekvéseire, munkájára. Ennek a szükségnek megfelelőleg, e helyen, ezen a kiállításon fanmaradt em­lékeiben látjuk hazánk történetét. S bát­ran elmondhatjuk, hogy népünk minden foglalkozási köréből akadtak lelkesek, a­kik idehozták szorgalmuk gyümölcsét s ezzel hű képét adták a mai Magyaror­szágnak. Én, a­kit az a ritka szerencse ért, hogy ennek a munkának csaknem kezde­tétől közvetlen tanúja lehettem, felemelt fővel hirdethetem, hogy ez a munka ne­héz volt, hogy azok, a­kik végezték, el­ismerést érdemelnek. Fel­­kellett ölelni a múltat, ki kellett terjeszkedni a jelennek minden ágára. S ezen a tág, határtalannak látszó mezőn mennyi akadály ! Látja, tudja, érzi minden kiállító azt, hogy kormányunk minden egyes tagja nem csak a rokonszenvvel, méltánylással kísérte a kiállítók törekvéseit, hanem ahol csak lehetséges volt, nem csupán az ál­lami üzemekkel, de a kormányzat minden ágazataival, melyet, vagy melynek leg­alább eredményét szemlélhetővé lehet tenni, soraik közé áll, pédáival, tanács­csal buzdította, tevékenységével segítette, amikor kellett és lehetett, ügyét áldoza­tok árán is előmozdította. Tudja és érzi minden kiállító azt, hogy Nagyméltóságod a kiállítás veze­tésének minden szálát kezei kö­zött tar­totta, hogy figyelmét minden részletre kiterjesztette, hogy minden érdeket egyenlően mérlegelt és igazságot szolgál­tatott minden különbség nélkül, hogy végre képviselte a kiállítókat és kiállt­ ÉLŐVIRÁGOK egész télen át, megrendelhetők DUDI­TZ FERENCZ és ISTVÁN lőtéri üzletében, a GROSSER féle mű­kertészetből. Rózsák, szegfűk, ibolyák, kaméliák, csokrok, koszorúk, cserépvirágok nagy választékban, jutá­nyos árban: 4—50 .

Next