Közgazdasági Szemle – 1969.
január - Dobos István: A reform első tapasztalatai és a népgazdaság 1969. évi terve
A REFORM TAPASZTALATAI ÉS A NÉPGAZDASÁG 1969. ÉVI TERVE felhalmozás hatékonyságának, struktúrájánál?, javítása. Intézkedéseink azt célozták, hogy mérsékeljük a beruházásokra fordított eszközök egészségtelen növekedését. Az induló beruházásokat jobban egyeztettük a népgazdaság aktuális céljaival, a folyamatban levő beruházásoknál viszont főleg a kivitelezési idő rövidítésére és a ráfordítások csökkentésére törekedtünk. Az a tény, hogy egyidejűleg kellett az aránytalanul növekvő beruházások és a nem kielégítő hatékonyság problémáival megküzdeni, különböző — még jellegében is eltérő — intézkedéseket tett szükségessé. A korábbi évekhez képest csökkent a központi elhatározáson nyugvó új beruházások és nagylétesítmények száma. A célcsoportos beruházásoknál (és ahol még az új rendszer fenntartotta a beruházási kereteket) szigorúbb gazdálkodási követelményeket állítottunk. A beruházási hiteleket is reálisan szűk keretek között vehették igénybe a beruházók. Mindezek ellenére, legfontosabb problémánk továbbra is az aránytalanul sok beruházás. A beruházásoknál a keresletszabályozás azért nem hozott még kielégítő eredményt, mert a beruházások hátralevő terhei nagyok (sőt az új finanszírozási rendszer konzekvens elszámolásaiból kiderült, hogy nagyobbak, mint előzetesen feltételeztük). Igaz, hogy a beruházásokra felhasználható saját vállalati források is valamivel meghaladták a feltételezett mértéket. A beruházások magas színvonala több problémát okoz: — nehezen teljesíthető igényeket támaszt a termeléssel és az importtal szemben; — a következő években is nehezíti a beruházási piac egyensúlyának a megteremtését és — a korlátozott hitel- és kapacitásbeli lehetőségek miatt — nem eléggé segíti a gazdálkodás hatékonyságát javító vállalati beruházásokat; — erősíti az árfelhajtó tendenciákat (vagy legalábbis nem akadályozza azok érvényesülését). Mivel a beruházók kereslete meghaladja a kínálatot, a kivitelező vállalatok főleg a számukra kedvező, nagy értékű munkákra kötnek szerződést, gyakran a beruházások megvalósítására hátrányos határidőkkel és felárakkal. A magas beruházási szint miatt határozott hitelkontingenseket is meg kellett állapítani, így sok vállalatnál, a több éve kidolgozott és megalapozott fejlesztési program ellenére sem tudták a szükséges beruházásokat megkezdeni. b) Nem tudtunk kielégítő eredményeket elérni a készletek gyors ütemű növekedésének a megakadályozásában sem. Itt is hatottak a kereslet és a kínálat meglevő ellentmondásai. A termelés (gyakran a nem kielégítő érdekeltség miatt) nem alkalmazkodott elég rugalmasan az igényekhez. A készletnövekedés általános tendenciáján belül néhány termékcsoportban ez olyan mértéket ölt, amelyet az ellátás helyzete és szerkezete vagy az adott szervezeti kapcsolatok egyáltalán nem indokoltak. Ez viszonylag nagy népgazdasági károk keletkezésének, leértékelésnek, selejtezésnek a veszélyét rejti magában. c) A korábbi, kötött gazdálkodás feltételei között sok anyag beszerzését országos keretek határozták meg, így ezeknek az anyagoknak a l*