Közgazdasági Értesítő, 1930. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1930-01-04 / 1. szám
1930 január 4 KÖZGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A. Zs.espeskestelesta és írta: Dr. KÁLLAY MIKLÓS m. kir. kereskedelemügyi államtitkár. A gazdasági depressziót erősen érző magyar közönség, amely hajlandó a tényleg meglévő depresszión túl ennek a szomorú fogalomnak a jelszavas részét is magáévá tenni, ma egyben közös a kormányzati programmal, hogy követelő erővel sürgeti a munkaalkalmak megteremtését. De mintha itten a közvélemény és talán az intézőkörök felfogásában is hiány mutatkoznék. Beszélnek közmunkákról, amelyek a munkástömegek nagy részét fogják foglalkoztatni. Ilyenek elsősorban az útépítések, az esetleges magasépítkezések, a vasútberuházási programm egy része, beszélnek a gyár- és kézműipar foglalkoztatásáról, ám egy nagyon segítésre szorult termelési osztály, a kereskedők munkával való ellátása valahogy kiszorult mindezekből az elgondolásokból. Igaz, hogy ha kereset van, akkor kereslet is van áru után, az árut pedig a kereskedő viszi a fogyasztóhoz. De még sem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a magyar kereskedőosztálynak valahogy közvetlenül is segítségére kellene sietni. A polgári társadalom tagozódottságában a Magyarországon nagyon hiányos középosztály kiegészülése elsősorban a független exisztenciákkal rendelkező kereskedők táborából kell, hogy megtörténjék. Hogy azonban a kereskedő teljesen átérezze azt, hogy ő tagja a magyar nemzeti társadalomnak, hogy minden érzésével nemzeti eszmék szolgálatában álljon, ahhoz feltétlenül éreznie kell azt is, hogy a nemzet egyeteme ővele foglalkozik, őreá gondol, őt bajában el nem hagyja. Ma, amikor tényleg bajban van a kereskedő és ideges állapotában a baj, a veszély érzete esetleg még túlzottan is foglalkoztatja, fokozottan szükséges, hogy az államhatalom nagy figyelemmel, szeretettel és teljes elhatározottsággal forduljon a kereskedők problémái felé, keresse és megtalálja a módját annak, hogy amint más termelési osztálynak, a munkásságnak, kis- és nagyiparnak segítségére siet, úgy a kereskedői társadalom is közvetlenül megkapja az állam rendelkezésére álló erejéből az őt megillető részt. Mindenesetre nehezebb ezt a segítséget a kereskedelem részére megszervezni, mint a többi termelési osztályoknál, mert amíg másutt foglalkoztatással közvetlen eredmények érhetők el, addig a kereskedelemnél ez a rendszer nem használható. A kereskedelemnek jelenleg sok apró kívánsága fekszik előttem, de meg kell azt állapítanom, ha mindezek száz százalékban teljesülést nyernének is, a kereskedelem rosszul álló ügye még nem lenne megoldva. A bajok sokkal nagyobbak, minthogy azokon gyökeresen tudna segíteni néhány forgalmi-adó-intézkedés, valamelyes vámkérdések és tranzitó-panaszok megoldása. A kereskedelem bajai a világjelenség súlyával nehezednek erre a termelési osztályra. A kapitalistaberendezkedés, kapcsolatban a technika, elsősorban a forgalmi eszközök fejlettségével, a termelőt mind közelebb és közelebb hozza a fogyasztóhoz. És ezt az utat követi a mindenre érzékeny pénznek a vándorlása is. A tőke kezd kiszorulni a kereskedelemből. A tőke elhagyja régi leghűségesebb katonáját, a kereskedőt és megy oda, ahol elhelyezkedésében látszólag több biztonságot talál, a nagyiparba. Nekünk azonban, akiknek a magyar kereskedők sorsa sohasem szabad, hogy világprobléma legyen, nem szabad ezt közömbösen néznünk és a segítés módját ott kell megtalálnunk, ahol a krízis a legnagyobb: a tőkepótlás, a hitel terén. Ha visszanyerjük pénzügyi szabadságunkat, feltétlenül szükséges a magyar kereskedő hitelére gondot fordítanunk. Mert egész gazdasági életünk fellendülésének kikapcsolhatatlan része — úgy tartom — a magyar kereskedő megfelelő hitelellátása. Nem ijedek meg a garancia, a biztosíték kérdésétől sem. ”