Közgazdasági Szemle – 1954.
október - A közgazdaságtudomány fellendítésének szolgálatában
A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY FELLENDÍTÉSÉNEK SZOLGÁLATÁBAN problémáit tárgyaló, hazai szerzőktől származó cikkeknek. A Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle olvasótáborával, szerzői gárdájával, szerkesztőségi munkatársaival és aktíváival részben előkészítette az új magyar közgazdaságtudományi folyóirat megindulását, de természetesen nem tölthette be az új lap szerepét, és nem oldhatta meg az új lapra háruló feladatokat. E feladatok megoldásához új lap, az első olyan magyar közgazdaságtudományi folyóirat megindítása volt szükséges, amely a szocialista építés legfontosabb gazdasági problémáinak elméleti megvilágítására, a marxista-leninista közgazdaságtudomány tételeinek alkotó alkalmazására összpontosítja erejét és figyelmét, s ezzel új „építőállványa" lesz a közgazdaságtudomány hazai fellendítésének, népgazdaságunk fejlesztésének. A párt és a kormány szocialista építésünk új szakaszában nagy figyelmet fordít a közgazdaságtudomány helyzetére és fellendítésére, s új közgazdaságtudományi folyóirat megindítását jelölte meg a fellendítés egyik feltételéül. Rákosi elvtárs az MDP III. kongresszusán, a központi vezetőség beszámolójában rámutatott közgazdaságtudományunk káros elmaradottságára és 1953 június óta tapasztalható némi — de egyáltalán nem kielégítő — megélénkülésére, majd megállapította, hogy közgazdaságtudományunk fellendítése végett általában nagyobb nyilvánosságot kell biztosítani a tudományos közgazdasági munkáknak. A kongresszus programmot is adott az elméleti folyóiratoknak és a közgazdasági írásoknak: „közgazdasági és elméleti folyóirataink tekintsék fő feladatuknak népgazdaságunk kérdéseit tudományos színvonalon tárgyaló elméleti cikkek közlését." A Tudományos Akadémia ezévi nagygyűlésének megnyitásakor Nagy Imre elvtárs, a Minisztertanács elnöke bejelentette beszédében a kormánynak azt az elhatározását, hogy a közgazdaságtudomány hazai elmaradottságának megszüntetése céljából — egyéb intézkedések közt — népgazdaságunk kérdéseinek széleskörű marxista elméleti feldolgozására hivatott tudományos közgazdasági folyóiratot indít. Felhívta a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy tekintse központi feladatának a közgazdaságtudomány támogatását és fellendítését. A párt nemcsak az új közgazdaságtudományi lap megindításának szükségességét tárta fel, hanem határozataival — elsősorban a központi vezetőség 1953 júniusi és a propagandamunkáról szóló 1953 októberi határozatával, valamint a III. pártkongresszus határozataival — irányította és előmozdította a lap megindításához szükséges feltételek megérését. Folyóiratunk megindulásának feltételei megértek, s ez egyszersmind a közgazdaságtudomány hazai fellendülésének első, kezdeti sikereit is bizonyítja. Erről tanúskodik, hogy egy év óta megnövekedett a közgazdasági viták és a közgazdasági cikkek száma, s hogy elméleti színvonaluk is emelkedett. A Társadalmi Szemlében, a párt elméleti folyóiratában rend-