Közgazdasági Szemle – 1972.
január - Rabi Béla: Néhány gondolat a beruházási egyensúly megteremtéséhez szükséges teendőinkről
, RABI BÉLA (döntés és felelősség), nem megfelelően rendezett a jelen és a jövő érdekeltségének kapcsolata. E hiányosságok hatása némely fejlesztések alacsony hatékonyságában, az állami beavatkozások („kisegítések") szaporodásában, a döntési és felelősségi szférák összekeveredésében, a vállalati szemlélet torzulásában, az önfinanszírozási hajlam (és lehetőség) csökkenésében stb. jelentkezik. Nem nehéz belátni, hogy e jelenségeknek milyen káros hatásuk van a beruházási folyamatra, hiszen indokolatlanul bővítik a beruházási pénzforrásokat, felesleges beruházások megvalósítását „eredményezik", a befektetett eszközök hatékonyságát alacsony színvonalon tartják. Ez a téma sokkal bővebb és összetettebb annál, semhogy egy cikk keretében, egyik részkérdésként kifejthető volna. Meggyőződésem viszont, hogy beruházási nehézségeinknek ez egyik igen lényeges forrása, így a megoldással kapcsolatos elképzeléseknél nem lehet figyelmen kívül hagyni. A problémakör komplexitásának és bonyolultságának megfelelően a megoldás is csak hosszabb időszak alatt képzelhető el, egymással összefüggő intézkedések sorával és nagyon következetes, racionális magatartással. A jövedelemszabályozás ma még nem megoldott, vagy nem jól megoldott kérdései szintén hozzájárultak a feszültségek éleződéséhez. A képződő fejlesztési források „allokációs" problémái és megoldásuk — sőt egyáltalán az, hogy léteznek-e a források képződésének allokációjában hiányosságok — sok vitát váltottak ki. A gazdasági életben jelentkező nehézségek azonban a vitáktól függetlenül léteznek és megoldásra várnak. A fejlesztési alapok nem abban a struktúrában képződnek, amilyen a tervezett fejlődési arányokhoz kellene, ezért a fejlesztési alapokat szükségképpen ki kell egészíteni állami támogatásokkal és az állami támogatások mértéke egyre inkább növekszik. A dinamikusan, az átlagot meghaladó mértékben növekvő vállalatoknál képződő saját fejlesztési források nem elegendőek a szükséges fejlesztés megvalósításához. Ezért ezek a vállalatok túlságosan sok hitel felvételével túlterhelik fejlesztési alapjukat, s eladósodnak. A jövedelemszabályozás nem differenciál a fejlesztés eszközigényének függvényében. Különösen az alapanyaggyártó és az energiatermelő ágazatokban nagyon korlátozott az önfinanszírozás lehetősége, így e helyeken az állami támogatás és preferencia iránti igények állandóan nőnek. A különböző árformával dolgozó vállalatok közül a kötött áras termékeket előállító vállalatok nem képesek ellensúlyozni a begyűrűző árváltozások hatásait, s „elszegényednek", illetve egyre jelentősebb mértékben szorulnak állami támogatásra. Az előbb ismertetett problémák miatt „az ingyen kapott" állami pénz újra növekvő és káros szerepet játszik a gazdasági gondolkodásban és egyre nagyobb terhet jelent a költségvetés számára. A tapasztalt nehézségek megoldásához még elméleti kutatásokra is szükség van, így például ma még csak kérdésként lehet felvetni, hogy mi biztosít nagyobb hatékonyságot: az egységes vagy differenciált sza-