Közlöny, 1848. október (113-143. szám)

1848-10-18 / 130. szám

A’ nép elhagyatva a rendes erőtől, megcsalatva, kikben bízott, a’ hadvezető tisztikartól, szívesen hallá ezen ígéretet annál is inkább, mert ellentállni gyönge, erőtlen lévén, általa fölemésztetni nem óhajtott. Boldogtalanok kik hittek. Mindjárt Muraközben mohó kapzsiság­gal kezdék meg rablásuk, és utonállásukat; mázsa számra hordaták maguknak a’ húst azon nép által, melly maga részére mészárszéket 6yök sátoros ünnepeken szokott felkeresni; ezen felül kikutaták óllaikat, éléskamráik, ’s borházaikat; azokból erőszakkal elhajtván sertéseik, juhaik, ökreik, ’s teheneiket, ludjaik 's tyúkjaikat; ezekből pedig dur­­va sértegetések, sőt öldöklő vérengzések közt rabolák el a' liszt, ke­nyér 's egyéb élelmi készleteket; csapra üték a’ hordókat, elviteték táborukba részint, részint ott helyben elkölték; 's mi még ezen kettős pazarlás után is fenmaradt, azt — beütvén a’ hordófenekét, a’ földre bocsájták. — Benyomultak a’ helységekbe, ’s nem állván az ellent, hogy a’ fegyvertelen nép fejér kendők lobogtatásával ment elébök, minden küszöb szentségét megfertőzteték, mindent — minek némi ér­téke volt, elsajátiták; az ágyiruhát, 's egyéb öltönyöket magukkal vit­ték , 's mit el nem vihettek, rakásra hordák, összevagdalák, vagy felgyujták. Vér, és iszony jelöli a’ nyomokat, mellyeket a’ rabló tábor ma­ga után hagyott, a' nép borzalommal emlékezik azon szomorú időkre, 's mivel nagy a' remény, hogy minél előbb a' sáska fatékonyság ismét rájok nehezülend, boszúra gyűlt, s elszánt resignatióval fogadá az or­szággyűlésnek amaz intézkedését, minél fogva a' népfelkelésben talál­ván a’ honszabaditási fő mentőszert azt elrendelő. Ezrek állnak készen az útakon, 's a' határoknál dárdák, csákányok, fejszék, fokosok és vas­­villákkal , hogy az első jeladásra ott teremhessenek, hol a' szükség kí­vánja ; mert szebb és jobb a’ hazáért hősen meghalni, mint szolgalel­­küleg folytonos rettegés közt virasztani az éjf­él után. Nagy-Kanizsa, Letenye és Csáktornya a' kicsapott bán által egy­szersmind rendes katonaállási helyekül is kijelöltetvén , e' pontoknál az illyrek szemtelensége annyira vetemült, hogy már Varasd és Zágrábból biztosokat, kapitányokat, és egyéb polizeimannereket hoztak, kik a' vá­rost és vidékét kormányozzák, mint meghódított földet a' bán akarata, és törvényei szerint. Minden estre egy kis jegyzékkel tisztelék meg a' nyomott város hatóságát, mellyben számmal jegyzék ki a’ hús, kenyér, fa és bor mennyiségét, mi más nap reggel a' táborba vala szállittandó rögtön, és hiánytalanul. Ezen felül kirándulásokat tőnek a' szomszéd szőllőkbe, hova a' lakosság az ellenség elől minden vagyonát eltakart­­tá, ott a' borházakat fölverő, kirablá, a’ bort elveszté, a' holmikat szét­­dúlá, fölégeté. A’ személy és vagyon pillanatra sem volt bátorságos. Folyvást történtek élelmi, fegyver, s ruha szállítmányok a' főtáborhoz, mellynek hátfödözetét ezen őrállomások tevék. A' magyar ezer esztendő óta bír­­ja vérrel szerzett honát, de egy­gyáva néptől illy szégyenletes kudar- Gzot soha nem vallott. Úgy vélekedünk, hogy az most sem lehet, hogy annyi szív híjába onta vért, hogy a’ magyar türelem is végre kifogyott, s felhívtuk a' népet seregeljen össze, 's verje szét az ellent, melly Sobri bandájától csak annyiban különbözik, hogy az saját, ez pedig a‘ császár ’ felsége czime alatt rabol. A' nép megérté a' felhívó szót, 's már October 1-sején Kanizsa körül több mint 15 ezer nemzetőr czirkált, csak parancsot lesve , mi­kor tegye a' rohanást. Megjelentek a' zalaiak, somogyiak , a' távolabb vasiak, és sopronyiak. A' támadás October 4-ére reggeli 4 órára volt határozva; azonban roppant népfelkelés megriasztván az illytséget, mellynek vezére a’ durva miveltségü­k. Nugent, már 3-kán délután mozgásokat tőn a' város odahagyására; mivel azonban útiköltség hi­­­ányával volt, két századnak parancsolat adatott a' városba nyomulni; s ott erőszakkal rabolni. A' kísérlet délután 2 órakor történt, de a' lelkes kanizsaiakat, 's a’ már ekkor ide benyomult vasiakat ébren találta; azonnal félreve­­zettek tehát a’ harangok; a' kétségbeejtő tompa zúgásra csoportosan gyülekezett a' nép az utczákra, s a' csata megkezdődött; azonban az illyrek e’ rögtönzött támadásra úgy megrémültek, hogy része azonnal visszaszaladt, a’ megszorított rész pedig letevőn fegyverét hadifoglya adá magát. A’ harangfélreverást a’ szomszéd helységek tornyaiban is után­zók , 's igy a' lázadás általános jön. A' szántói nemzetőrségi zászlóalj gr. Batthyány Károly őrnagy parancsnoksága alatt Kanizsa kelet-déli oldalán fekvő tót Szentmiklósról az arra nyomuló ellenség feltartózta­tására kivonult. Az illyrek száma 1300, a' miénk 650. A' berekből a' jóval számosabb vasiak, és kanizsaiak tevék a' jól sikerült oldal tá­madást. A’ szántói zászlóalj kiállt a’ síkra, 's bátran viszonzá a' gya­korlottabb ellenség lövéseit; de meg kell jegyeznünk, hogy midőn az ellenség 1300 puskából és 6 ágyúból tüzelt, az alatt mi csak 125 puskát szegezhetünk ellene, mert a’ többi dárdás és vasvillás volt. Zászlóaljunk feladata volt tehát ügyes fordulattal az ellenséget »­be­rekben állók lövésére vezetni, mi nagy részben sikerült is, habár azon körülmény, hogy dárdásaink a’ visszavonulást formaszerinti futás­sá alakiták át, nem kissé vontá meg az egész tervet. — A’ Gsata dél­után 2 órától esti hatig tartott folyvásti fegyver, és ágyú ropogások közt; az ellenség vesztesége halottakban mintegy 80, a* miénk egy a' szántói zászlóaljból. Az ellenség kinyomatván, 's illetőleg kicsalatván erős állásából lefelé, Legrád felé nyomult,­­s igy egész erejével az előtte síkon álló Szántói zászlóaljra nehezült. Gr. Batthyány Károly őrnagy, és Gedeon fia, hadsegéd Bogyai Lajos, Hertelendy Kálmán, Kossár József, Hertelendy Lajos, és Királyi Pál századosok e­ körülmények közt állá­suk változtatását tartván szükségesnek, a' serget a' falun át visszave­zették nem épen futás nélkül, hogy a' szomszéd erdőben összeszed­jék egymást, miből azonban mi sem lett. Az illyrek beérvén Szentmiklósra, azt több helyütt felgyujták, ’s leégették; az urasági vadászt, mivel pénzt adni a' zsarlónak nem birt, keresztül lőtték; innét utjokban eső Móriczhely, Surd, és egyéb majorokat egész Zákányig részint leégettek, részint szétdulták; az u­­rasági cselédek nejeik 's gyermekeiket máig sem találják. Légrádhoz érvén az egész sereg a­ Dráván átkelt Varasdmegyébe. Másnap egy század illytség a‘ Kanizsán állomásozni vélteknek Segítségül jővén, s' kiskanizsaiak, '• a* Deák L*jos vezetése «Ulti­lai önkintesek által Tr­égtá­r­sdrittak­­­ *s hárman b­ívül elpusztítottak. Csütörtökön pedig a' szorongatott légrádiak, és lstenyeiek segítségére három három ezer nemzetőr bocsájtatott útra. A’ tetenyeiek — hall­ván húzódni a’ szelet — önként átmentek a' Murán, hol a’ túlsó par­ton sánczba ásván magukat, midőn a’ mieink Palocsay őrnagy vezér­lete alatt elég vigyázatlanul a’ hid felé siettek , rögtön három ágyúból,­­ több száz puskából rájok tüzelvén, s egy Sándorhuszárnak ágyú­golyó által koponyáját szétzúzván , megszalasztattak pedig úgy , hogy már délután a' Baranyai vezérlete alatti egy század zalai nemzetőrön kívül senki sem volt Letenyén. — Képzelhetni a’ vidék megrettenték sót; a’ nép kifutott a’ helységekből, é s betakarított élelmét oda hagy­va a' tűz zsákmányának, marháival menekülni sietett a' hegyekbe, er­dőkbe. Valóságos népvándorlás volt ez, fajok és sikoltásokkal elun­­dokítva; nem védelemről, hanem menekülésről volt itt a’ szó , és ki ellentállásra merte a’ népet buzdítni, ám lett légyen annak jó lova, hogy jókor tovább állhatott, kivált ha még ur kinézése is volt. Délután az illyrek csakugyan visszafoglalák Letenyét, az urasá­gi kastélyt kirabták, ’s az egész vidéket felgyujtással fenyegetők. Nu­gent Légrádnál az ottani őrök vitézsége miatt a' Dráván vissza nem kelhetvén , 4000-re menő utolsó zászlóalját Domborinál a’ Dráván át­tette , honnét melly irányban fog Kanizsa ellen vonulni, még nem tud­ni. Az egész Muraköz hermetice van általuk elzárva , minden helység­ben egy egy vice biztos, néhány sbirrel, kik felhatalmazvák a’ hely­séget azonnal felgyújtani, mihelyt magyar érzelmű mozgalmakat sej­­dítnek. A' sziget főbiztosa Simuncsics rendes canonica visitátió­­kat tart, 's készíti az adólistát , mit a' szegény muraköziekre rovand. S é 11 e y Elek muraközi járásbeli főbírót báró Nugent mint gonoszte­vőt megkötözteté harangkötéllel, 's Zágrábba kisérteté. A’ terrorismus a' legmagasabb fokra csigáztatott. E sorok írójának kétszer sikerült már kikerülni a’ hurkot. — Csáktornyán van a’ főhadi szállás, gróf Festetics kastélya kényelmes lakul szolgál a’ német tiszteknek , mert az egész sziget Stájerból ide szállított német gyalogsággal van meg­rakva. Mindennek daczára a’ szigetbeli lakosok, ámbár mind horvátok, folyvást a’ legmelegebb rokonszenvet mutatják a’ magyarok iránt, s összetett kezekkel kérik az első magyart, kivel titokban találkoznak, hogy jöjjenek át bármi erővel, hogy ők is hozzájok csatlakozhassanak, mert a’ nélkül teljes fölégettetés, büntetése nélkül a­ támadást maguk fegyvertelenek nem tehetik. Csakhogy e­ támadó had honnét teremetessék elő, Nagy-Kanizsa három oldalról fenyegettetik a­ legnagyobb veszéllyel, Nugent megígér­­te, hogy vissza lő , s ekkor kő kövön nem marad. Vágynak ugyan néhány jó lövészeink, és bátor harczosaink , de quid hor ad tantam sitim ? Ők hat ágyúval dolgoznak, nekünk egy sincs mit ellenük sze­gezhetnénk. Minő jótettet követne el a’ központ, ha e’ szorult helyzet­ben e’ város és vidék népségét legalább három ágyúval megörven­deztetné. Azonban mit tehetünk, s mit a­ szükség tenni parancsol, meg­­kisértetlenül nem hagyjuk ; a’ derék sopronyi lövészek a’ Mura partjait elállták, mig lehet, akadályozandjuk az átjövetelt kissé hősebben, mint gr. Teleki Ádám et comp, de ha nem bírunk vele, akkor — akkor, csak ágyút habár felet is, melly durranják nagyot, s az ellen­ség verve lesz. Szeged okt. 10-én Kossuth Lajos teljhatalmú ország, biztos ur 1. hó 4-én érkezett körünkbe. Fogadtatása a' személyéhez kötött pietásnak olly dicső győzelme volt, hogy látni kellett a’ pillanat nagy­szerűségét , mikép tisztán meggyőződjék mindenki, hogy összesereg­­lett Szeged népének ezrei kivivőit szabadságunk bajnokának róvja le hálás elismerését. Daczára a' szakadatlan esőzésnek reggeli 7 órától délutáni 3 óráig, számra mintegy 10,000 en öszvesereglett lakója Szegednek várta hazánk nagy fiát, a’ ragaszkodás, és bizalom leir­­hatlan nemével. Hogy a' napfényre tett lelkesedés tökéletes képét ad­jam íme közlöm szeretett vendégünknek, szeged népéhez tartott,­­s emlékezet után köztünk fent maradt beszédét. „ Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa­­ mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdem , hogy mellem­ből kifogyott a­ hang, de midőn Szeged népét látom, úgy látom , hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a* lel­­kesedés előtt mélyen meghajoljak. Midőn én, mint az ország teljhatalmú biztosa, a a’ honvédelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést intézendő, utamban más helyekre bementem, azért mentem be , hogy lelkesedést ébresszek; de Sze­gedre azért jöttem, hogy itt a’ lelkesedést szemléljem. És én mondhatlan örömmel szemlélem Szeged népében a‘ lel­kesedést ; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, olly veszedelem, mellyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, ’s melly­nek láttára némelly kiesin hitüek a’ fővárosban azt mondák, hogy a’ magyar nemzet napjai megszámitvák. De én azt mondám: ez nem igaz. Alkudozásba akartak ereszkedni Jellaehiehal ama gaz áruló­val, kit az ármány pokoli czéljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat ’s függetlenségünket, kezeink­ből Újra kicsikarja , ’s a’ népet újra a’ szolgaság jármába hajtsa esz­közül szemelt ki. De én azt mondám, hogy mielőtt a’ nemzet annyi, erővel ’s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék , elmegyek és megtekintem a’ népet. És most miután Szeged népét látom, látom szemeiben a' lelke­sedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval, minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírha­tom e ezt ? (a’ nép, meg.) Igen is megírom, hogy miután Szegedet é s népének ezreit a’ haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirttá szilárdult keblemben a' hit, hogy e' haza, lépjen bár a’ pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz. Krisztus mennyei országát megalapítandó a’ földön, egynek vá­lasztottai közül azt mondá: e’ kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy Szegedre ’s ennek lelkes népére épitem namuetem szabadságét, a­­’ pokol kapui erői bele vesznek *igbe. Olly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és össze­tart , a’ ropogva összerogyó ég­boltozatait is képes fentartani erős karjaival. Hazámfiai! mondhatlanul fontos az óra, mellyben hozzátok sze­lők ; talán épen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja , mit hoz ránk ez óra? győzelmet-e , vagy vesz­teséget ? — De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A' népre minden esetben szükségünk lesz, ha győzünk, hogy az a’ győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a’ veszteséget győzelemmé változtassa. Tehát e' fontos órában, e' mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem, találkozik-e egy fia a’ hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért, vérét, életét feláldozni kész nem volna ? (a’ nép egyhangúlag: nem) Megesküdtek-e erre ? ( meg). Tehát esküdjetek: ,,A’ mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a­ hitszegő árulót megbünteti, esküszünk: hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csep vérünkig elraboltatni nem engedünk, esküszünk: hogy hazánkat védeni fogjuk, mig lesz közülünk egy, ki karját fölemelheti. A’ magyarok istene úgy segéljen és áldjon meg bénünket.“ (A’ nép e’ szavakat lefedett fővel, 's fölemelt kezekkel lelke­sülve mondotta el a’ szónok után.) Hajdan midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül a’ hazában, 's ennek láttára mint sasok repül­tek harezmezőre a’ vitéz magyarok. Én látván a' haza jelen veszedel­mét , zászlót ragadtam kezembe, megesküdve, hogy addig nem nyug­szom , szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, mig az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bíz­vást összehajtom e' zászlót, e' zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a' magyarok istenébe , bizom Szeged népének lelkesedésébe, hogy kevés idő múlva mentve lesz a' hon; ha pedig a’ hadi szerencse kevésbbé mosolygna fegyverünkre , ha ne­talán a' végrehajtó hatalom , az ármány által a' fővárosból kiszórhat­nék, azon esetre Szegedet olly pontnak tekintem, mellyről a' haza szabadságát, a' nemzet függetlenségét megmenthetni erősen hiszem. Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé ; egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mind­nyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók el­len , legyünk készen hazánk uralmára. Testvérek ! Ha úgy jöttem volna e’ városba, mint valamelly rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, igényelhettem volna talán tőletek koszorúkat, de miután a’ végre siettem körötökbe, hogy ben­neteket fegyverre, a' haza megmentésére hívjalak fel, azon virágko­szorúkat, mellyeket lelkes hölgyeitek utamban elhintettek, nem tekint­hetem máskép, mint előjeléül azon győzelemnek, mellyet a’ haza el­lenségein nem sokára kivívandunk. Egész életem küzdés és szenvedés vala ; de e’ pillanatban jutal­mazva érzem magamat, — ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyu­galomra nem hajtom, mig el nem mondhatom az írás ama szavait: „Most bocsásd el uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám sza­badságát , boldogságát megmentve.“ Keblem tele érzéssel, még sok mondani valóm volna hozzátok , de az érzés elfojtja ajkamon a’ szót. Különben egy pár napig körötök­ben szándékozván maradni még lesz alkalmam hozzátok bővebben szó­­lani. De most nézzétek — soha nem sírtam — és könyerek. Látni ezek után, hogy Szeged , jelenünk nagyszerűségét, nem­csak felfogta, de mégis értette, megértvén ünnepélyes esküvel pe­csételte , hogy kivívott szabadságunkból, utolsó csep vérig egy haj­szálnyit sem enged lealkudni, minek folytán 500 lovas kiálitását, olly kijelentés mellett rendelt el, hogy az, az első parancs szóra kész szembe szállani, az árulás, ármány, hűségtelenség ronda csordájával, térparancsnok Korda János vezérlete alatt. Az átalános népfelkelés hasonértelelemben rendeztetvén el, parancsnokul Csuha alezredes je­löltetvén ki, még a­ városban hátramaradandók vezéréül lelkes polgár­­mesterünk Vadász Manó lépend fel, és most jőjön az ar­camarilla po­koli müvének öszven légiójával, csak az utolsó meghalt magyarnak kezei­ből csikarhatja ki szabadságunk dicső chartáját. Holnap oktob. 11-én indúlunk a’ verbászi táborba számra 2000 körül. Addig is Isten velünk. Szatmárból. Báró Vécsey Miklós, miután Szatmármegye felszólítására egy kerekes, is négy szakálos ágyúit hazafiui készséggel a’ haza védelmére felajánlotta , újabban Sárközön levő összes fegyve­reit a’ szatmári nemzeti őrsereg részére kiadatni rendelte, u. m. 19 darab többnyire vont esovi ,­­a réhai Vécsey István tábornagy által a' burkus király vadász várából hozott puskát, és 7 darab pisztolyt. — A’ városi közgyűlés a' tisztelt báró ezen hazafiai buzgóságáért hálás köszönetet szavazott. Marinkás János, a’ fegyvereket kiadó ügyész, Trencsinból. Az 1848. évi IX és XII. törvény czikk által megszüntetett úrbéri tartozásoknak, valamint a­ XIII. törv. czikk ir-l­tal megszüntetett, ’s magán családok birtokában levő papi tizednek becslésére, kiküldött középponti, nem különben pedig a' járásokban működendő fiók bizottmányok ebbeli munkálódásukat i. e. October hó 10-kén kebelbeli Illává mezővárosába úgy mint a’ becslés probatóréra kijelölt helyen megkezdvén, erről a’ megyén kívül mulató közbirtoko­sok , azzal értesitetni határoztattak, hogy érdekeik fentartása nézeté­ből vagy személyesen vagy pedig megbízottjaik által a’ megye köréba megjelenni siessenek. Költ Illaván october 10-kén 1848.­­..Háromszék, october 3-kán. Népválasztmányunk ülését oct. 2-kán főkirálybiránk megnyitván, olvastattak Marosszék és Ko­­losmegyének ismeretes kérvényeik pártolására felhívó körleveleik, mellyek miután kérvényeikben részint a’ törvényhozás már intézkedett tudásul vétettek, kifejeztetvén a’ vasútvonal Kolosvároni keresztülvite­­léitek pártoltatása. Blatwjulletven *‘ 2-ik nékel? «zalogairtdi kemény átirat^ 646

Next