Nemzetgazdasági Szemle – 1886.

Nagyobb közlemények - Báró Fiáth Miklós: A házi állatok összeírása 1884-ben I.

5 A HÁZIÁLLATOK ÖSSZEÍRÁSA 1884-SZER'. mindenek előtt meg kell jegyeznünk, h­ogy legczélszerűbbnek sőt a fajok megítélésére való tekintettel, a szükséges szakismeret szem­pontjából is leghelyesebb lett volna, ha a marha számlálására is ana­lóg a népszámlálással külön számláló ügynökök alkalmaztattak volna, mely eljárás azonban a meg nem tagadható napidíjak foly­t­án tetemes költséget okozott volna. Ezen költségek legkisebb számítás szerint 100.000 írtra tehetők. Tekintettel azonban az ém­lített összeg nagyságára, továbbá, arra, hogy a jelenlegi kedvezőt­len pénzügyi viszonyok között ily tetemes összeg csak nagy áldo­zattal lett volna előteremthető, oly módozatról kellett gondoskodni, mely anélkül, hogy az ügy kárt szenvedjen, tetemes megtakarítás mellett czélhoz vezessen. Ezen ügyben tartott értekezlet a következő irányelvekben állapodott meg: ,A tervezett felvétel lehető olcsó, még a nyár folyamán vég­rehajtható legyen ; a házi állatok összes nemeire terjedjen ki; az állatok átla­g­ értéke kitüntettessék; gyakran, lehetőleg minden év­ben eszközöltessék és végre a közigazgatási közegek, illetve a köz­jegyzők útján történjék." A felvétel főc­éljául tűzetett ki, hogy oly adatok birtokába jussunk, melyek alapján állattenyésztésünk érde­kében teendő intézkedések rendszeres és az egész ország tényleges állapotának megfelelő fejlesztésére öntudatosan képesek legyünk. Ezek szerint a felvétel czélja teljesen gyakorlati volt. Ennek a czél­nak olcsó, gyorsan és gyakran végrehajtható stat. becslés jobban felelt meg, mint egy nagy költséget igénylő s ennek folytán csa­kis ritkán foganatosítható, a tudomány összes követelményeinek megfelelő statisztikai felvétel. Ezen statisztikai becslés módozata a következő volt: Az összes törvényhatóságoknak az állatösszeírásra haszná­landó űrlapok azon felszólítással küldettek meg, hogy ezeket az egyes körjegyzőknek kézbesítsék. A körjegyzők az illető községi elöljáróknak és nagyobb földbirtokosoknak bemondása utján ezen űrlapokat betöltötték és ennek megtörténte után a törvényható­ságnak beküldték. Ezen utóbbiak pedig a kimutatásokat egybegyűr­ték és a meghatározott határidőre a minisztériumhoz felterjesz­tették. Tagadh­atlan, hogy a közjegyzők ezen munkaszaporulat által nem kis mértékben terheltettek meg, ellenben örömmel konstatál.

Next