Közgazdasági Értesítő, 1944. július-december (39. évfolyam, 27-51. szám)

1944-07-02 / 27. szám

1944. július 2. KÖZGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ az 3. §. A T. É. K. az első §-ban megjelölt feladatok teljesítéséhez szükséges mértékben a tartósított élelmiszerek (félgyártmányok) előállításával és forgalombahozatalával foglalkozó bármely iparost (kereskedőt) felhívhat adatok bejelen­tésére, felvilágosítások adására és iratok be­mutatására, úgyszintén kiküldöttje útján az említett iparosok (kereskedők) üzemét (üzletét), anyaggazdálkodását és forgalmát megvizsgál­hatja. A T. É. K.-nál szolgálatuknál vagy különös megbízatásuknál fogva működésre kö­teles személyek a büntetőtörvények alkalma­zása szempontjából a közhivatalnokokkal es­nek egy tekintet alá. (1940 : XVIII. tc. 3. §.) 4. §• A T. É. K. elnökét, alelnökét a közellátás­­ügyi miniszter nevezi ki, egyéb személyzetét pedig a­ közellátásügyi miniszter rendeli ki, illetőleg a T. É. K. elnöke alkalmazza. 5. §. A T. É. K. fenntartásával kapcsolatos költ­ségek fedezésére a 103.700/1944. K. M. számú rendeletben él 1) meghatározott tartósított élelmi­szereket előállító üzemek készítményeik ható­sági áron számított értékének 0,25%-át, a ki­vitelben résztvevő cégek pedig a kivitt áruk pengőértékének (devizaérték + felár) 0.5% -át a 150.806. számú „Közeli. Min. : Tartósított Élelmiszerek Központja, hozzájárulás, letéti számla, Budapest1" elnevezésű postatakarék­pénztári csekszámlára kötelesek havonkint be­fizetni. 6. §. (1) A 103.700/1944. K. M. számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében meghatározott gyártási engedélyt, a (2) bekezdésben meg­határozott kiviteli engedélyhez való előzetes hozzájárulás megadása iránti kérvényeket, továbbá az említett rendelet 3. §-ának (1) be­kezdésében említett kiutalás iránti kérvényt, valamint a (2) bekezdésben említett bejelentést, végül a 6. § (1) bekezdésében meghatározott készletbejelentéseket a jelen rendelet hatályba­lépésétől kezdve — a közellátásügyi miniszter, illetőleg az Állatforgalmi Központ és a Baromfi- és Tojásforgalmi Központ helyett — a T. É. K.­­hez (Budapest, VI., Andrássy­ út 3.) kell be­nyújtani. 12) A T. É. K. a beérkezett készletkimutatá­sokról árunemenkint elkülönítve, havonkint összesítő kimutatást terjeszt fel a közellátás­ügyi miniszternek. 7­ §• Ez a rendelet kihirdetésének napján*) lép hatályba ; hatálybalépésével a 103.700/1944. Is 1944. évi., 9. szám, 207. oldal. *) 1944. június 25. 775 K. M. számú rendelet 1. §-ának (1) és (2) be­kezdésében, 3. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a jelen rendelet rendelkezéseivel ellentétes rendelkezé­sek, valamint a 6. § (2) bekezdése hatályát veszti. Budapest, 1944. évi június hó 24.-én. Juresek Béla s. k. a m. kir. közellátásügyi miniszteri teendők ellátásával megbízott m. kir. földmivelésügyi miniszter. A rostnövénytermékek forgalmának és felhasz­nálásának szabályozása. A m. kir. iparügyi miniszter 30.30011944. Ip. M. számú rendelete. Az ipari nyersanyagok és termékek előállí­tásának, forgalmának és felhasználásának sza­bályozásáról szóló 12.112/1989. M. E. szám­ú rendeletben 1) (Rendelet­ek Tára 1.399. oldal), továbbá az egyes anyagkészletek zár alá véte­léről szóló 4.570/1944. M. E. szám­ú rendelet2 *) (Rendeletek Tára 1.084. oldal) 2. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a kereskedelem- és köz­lekedésügyi, a honvédelmi és a közellátásügyi miniszterrel egyetértve a következőket ren­delem : A rendelet hatálya: 1. §• E rendelet “hatálya alá tartozik a zár alá vett anyagkészletek jegyzékének módosításáról szóló 1.220/1943. M. E.­ szám­a rendelet®) VI. szám­ú mellékletében a) 636/b., 636/c. és 637/a.,640/b. sorszám alatt felsorolt áztatott m­aglenikóc, áztatott mag­ lenikóc hulladéka, tört m­aglenszalma, nyers (nem áztatott) maglenkóc, nyers maglenkóc­­hulladék, tiltott lenkóc, lenikóchulladék, min­dennemű lenfonása hulladék és fonásra nem alkalmas lenhulladék, lenkardahulladék, min­dennemű lenanyagú párnatöltő (afrikpótló), nedves lenfonású hulladék, tálalt len, gereben­e­­zett len, gerebenezésű­ len­kóc, gerebenezési len­­kóc hulladéka ; b) 647/a.,649/d. és 650/b. sorszám alatt felsorolt tilolási kenderkóc, tiltott kenderkóc, rázott kenderkóc, kender tilolásd­ikóchulladéka, mindennemű kenderfonási hulladék és fonásra nem alkalmas kenderhulladák, kenderkarda­­hulladék, mindennemű kenderanyagú párná­tól tő (afrikpótló), tilolt kender (paraszt ken­der is), nyers (zöld) tilolt kender, nyers (zöld) tilolt kenderkóc, nyers (zöld) tilolási kóc hul­ladéka, gerebenezett kender, gerebenez­ési ken­derkóc, gerebenezési kenderkóc hulladéka, sza­­lagositott kender, sza­lagositott kenderkóc ; c) 65­0. és 650/a. sorszám alá nem tartozó kenderfonal (kézzel font is). *) K. É. 1939. évt., 873. oldal. 2) K. É. 1940. évi. 589. oldal. *) K. É. 1943. évt. 10. szám. melléklete.

Next