Közlöny, 1848. október (113-143. szám)
1848-10-18 / 130. szám
A’ nép elhagyatva a rendes erőtől, megcsalatva, kikben bízott, a’ hadvezető tisztikartól, szívesen hallá ezen ígéretet annál is inkább, mert ellentállni gyönge, erőtlen lévén, általa fölemésztetni nem óhajtott. Boldogtalanok kik hittek. Mindjárt Muraközben mohó kapzsisággal kezdék meg rablásuk, és utonállásukat; mázsa számra hordaták maguknak a’ húst azon nép által, melly maga részére mészárszéket 6yök sátoros ünnepeken szokott felkeresni; ezen felül kikutaták óllaikat, éléskamráik, ’s borházaikat; azokból erőszakkal elhajtván sertéseik, juhaik, ökreik, ’s teheneiket, ludjaik 's tyúkjaikat; ezekből pedig durva sértegetések, sőt öldöklő vérengzések közt rabolák el a' liszt, kenyér 's egyéb élelmi készleteket; csapra üték a’ hordókat, elviteték táborukba részint, részint ott helyben elkölték; 's mi még ezen kettős pazarlás után is fenmaradt, azt — beütvén a’ hordófenekét, a’ földre bocsájták. — Benyomultak a’ helységekbe, ’s nem állván az ellent, hogy a’ fegyvertelen nép fejér kendők lobogtatásával ment elébök, minden küszöb szentségét megfertőzteték, mindent — minek némi értéke volt, elsajátiták; az ágyiruhát, 's egyéb öltönyöket magukkal vitték , 's mit el nem vihettek, rakásra hordák, összevagdalák, vagy felgyujták. Vér, és iszony jelöli a’ nyomokat, mellyeket a’ rabló tábor maga után hagyott, a' nép borzalommal emlékezik azon szomorú időkre, 's mivel nagy a' remény, hogy minél előbb a' sáska fatékonyság ismét rájok nehezülend, boszúra gyűlt, s elszánt resignatióval fogadá az országgyűlésnek amaz intézkedését, minél fogva a' népfelkelésben találván a’ honszabaditási fő mentőszert azt elrendelő. Ezrek állnak készen az útakon, 's a' határoknál dárdák, csákányok, fejszék, fokosok és vasvillákkal , hogy az első jeladásra ott teremhessenek, hol a' szükség kívánja ; mert szebb és jobb a’ hazáért hősen meghalni, mint szolgalelküleg folytonos rettegés közt virasztani az éjfél után. Nagy-Kanizsa, Letenye és Csáktornya a' kicsapott bán által egyszersmind rendes katonaállási helyekül is kijelöltetvén , e' pontoknál az illyrek szemtelensége annyira vetemült, hogy már Varasd és Zágrábból biztosokat, kapitányokat, és egyéb polizeimannereket hoztak, kik a' várost és vidékét kormányozzák, mint meghódított földet a' bán akarata, és törvényei szerint. Minden estre egy kis jegyzékkel tisztelék meg a' nyomott város hatóságát, mellyben számmal jegyzék ki a’ hús, kenyér, fa és bor mennyiségét, mi más nap reggel a' táborba vala szállittandó rögtön, és hiánytalanul. Ezen felül kirándulásokat tőnek a' szomszéd szőllőkbe, hova a' lakosság az ellenség elől minden vagyonát eltakarttá, ott a' borházakat fölverő, kirablá, a’ bort elveszté, a' holmikat szétdúlá, fölégeté. A’ személy és vagyon pillanatra sem volt bátorságos. Folyvást történtek élelmi, fegyver, s ruha szállítmányok a' főtáborhoz, mellynek hátfödözetét ezen őrállomások tevék. A' magyar ezer esztendő óta bírja vérrel szerzett honát, de egygyáva néptől illy szégyenletes kudar- Gzot soha nem vallott. Úgy vélekedünk, hogy az most sem lehet, hogy annyi szív híjába onta vért, hogy a’ magyar türelem is végre kifogyott, s felhívtuk a' népet seregeljen össze, 's verje szét az ellent, melly Sobri bandájától csak annyiban különbözik, hogy az saját, ez pedig a‘ császár ’ felsége czime alatt rabol. A' nép megérté a' felhívó szót, 's már October 1-sején Kanizsa körül több mint 15 ezer nemzetőr czirkált, csak parancsot lesve , mikor tegye a' rohanást. Megjelentek a' zalaiak, somogyiak , a' távolabb vasiak, és sopronyiak. A' támadás October 4-ére reggeli 4 órára volt határozva; azonban roppant népfelkelés megriasztván az illytséget, mellynek vezére a’ durva miveltségük. Nugent, már 3-kán délután mozgásokat tőn a' város odahagyására; mivel azonban útiköltség hiányával volt, két századnak parancsolat adatott a' városba nyomulni; s ott erőszakkal rabolni. A' kísérlet délután 2 órakor történt, de a' lelkes kanizsaiakat, 's a’ már ekkor ide benyomult vasiakat ébren találta; azonnal félrevezettek tehát a’ harangok; a' kétségbeejtő tompa zúgásra csoportosan gyülekezett a' nép az utczákra, s a' csata megkezdődött; azonban az illyrek e’ rögtönzött támadásra úgy megrémültek, hogy része azonnal visszaszaladt, a’ megszorított rész pedig letevőn fegyverét hadifoglya adá magát. A’ harangfélreverást a’ szomszéd helységek tornyaiban is utánzók , 's igy a' lázadás általános jön. A' szántói nemzetőrségi zászlóalj gr. Batthyány Károly őrnagy parancsnoksága alatt Kanizsa kelet-déli oldalán fekvő tót Szentmiklósról az arra nyomuló ellenség feltartóztatására kivonult. Az illyrek száma 1300, a' miénk 650. A' berekből a' jóval számosabb vasiak, és kanizsaiak tevék a' jól sikerült oldal támadást. A’ szántói zászlóalj kiállt a’ síkra, 's bátran viszonzá a' gyakorlottabb ellenség lövéseit; de meg kell jegyeznünk, hogy midőn az ellenség 1300 puskából és 6 ágyúból tüzelt, az alatt mi csak 125 puskát szegezhetünk ellene, mert a’ többi dárdás és vasvillás volt. Zászlóaljunk feladata volt tehát ügyes fordulattal az ellenséget »berekben állók lövésére vezetni, mi nagy részben sikerült is, habár azon körülmény, hogy dárdásaink a’ visszavonulást formaszerinti futássá alakiták át, nem kissé vontá meg az egész tervet. — A’ Gsata délután 2 órától esti hatig tartott folyvásti fegyver, és ágyú ropogások közt; az ellenség vesztesége halottakban mintegy 80, a* miénk egy a' szántói zászlóaljból. Az ellenség kinyomatván, 's illetőleg kicsalatván erős állásából lefelé, Legrád felé nyomult,s igy egész erejével az előtte síkon álló Szántói zászlóaljra nehezült. Gr. Batthyány Károly őrnagy, és Gedeon fia, hadsegéd Bogyai Lajos, Hertelendy Kálmán, Kossár József, Hertelendy Lajos, és Királyi Pál századosok e körülmények közt állásuk változtatását tartván szükségesnek, a' serget a' falun át visszavezették nem épen futás nélkül, hogy a' szomszéd erdőben összeszedjék egymást, miből azonban mi sem lett. Az illyrek beérvén Szentmiklósra, azt több helyütt felgyujták, ’s leégették; az urasági vadászt, mivel pénzt adni a' zsarlónak nem birt, keresztül lőtték; innét utjokban eső Móriczhely, Surd, és egyéb majorokat egész Zákányig részint leégettek, részint szétdulták; az urasági cselédek nejeik 's gyermekeiket máig sem találják. Légrádhoz érvén az egész sereg a Dráván átkelt Varasdmegyébe. Másnap egy század illytség a‘ Kanizsán állomásozni vélteknek Segítségül jővén, s' kiskanizsaiak, '• a* Deák L*jos vezetése «Ultilai önkintesek által Trégtársdrittak *s hárman bívül elpusztítottak. Csütörtökön pedig a' szorongatott légrádiak, és lstenyeiek segítségére három három ezer nemzetőr bocsájtatott útra. A’ tetenyeiek — hallván húzódni a’ szelet — önként átmentek a' Murán, hol a’ túlsó parton sánczba ásván magukat, midőn a’ mieink Palocsay őrnagy vezérlete alatt elég vigyázatlanul a’ hid felé siettek , rögtön három ágyúból, több száz puskából rájok tüzelvén, s egy Sándorhuszárnak ágyúgolyó által koponyáját szétzúzván , megszalasztattak pedig úgy , hogy már délután a' Baranyai vezérlete alatti egy század zalai nemzetőrön kívül senki sem volt Letenyén. — Képzelhetni a’ vidék megrettenték sót; a’ nép kifutott a’ helységekből, é s betakarított élelmét oda hagyva a' tűz zsákmányának, marháival menekülni sietett a' hegyekbe, erdőkbe. Valóságos népvándorlás volt ez, fajok és sikoltásokkal elundokítva; nem védelemről, hanem menekülésről volt itt a’ szó , és ki ellentállásra merte a’ népet buzdítni, ám lett légyen annak jó lova, hogy jókor tovább állhatott, kivált ha még ur kinézése is volt. Délután az illyrek csakugyan visszafoglalák Letenyét, az urasági kastélyt kirabták, ’s az egész vidéket felgyujtással fenyegetők. Nugent Légrádnál az ottani őrök vitézsége miatt a' Dráván vissza nem kelhetvén , 4000-re menő utolsó zászlóalját Domborinál a’ Dráván áttette , honnét melly irányban fog Kanizsa ellen vonulni, még nem tudni. Az egész Muraköz hermetice van általuk elzárva , minden helységben egy egy vice biztos, néhány sbirrel, kik felhatalmazvák a’ helységet azonnal felgyújtani, mihelyt magyar érzelmű mozgalmakat sejdítnek. A' sziget főbiztosa Simuncsics rendes canonica visitátiókat tart, 's készíti az adólistát , mit a' szegény muraköziekre rovand. S é 11 e y Elek muraközi járásbeli főbírót báró Nugent mint gonosztevőt megkötözteté harangkötéllel, 's Zágrábba kisérteté. A’ terrorismus a' legmagasabb fokra csigáztatott. E sorok írójának kétszer sikerült már kikerülni a’ hurkot. — Csáktornyán van a’ főhadi szállás, gróf Festetics kastélya kényelmes lakul szolgál a’ német tiszteknek , mert az egész sziget Stájerból ide szállított német gyalogsággal van megrakva. Mindennek daczára a’ szigetbeli lakosok, ámbár mind horvátok, folyvást a’ legmelegebb rokonszenvet mutatják a’ magyarok iránt, s összetett kezekkel kérik az első magyart, kivel titokban találkoznak, hogy jöjjenek át bármi erővel, hogy ők is hozzájok csatlakozhassanak, mert a’ nélkül teljes fölégettetés, büntetése nélkül a támadást maguk fegyvertelenek nem tehetik. Csakhogy e támadó had honnét teremetessék elő, Nagy-Kanizsa három oldalról fenyegettetik a legnagyobb veszéllyel, Nugent megígérte, hogy vissza lő , s ekkor kő kövön nem marad. Vágynak ugyan néhány jó lövészeink, és bátor harczosaink , de quid hor ad tantam sitim ? Ők hat ágyúval dolgoznak, nekünk egy sincs mit ellenük szegezhetnénk. Minő jótettet követne el a’ központ, ha e’ szorult helyzetben e’ város és vidék népségét legalább három ágyúval megörvendeztetné. Azonban mit tehetünk, s mit a szükség tenni parancsol, megkisértetlenül nem hagyjuk ; a’ derék sopronyi lövészek a’ Mura partjait elállták, mig lehet, akadályozandjuk az átjövetelt kissé hősebben, mint gr. Teleki Ádám et comp, de ha nem bírunk vele, akkor — akkor, csak ágyút habár felet is, melly durranják nagyot, s az ellenség verve lesz. Szeged okt. 10-én Kossuth Lajos teljhatalmú ország, biztos ur 1. hó 4-én érkezett körünkbe. Fogadtatása a' személyéhez kötött pietásnak olly dicső győzelme volt, hogy látni kellett a’ pillanat nagyszerűségét , mikép tisztán meggyőződjék mindenki, hogy összesereglett Szeged népének ezrei kivivőit szabadságunk bajnokának róvja le hálás elismerését. Daczára a' szakadatlan esőzésnek reggeli 7 órától délutáni 3 óráig, számra mintegy 10,000 en öszvesereglett lakója Szegednek várta hazánk nagy fiát, a’ ragaszkodás, és bizalom leirhatlan nemével. Hogy a' napfényre tett lelkesedés tökéletes képét adjam íme közlöm szeretett vendégünknek, szeged népéhez tartott,s emlékezet után köztünk fent maradt beszédét. „ Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdem , hogy mellemből kifogyott a hang, de midőn Szeged népét látom, úgy látom , hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a* lelkesedés előtt mélyen meghajoljak. Midőn én, mint az ország teljhatalmú biztosa, a a’ honvédelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést intézendő, utamban más helyekre bementem, azért mentem be , hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a’ lelkesedést szemléljem. És én mondhatlan örömmel szemlélem Szeged népében a‘ lelkesedést ; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, olly veszedelem, mellyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, ’s mellynek láttára némelly kiesin hitüek a’ fővárosban azt mondák, hogy a’ magyar nemzet napjai megszámitvák. De én azt mondám: ez nem igaz. Alkudozásba akartak ereszkedni Jellaehiehal ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli czéljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat ’s függetlenségünket, kezeinkből Újra kicsikarja , ’s a’ népet újra a’ szolgaság jármába hajtsa eszközül szemelt ki. De én azt mondám, hogy mielőtt a’ nemzet annyi, erővel ’s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék , elmegyek és megtekintem a’ népet. És most miután Szeged népét látom, látom szemeiben a' lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval, minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom e ezt ? (a’ nép, meg.) Igen is megírom, hogy miután Szegedet é s népének ezreit a’ haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirttá szilárdult keblemben a' hit, hogy e' haza, lépjen bár a’ pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz. Krisztus mennyei országát megalapítandó a’ földön, egynek választottai közül azt mondá: e’ kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy Szegedre ’s ennek lelkes népére épitem namuetem szabadságét, a’ pokol kapui erői bele vesznek *igbe. Olly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart , a’ ropogva összerogyó égboltozatait is képes fentartani erős karjaival. Hazámfiai! mondhatlanul fontos az óra, mellyben hozzátok szelők ; talán épen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja , mit hoz ránk ez óra? győzelmet-e , vagy veszteséget ? — De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A' népre minden esetben szükségünk lesz, ha győzünk, hogy az a’ győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a’ veszteséget győzelemmé változtassa. Tehát e' fontos órában, e' mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem, találkozik-e egy fia a’ hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért, vérét, életét feláldozni kész nem volna ? (a’ nép egyhangúlag: nem) Megesküdtek-e erre ? ( meg). Tehát esküdjetek: ,,A’ mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszünk: hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csep vérünkig elraboltatni nem engedünk, esküszünk: hogy hazánkat védeni fogjuk, mig lesz közülünk egy, ki karját fölemelheti. A’ magyarok istene úgy segéljen és áldjon meg bénünket.“ (A’ nép e’ szavakat lefedett fővel, 's fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a’ szónok után.) Hajdan midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül a’ hazában, 's ennek láttára mint sasok repültek harezmezőre a’ vitéz magyarok. Én látván a' haza jelen veszedelmét , zászlót ragadtam kezembe, megesküdve, hogy addig nem nyugszom , szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, mig az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e' zászlót, e' zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a' magyarok istenébe , bizom Szeged népének lelkesedésébe, hogy kevés idő múlva mentve lesz a' hon; ha pedig a’ hadi szerencse kevésbbé mosolygna fegyverünkre , ha netalán a' végrehajtó hatalom , az ármány által a' fővárosból kiszórhatnék, azon esetre Szegedet olly pontnak tekintem, mellyről a' haza szabadságát, a' nemzet függetlenségét megmenthetni erősen hiszem. Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé ; egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen , legyünk készen hazánk uralmára. Testvérek ! Ha úgy jöttem volna e’ városba, mint valamelly rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, igényelhettem volna talán tőletek koszorúkat, de miután a’ végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a' haza megmentésére hívjalak fel, azon virágkoszorúkat, mellyeket lelkes hölgyeitek utamban elhintettek, nem tekinthetem máskép, mint előjeléül azon győzelemnek, mellyet a’ haza ellenségein nem sokára kivívandunk. Egész életem küzdés és szenvedés vala ; de e’ pillanatban jutalmazva érzem magamat, — ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, mig el nem mondhatom az írás ama szavait: „Most bocsásd el uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát , boldogságát megmentve.“ Keblem tele érzéssel, még sok mondani valóm volna hozzátok , de az érzés elfojtja ajkamon a’ szót. Különben egy pár napig körötökben szándékozván maradni még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek — soha nem sírtam — és könyerek. Látni ezek után, hogy Szeged , jelenünk nagyszerűségét, nemcsak felfogta, de mégis értette, megértvén ünnepélyes esküvel pecsételte , hogy kivívott szabadságunkból, utolsó csep vérig egy hajszálnyit sem enged lealkudni, minek folytán 500 lovas kiálitását, olly kijelentés mellett rendelt el, hogy az, az első parancs szóra kész szembe szállani, az árulás, ármány, hűségtelenség ronda csordájával, térparancsnok Korda János vezérlete alatt. Az átalános népfelkelés hasonértelelemben rendeztetvén el, parancsnokul Csuha alezredes jelöltetvén ki, még a városban hátramaradandók vezéréül lelkes polgármesterünk Vadász Manó lépend fel, és most jőjön az arcamarilla pokoli müvének öszven légiójával, csak az utolsó meghalt magyarnak kezeiből csikarhatja ki szabadságunk dicső chartáját. Holnap oktob. 11-én indúlunk a’ verbászi táborba számra 2000 körül. Addig is Isten velünk. Szatmárból. Báró Vécsey Miklós, miután Szatmármegye felszólítására egy kerekes, is négy szakálos ágyúit hazafiui készséggel a’ haza védelmére felajánlotta , újabban Sárközön levő összes fegyvereit a’ szatmári nemzeti őrsereg részére kiadatni rendelte, u. m. 19 darab többnyire vont esovi ,a réhai Vécsey István tábornagy által a' burkus király vadász várából hozott puskát, és 7 darab pisztolyt. — A’ városi közgyűlés a' tisztelt báró ezen hazafiai buzgóságáért hálás köszönetet szavazott. Marinkás János, a’ fegyvereket kiadó ügyész, Trencsinból. Az 1848. évi IX és XII. törvény czikk által megszüntetett úrbéri tartozásoknak, valamint a XIII. törv. czikk ir-ltal megszüntetett, ’s magán családok birtokában levő papi tizednek becslésére, kiküldött középponti, nem különben pedig a' járásokban működendő fiók bizottmányok ebbeli munkálódásukat i. e. October hó 10-kén kebelbeli Illává mezővárosába úgy mint a’ becslés probatóréra kijelölt helyen megkezdvén, erről a’ megyén kívül mulató közbirtokosok , azzal értesitetni határoztattak, hogy érdekeik fentartása nézetéből vagy személyesen vagy pedig megbízottjaik által a’ megye köréba megjelenni siessenek. Költ Illaván october 10-kén 1848...Háromszék, october 3-kán. Népválasztmányunk ülését oct. 2-kán főkirálybiránk megnyitván, olvastattak Marosszék és Kolosmegyének ismeretes kérvényeik pártolására felhívó körleveleik, mellyek miután kérvényeikben részint a’ törvényhozás már intézkedett tudásul vétettek, kifejeztetvén a’ vasútvonal Kolosvároni keresztülviteléitek pártoltatása. Blatwjulletven *‘ 2-ik nékel? «zalogairtdi kemény átirat^ 646