Közgazdasági Szemle – 1947.
január–február - TANULMÁNYOK - Judik József: A hároméves gazdasági terv
Judik József Ezek az elvek egyszersmind a szükségesnek mutatkozó tervgazdálkodás határait is kijelölik. A tervgazdálkodás nem zárhatja ki az egyéni kezdeményezést. Ennek már a terv öszszeállításában is érvényesülnie kell, mert hiszen a tervnek figyelembe kell vennie a magángazdaság életképesnek és megvalósításra érdemesnek látszó terveit. De nem volna helyes az okvetlenül szükséges mértéken túlmenően megkötni az egyéni kezdeményezést a termelés irányításában sem és legfőképpen nem szabad az állami tervgazdálkodásnak odáig menni, hogy teljesen lehetetlenné tegye a gazdasági tervekben elő nem irányzott termelést és beruházást. A gazdasági fejlődést komolyan akadályozhatná, ha minden gazdasági erőforrást előre lekötnénk egy hároméves gazdasági terv számára és nem számolnánk azzal, hogy e három év alatt nagy változások történhetnek úgy a termelés, mint a fogyasztás terén a világgazdaságban és az ország gazdasági életében egyaránt. A tervszerű gazdaságpolitika megvalósításának a két munkáspárt igen nagy szolgálatot tett. Nemcsak az a hatalmas munka érdemli meg a legnagyobb elismerést, amelyet a tények megállapítása, a feladatok összeállítása, rangsorolása és egyeztetése, valamint a problémák és összefüggések feltárása tekintetében végeztek, hanem talán még nagyobb érdemük, hogy a tervek elkészítésével és az érdeklődés homlokterébe állításával elérték azt, hogy mindezek a problémák egy egységes koncepció keretében kerülnek megoldásra. Áttérve a tervek ismertetésére, ezek alapvonásait a következőkben foglalhatjuk össze: Mindkét terv alapcélja az életszínvonal emelése a gazdasági teljesítőképesség fokozása útján. A gondolatmenet egészen világosan kifejezésre jut a Kommunista Párt tervében,, amely szerint „az alapvető feladat, amelyet tervünk meg kíván valósítani, a dolgozó lakosság életszínvonalának gyorsütemű emelése". Ez a feladat a terv szerint csakis az ipari és mező- gazdasági termelés, valamint a közlekedés gyorsütemű fejlesztésével érhető el. Az egyes termelési ágak fejlődésének 211. oldal.