Köznevelés, 1948 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1948-09-15 / 18. szám

KÖZNEVELÉS rétege, vezető osztálya: a munkásosztályból■ És köz­ben arról sem szabad elfeledkezni, hogy a szocializmus fokról-fokra eltünteti a szellemi és fizikai munka ellentétét is. Ennek elérésére egyik eszköz, hogy fok­­ról-fokra felneveljünk egy új munkásértelmiséget. Ne féljen a régi intelligencia az új értelmiség ver­senyétől sem: a magyar demokrácia terített asztaláról jut is, marad is mindenkinek. Nem igaz, hogy „sok lesz az eszkimó és kevés a fóka“. A hároméves és öt­éves terv biztosítja az elegendő munkát minden értel­miséginek. _ Az új munkásértelmiség kialakítása a népi demo­kratikus állam érdeke és kötelessége. Az államérdek itt találkozik a tömegek szavával. A jobb élet felveti min­den munkásszülőben a kérdést: mi legyen a gyereké­vel? Sokaknál még előítélet mutatkozik a gyermekek taníttatásával szemben. Attól félnek, nem válik-e a gyermekből úr, ha felsőbb iskolába jár. Nincs mit cso­dálkozni ezen a félelmen. A régi úri iskolában valóban fenyegetett a szülőktől való elidegenedés, az osztálytól való elszakadás veszedelme. De ez a félelem ma már nem jogosult. A magyar népi demokrácia nem engedi, hogy ez a szellem meg­maradjon. Ellenkezőleg: olyan iskolai légkörről gon­doskodik, amelyben a munkásgyermek megtanulja be­csülni szüleit, azt az osztályt, amely munkájával a tár­sadalmat, az államot tartja el. Ma valósulnak meg iga­zán a tízparancsolat szavai: „Tiszteld atyádat és anyá­dat“ — a munkásosztályt, amelyből származol! R­ÉVAI JÓZSEF ezután foglalkozott azokkal az anyagi nehézségekkel, amelyek ugyancsak hátrál­tatják a munkásgyermekek tanulását. Utalt a magas tandíjakra, a könyvek magas árára és arra, hogy a munkásgyermeknek zsúfolt lakásban nehezebb volt tanulnia, mint a gazdagok fiainak, akiknek külön tanulószoba jutott. Majd így folytatta: A magyar demokrácia kötelessége, hogy ezeket az anyagi akadályokat elhárítsa. Persze valamennyit nem tudja egyszerre, mégis el kell végre kezdeni! Ugyan­akkor a munkásszülőknek a lelki akadályok leküzdését kell megkezdeniük. Amikor a honvédség fejlesztése napirendre került, a munkásosztálytól kértük az új hadsereg tisztjeit. Most is ilyen kérőszóval jövünk. Ha tegnap tiszteket kértünk, ma mérnököket, orvosokat, tanárokat kérünk tőletek! Ne riadjatok vissza áldozatoktól sem. Még a szocializ­musban ■is áldozatot kell hoznia a szülőnek gyermeke jövőjéért. Sohasem lesz olyan társadalom, amelyben az állam teljes­­mértékben átvállalja a család feladatait, amelyben a szülőnek nem lesznek kötelességei gyer­mekei iránt. A mi pártunk apellál most a munkásszü­­ők áldozatkészségére is. Az állam kötelessége csökken­teni ezt az áldozatot, de azért az áldozat­ áldozat ma­rad és ezt meg kell hozni a szocializmusért és gyerme­keink jövőjéért. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja fordul hozzátok, munkásszülőkhöz: segítsetek az új munkásértelmiség megteremtésében. Révai József ezután rátért arra, melyek is azok a lehetőségek, amelyeket a munkásszülőknek nem szabad kihasználatlanul hagyniok. P­ÁRTUNK SÍKRASZÁLL azért, hogy még erre a tanévre, tehát napokon belül adjon ki a kultusz­minisztérium olyan rendeletet, amely megkönnyíti a munkásgyermekek számára a­ gimnáziumba és az egye­temre való bejutást. Sürgetjük mindenekelőtt egy olyan intézkedés kihozatalát, amely a nyolc elemit, vagy négy polgárit végzett munkásgyermekek számára, külön ötödik gimnáziumi osztály felállítását rendeli el és gondoskodik arról is, hogy az itt tanulóknak meg­legyen az ellátásuk, könyvük, kosztjuk, egyszóval min­denük, ami szükséges tanulásuk zavartalanságához. Biztosíta­ni kell akár az állandó, akár a félbentlakást — és mindezt állami eszközökkel. Ilyen, külön V. osztá­lyok felállítása — minden jelentkező 15 gyermek után — szükséges legalább az ország hét legnagyobb ipari gócpontjában: Budapesten, Győrött, Pécsett, Mis­kolcon, Tatabányán, Salgótarjánban és Ózdon. Egye­lőre 1000 munkásgyermek továbbtanításáról van szó, ami persze kevés, de azért több a semminél. Minden­képen azon kell lenni, hogy erre a létszámra okvetlenül elég jelentkező legyen! A másik intézkedés, amelyet sürgetünk: fel kell állí­tani — egyelőre csak Budapesten, a magyar munkás­­osztály centrumában — egyéves előkészítő tanfolyamot fiatal üzemi munkásoknak az egyetemre való bejutta­tására — olyan tanfolyamot, amely előkészít az érett­ségire. Mi továbbra is kísérletezünk azzal, hogy érett­ségi nélkül juttassunk be munkásokat az egyetemre,­­ de ez a megoldás nem ideális, mert az érettségivel nem rendelkező hallgató hátrányban van társaival szemben. Most ezzel az új intézkedéssel lehetővé kell tenni, hogy öt gimnázium felső négy osztályát egy esztendő alatt végezhessék el a tehetséges ifjúmunkások. Meg vagyunk győződve róla, hogy komoly munká­val jó képességű üzemi fiatalok el tudják sajátítani a négyesztendős anyagot. A kormánynak természetesen­­gondoskodnia kell róla, hogy az a 800 ifjúmunkás, aki erre a tanfolyamra kerül, valóban tanulhasson is. Ennek a 800 fiatalnak kollégiumi lakást, olcsó, vagy ingyenes tanszereket kell biztosítani és ösztöndíjat, legalább is a többség számára. Száz-, kétszázforintos ösztöndíjra gondolunk havonként, a munkásdiák családi körülményeihez képest. Ez persze kevés, de hogy elég legyen, hogy pótolni tudjuk, ahhoz a munkásosztály, elsősorban a szakszervezetek áldozatkészségére van szükség. Innen hívom fel a kultuszminisztériumot: az ügy sürgős. Az intézkedéseket úgy kell kihozni, hogy még ebben a tanévben mindkét tanfolyam megindulhasson. Révai József ezután feltette a kérdést, várjon ezek az intézkedések a munkásság érdekében hátrányt je­lentenek-e a parasztságra? Válaszképen utalt arra, hogy jobb a parasztfiatalok arányszáma az iskolákban, tehát ma elsősorban a munkásosztálynak van behozni­­valója. Utalt a népi kollégiumokra is, amelyek sokszor a munkásfiatalok rovására is mindenekelőtt a paraszt­ság gyermekeit karolták fel. De természetesen — mon­dotta, — itt csak sorrendi kérdésről van szó, ma a mun­kásgyermekek támogatása a legsürgősebb. Ezután így folytatta: P­ERSZE, GONDOSKODNUNK KELL nemcsak arról, hogy a munkásgyermekek bejussanak a magasabb iskolákba, az sem közömbös számunkra, mire tanítják gyermekeinket? Döntően fontos, hogy haladó tudo­mányra tanítsák őket! Most kezdünk gondoskodni róla, hogy például a köz­­gazdasági egyetemen már ne a kapitalizmus imáda­tára, hanem annak múlandóságára és a szocializmus fölényére tanítsák a hallgatókat. Hasonlóképen kezdjük megváltoztatni az általános iskolák és fogjuk megvál­toztatni a középiskolák szellemét. Ilyenkor persze fel­hangzik a vészkiáltás — nem kell megneveznem, ki itt a főkolompos —: a magyar demokrácia materializmusra tanít! E mögött a félelem mögött végeredményben az az aggodalom rejlik, hogy az iskolákba egyre inkább a dolgozók gyermekei kerülnek be. De mi nyíltan, őszin­tén válaszolunk a „vád“-ra: Igen, materialisták va­gyunk./ Nem bánjuk, ha vitába szállnak velünk. De ahogy mi nem gyalázzuk az ő világnézetüket, úgy ők se gyalázzák a munkásosztály világnézetét! Mi elbír­juk, ha az iskolában arra tanítják a gyermekeket, hogy hat nap alatt teremtették a világot. De ne akarja senki megakadályozni, hogy ugyanakkor mi arra tanítsunk.

Next