Közjegyzők Közlönye, 1999 (3/46. évfolyam)
1999 / 1. szám - A TUDOMÁNY TOLLÁBÓL - Neschwara, Christian: Az 1850., 1855., 1871. évi osztrák közjegyzői rendtartások: a közép-európai közjegyzőség alapjai
Közjegyzők Közlönye iratba foglalást pedig 1848-ig főként bírósági és hatósági jegyzőség formájában szervezték meg. Miután Magyarország 1849 után elvesztette az Osztrák Császárság kötelékén belüli állami különállását, fokozatosan végbement a jog és a hatóságok hozzáigazítása a többi osztrák tartományokéihoz. A jogszolgáltatás újjászervezési folyamatának záróköveként aztán 1858-ban hatályba léptették az osztrák közjegyzőségi szabályzatot is. Tekintettel arra, hogy Magyarország tartományaiban addig nem működött ilyenfajta közjegyzőség, éppúgy mint Galíciában és Bukovinában, itt is gondoskodni kellett arról, hogy a törvényesen előírt gyakorlat és vizsga mellőzésével gyorsan be lehessen tölteni a közjegyzői állásokat, mindenekelőtt Ausztria nyugati tartományaiból való ügyvédekkel és bírókkal, ahol pedig nem lehetett betölteni a tervbe vett közjegyzőségeket, pótlásukra itt is „bírósági” közjegyzőséget írtak elő. Még be sem fejeződött a közjegyzői állások betöltése, amikor alig két évvel később, az 1860-as Októberi Diplomával helyreállították Magyarország különleges helyzetét az Osztrák Császárság kötelékén belül. Egy a császár által felhatalmazott bizottság, az úgynevezett Országbírói Értekezlet ezután 1861-ben helyreállítottnak nyilvánította a korábban létező magyar igazságügyi törvénykezést, egyidejűleg pedig hatályon kívül helyezte az osztrák közjegyzői szabályzatot. Magyarországon a közjegyzőség helyébe ismét a közokirat-készítő hivatalok 1848 előtt fennállott áttekinthetetlen szövevénye lépett. A Országbírói Értekezlet határozatainak hatálya persze csak a Magyar Királyságra terjedt ki, az 1849 előtt Magyarországhoz tartozott mellékországokra nem. Horvátország-Szlavóniában, a Szerb Vajdaságban és a Bánságban, valamint Erdélyben ezért továbbra is érvényben maradt az 1855-ös osztrák közjegyzőségi szabályzat; az 1867-es kiegyezés után azonban változás következett be. VII. Az osztrák közjegyzőség helyzete 1858/60 után Az osztrák tartományok közjegyzősége életében 1867-ig nem voltak lényeges változások. 1860-ig csupán azokban a helységekben vezették be a kötelező bírósági megbízotti intézményt, amelyekben bíróság működött, ami feszültségeket okozott bírák és közjegyzők között; a vidéki bírósági körzetekben azonban továbbra is a bírósági elnökök belátására volt bízva, hogy adnak-e bírósági megbízást a közjegyzőknek, különösen a tárgyalásos eljárásban. Azzal egyidejűleg, hogy a bírósággal rendelkező helységekben kötelezővé tették a bírósági megbízottságot, tervbe vették ugyan a közjegyzőségek számának növelését, a tartományi igények vizsgálatát követően azonban csak alig néhány új közjegyzőséget hoztak létre, például Bécsben, valamint Felső-Ausztriában és Salzburgban. A közjegyző mint bírósági megbízott működésének további területe lett még 1859-ben a csődjog, amikor bevezették a csődegyezségi eljárást olyan bejegyzett kereskedők esetében, akik beszüntették a fizetést; a gyakorlatban azonban nem vált be, hogy közjegyzőt vonjanak be az eljárás lebonyolításába. Az 1868-as csődrendtartás már nem is írja elő közjegyző közreműködését. Mivel nem volt várható, hogy a törvényhozó folytatja a közjegyző felértékelését, a közjegyzői kar egyre hangosabban kezdte követelni a közjegyzőség reformálását. A közjegyzőség helyzetének javítására különösen a következő eszközöket tartották alkalmasnak: a közjegyzői okirat végrehajthatóságának elismerését a bírósági egyezség analógiájára; a közjegyző kötelező igénybevételének bevezetését; a közjegyzői tevékenység bevonását a peres eljárásba, például a körülményektől függően kötelező közjegyzői közreműködést a sommás eljárásban; a közjegyzői okirat alakiságainak megszüntetését, valamint a díjak méltányos szabályozását, hogy ezzel növeljék a közjegyzői okiratok vonzerejét; a meglévő törvények szigorúbb alkalmazását különösen a zugírászat vonatkozásában; a közjegyző bírósági megbízotti funkciójának általánosan kötelezővé tételét, különösen azért, hogy a közjegyzőség helyzetét a vidéki térségben javítsák; a foglalkozásgyakorlás feltételeinek szigorítását, különösen a közjegyzői vizsgának az ügyvédi és bírói vizsgával való egyenértékűségét, hogy emeljék a közjegyzői foglalkozás vonzerejét a jogászutánpótlás szemében; célként jelölték meg széles jelöltállomány kiépítését, hogy a jövőben belülről lehessen kiegészíteni a közjegyzőség létszámát. VIII. Az osztrák közjegyzőség önszerveződése 1859-et követően Ezeket a szándékokat azonban nem a bíróságokhoz kötöttségük miatt messzemenően kívülről meghatározott közjegyzői kamarák artikulálták, hanem egyes közjegyzők önálló kiadványokban, mindenekelőtt pedig olyan cikkekben, amelyek az osztrák közjegyzőség folyóiratában jelentek meg. A folyóiratot 1859-től kezdve egy felsőausztriai közjegyző adta ki. Az osztrák közjegyzőség fenti tendenciái egybeesnek azzal a közép-európai térségben ebben az időszakban mindenütt megfigyelhető jelenséggel, jelesül a jogászvilág önszerveződésével, például szakfolyóiratok kiadása, főként pedig szakmai egyesületek útján. Az osztrák közjegyzőség körében az önszerveződés gondolata 1862-től kezdve nyer teret az alsó-ausztriai közjegyzői egyesület alapításával, miután előzőleg az igazságügy-miniszter elutasította az alsó-ausztriai közjegyzői kollégiumok egyesülési kezdeményezését. A közjegyzői egyesület már 1865-ben kiterjeszti tevékenységét Felső-Ausztriára és Salzburgra. Ehhez jön még 1867-ben a csehországi közjegyzők egyesülete, valamint 1869-ben két további egyesület, az egyik Morvaországban és Sziléziában, a másik pedig Stájerországban, Karintiában és Krajnában. 1862-től kezdve az alsóausztriai egyesület működött a közjegyzőségi újság kiadójaként is, amely az egyesület bővülésével egyre inkább az egész közjegyzői kar és reformszándékai szócsövévé válik. Ezeket a szándékokat azután 1867-ben egy „A közjegyzőség mint szükséges jogintézmény” (Das Notariat als notwendige Rechtsanstalt) című emlékiratban már konkrét követeléskatalógusban is leírták; e követelések nemcsak az 1850-es közjegyzőség helyreállítására irányulnak, hanem részben túlmennek ennek keretein, és így az az elképzelésük, hogy erősebben közelítsenek a francia közjegyzőséghez. IX. Az 1871. évi közjegyzői rendtartás Még ugyanabban az esztendőben az alkotmányossághoz való viszszatéréssel létrejönnek az alkotmányjogi feltételek a közjegyzőség felértékeléséhez; már 1867 júliusában megkezdődnek az igazságügyi minisztériumban az első előkészületek a közjegyzőség megreformálására, mégpedig a közjegyzői kamarák és közjegyzői egyesületek bevonásával. 1869 májusában aztán beterjesztettek egy tervezetet a Birodalmi Tanácsnak. Ez előirányozta különösképpen a közjegyzői okiratok végrehajthatóságát, amivel a megvalósulás küszöbére jutott a közjegyzői kar legfontosabb kívánsága. Egyidejűleg a parlament elé terjesztik a közjegyző kötelező igénybevételéről szóló törvény tervezetét, amely többek között előírta a telekkönyvi okiratok kötelező közjegyzői hitelesítését.