Közgazdasági Szemle – 2006.
január - Csaba László: A stabilitási és növekedési egyezmény új politikai gazdaságtanáról
Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. január (1-30. o.) CSABA LÁSZLÓ A stabilitási és növekedési egyezmény új politikai gazdaságtanáról A Közgazdasági Szemle 2003-2005 között számos olyan elemzést közölt, aminek tárgya az Európai Unió régi és új tagállamaiban megfigyelhető folyamatok statisztikai elemzése volt, s ennek alapján értékelték a stabilitási és növekedési egyezmény fenntarthatóságát, a közös valuta bevezethetőségét az új tagállamokba, valamint az ehhez vezető célszerű utat. Ebben az írásban - a korábban megjelent elemzések kiegészítéseképpen arra teszünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk: a szakmai és politikai viták kereszttüzében álló megoldás, a szabálykövető államháztartási politika európai változata valóban csak „ostobaság", mint Romano Prodi egyszer vélte, vagy inkább olyan, valós közgazdasági tartalmat hordozó keretnek kell tekintenünk, amelynek a betartása, sőt, az előírtakon túlmutatóan szigorú alkalmazása az új EU-tagállamok fenntartható fejlődésének előfeltétele, különösen közép- és hosszú távon.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: E52, E62, E66, F15, D21. A maastrichti szerződés 2. cikkelyében adott megfogalmazása összhangban áll a főáramú megközelítések azon jól ismert következtetésével, amely szerint csak az árstabilitáson és a kiegyensúlyozott államháztartáson alapuló gazdasági növekedés fenntartható. Csak ez éli túl a gazdasági és politikai ciklusokat, és ez nem ütközik a külső finanszírozhatóság és az elégtelen belső megtakarítás korlátjába. E gondolat elméletileg talán még közhelyszámba is menne, ha a 2000-es évek elején három évtized után nem vált volna ismét politikaformáló erővé az Európai Unióban az az ódivatú, keynesianus ihletésű törekvés, amely a változó napi impulzusokat követve, a pénzfolyamatokon (mind a kamat-, mind a költségvetési politikán) keresztül kísérli meg a gazdaság aprólékos finomhangolását. A következőkben tehát azt vizsgáljuk meg, hogy az Európai Unió növekedése általában, valamint az új tagállamok érdeke konkrétan indokol-e egyfajta paradigma - visszaváltást. Szükség van-e az 1980-as és 1990-es évek árstabilitást célzó és eredményező megfontolásainak feladására, a puha pénz és a gazdasági finomhangolás kettősére építő, 1950-es és 1960-as évekbeli gazdaságpolitikai gyakorlat csöndes visszaállítására? Ez a fordulat - mintegy a hátsó ajtón visszalopózva - lassanként kialakult Németországban, Franciaországban és Olaszországban. E három ország együttes súlya az EU GDP-jének kétharmada (ECB [2005/ 37. o.), vagyis bármi történik a többi kis államban. * Ez a cikk a szerzőnek az Akadémiai Kiadónál megjelenés alatt álló, A felemelkedő Európa című kötetének egy fejezetére épül. Köszönettel tartozom egy anonim lektor mellett Benczes István, Győrffy Dóra, Jákob de Haan, Hetényi István, Julius Horváth, Neményi Judit, Szabó Katalin és Voszka Éva különféle változatokhoz fűzött észrevételeiért. A fennmaradó hibák csak a szerzőt terhelik. Csaba László a közgazdaság-tudomány doktora, a CEU, a Debreceni Egyetem és a Corvinus Egyetem egyetemi tanára.