Köznevelés, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1950-01-15 / 1-2. szám

KÖZNEVELÉS lási színvonal, amelynek három alapelemére külön rá kell mutatnunk. Ezek a marxizmus-denin­izmus érvényesítése a­­tanításban, a­­Szovjetúnió megismertetése és megszeret­tetése és a magyar fejlődés döntő kérdései, elsősorban az ötéves terv feladatainak állandó tudatosítása. Ezz­el kapcsolatban pár szót kell szólanunk a sztálini ünnep­ségekről. A munkásosztály példáját követve, szerettük volna mi is a nagyobb termelékenység vonalára vinni a pedagógusok felajánlásait. Azonban a mi erőfeszíté­seink nem­ voltak olyan sikeresek, mint a munkás­osztály erőfeszítései, amelyek csodálatos eredményeket hoztak és kitermelték a magyar sztahanovisták egyre növekvő seregét. A magyar pedagógusok is szép ered­ményeket értek el a sztálini felajánlások során. De a felajánlások egy része nem a helyes célt szolgálta, nem a munka termelékenységét fokozta, célja nem mindig a jobb iskoli munka, az iskolai munka jobb feltéte­leinek megteremtése volt. A sztálini felajánlások példája még egy alapvető hibára hívja fel figyelmünket: a pedagógusok politi­zálása túlságosan kifelé mutat az iskolából. Nem tud­tuk még megteremteni annak lehetőségét, hogy a pedagógusok politizálását elsősorban befelé, az iskolai munka átpoli­­zálása felé vigyük. Pedsig ez elsőrendű alapfeltétele az iskolai munka termelékenysége emelé­sének. Az idei tanévvel kapcsolatos döntő feladat még, hogy érvényesítsük középiskoláink súlypont-jellegét. Munkánk színvonalát minőségileg csak akkor tudjuk emelni,­ ha elsősorban középiskoláinkat javítjuk meg. Ha középiskoláinkból továbbra is gyenge felkészült­séggel megy fiatalságaink egy része az egyetemre, ha­ e®en a téren nem lesz döntő fejlődés a tanügyigazgatás munkájában, akkor egész fáradozásunk­­— a minőségi munka, megteremtésére — kárbavész. Sztálin generalisz­­szimusz a második ötéves terv befejezése után büszkén hivatkozott arra, mint a megvalósult szocializmus egyik legnagyobb eredményére, hogy megt­eremtették a nép­ből jött értelmiséget. Sztálin számokkal mutatta meg, hogyan nőtt fel a szovjet értelmiség és rámutatott a szovjet értelmiség hallatlan minőségi felkészültségére, amelyről magunk is minden területen meggyőződhetünk. Ha követni akarjuk a világ dolgozói nagy tanítójának útmutatását, a Szovjetúnió hatalmas példáját, akkor a döntő fordulatnak elsősorban ezen a téren, a közép­iskolák minőségi­ munkájában kell bekövetkeznie. Az ötéves terv előírja, hogy a mai középiskolai lét­számot további 45.000 fővel emeljük. Ez igen nagy feladat. Minden iskolának ki kell szélesíteni kereteit , ugyanakkor emelni kell elsősorban tanulmányi szín­vonalát. Ezen a területen tehát a mennyiség és minőség állandó és párhuzamos növelése szükséges, erre a fel­adatra kell felkészülnie a tanügyigazgatás szerveinek. Természetesen, ha a középiskolák minőségi munkájá­nak emeléséről beszélünk is elsősorban, ezt nem azért tesszük, mintha a többi iskola színvonalának kérdése nem jelentene ugyancsak súlypontot. Az általános iskola, a népiskola eredményei feltételezik azt, hogy a közép­iskolának­ milyen lehet a színvonala. A tanü­gyigazga­­tási szervek feladata, hogy megvizsgálják ezeket a kérdéseket. Vegyenek szemügyre egy-egy gimnáziumi osztályt, nézzék meg a tanulók eredményeit és vissza­felé haladva az általános iskolák felé, ellenőrizzék azok munkáját. Jelentések számolnak be arról, hogy a középiskolába olyan gyermekek is bekerülnek, akik nem egyszer elemi ismeretekkel is alig rendelkeznek. Hajdú megye például jelentést küldött a tanárok álta­lános pesszimizmusáról, mert a gyermekek egy része felkészületlenül jött az iskolába. Ezt a kérdést nyíltan feltárva, meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket. Küz­deni kell a tanári pesszimizmus ellen, de ugyanakkor feltárni és megjavítani a hibákat. Ezzel kapcsolatban adódik a munkásifjak és a dolgozó parasztfiatalok tanulmányi kérdése. Hatalmas eredmény, hogy ma már 32,3% a munkás és több mint 20% a parasztgyermekek arány­száma a középiskolák első osztályaiban. Ezt az eredményt nemcsak fokozni, de megtartani sem tudjuk, ha nem akadályozzák meg azt a veszélyes lemorzsolódást, ami máris mutatkozik a középiskolákban. Eddig a lemorzsolódás általános iskolai kérdés volt, most égető középiskolai probléma lett és elsősorban a munkásgyermekek lemorzsolódása fenyeget. Ezt a veszélyt kiküszöbölni csak úgy tudjuk, ha a tanügyigazgatási szervek az első félévi ellenőrző értekezletek eredményeit kiértékelve, a megoldásra javaslatot tesznek. A lemorzsolódást nem általános problémaként kell kezelni, hanem egyéni kérdésként. A lemorzsolódás egyik oka a rossz kollégiumi munka volt. A kollégiumok vezetése, irányítása nem volt meg­­­felelő. Komoly hibát követtünk el azzal is, hogy nem politizáltuk át megfelelően a kollégiumi tagdíj kérdését. A reakció megkísérelte, hogy a havi 35 forint behajtá­sával kapcsolatban szembeállítsa a gyermekeket és a gyermekek szüleit népi demokráciánkkal. Hiba volt, hogy a kollégiumok vezetői, a tanügyigazgatási szervek mindenkitől egyformán akarták beszedni a pénzt. A kollégiumi tagdíj átlagát — januártól — 35 forintról 26 forintra szállítottuk le, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kérdést megfelelően átpolitizálva, tudatosíta­nunk kell a kollégiumokban. Rá kell mutatnunk arra, és intézkedéseinkben is érvényt kell adnunk annak, hogy nem mindenki tartozik 26 forintot fizetni. A tehe­tősebbek többet, akiknek ez is túlzott megterhelést jelent, kevesebbet fizetnek. A lemorzsolódás ellen csak úgy tudunk küzdeni, ha a problémákat nem mechaniku­san, hanem a helyi adottságokra alkalmazva, átbeszélve oldjuk meg. A­HHOZ, hogy ezeket a döntő feladatokat a tanügy­­igazgatási szervek­­megvalósíthassák, meg kell változtatni munkamódszereiket. Tapasztalataink szerint a legtöbb hivatal rossz módszerrel dolgozik. Első alap­vető hiba az, hogy a hivatalok egy részében nincs tulaj­donképpeni vezető, mert a főigazgató valójában nem­ látja el a legfőbb irányító szerepét. Ez helytelen. A főigazgató felelős a hivatal munkájáért és éppen ezért a hivatalt saját személyében irányítja. Utasítja a hivatal minden egyes tagját, akik kötelesek ezeket az utasításokat végrehajtani. E nélkül az egyéni fele­lősség nélkül nem tudjuk megvalósítani a munkamód­szerek megjavítását Egyes hivatalokban egyrészt álta­lános dezorganizálódás jelei mutatkoznak — ennek oka talán a főigazgatói irányító akarat hiánya — másrészt pedig kettős akarat érvényesül — mintha két vetély­­társ állana szemben egymással, a főigazgató és a személyügyi előadó. A személyügyi előadók egy része még most is helytelenül látja feladatát. A tanügy­igazgatási reform végrehajtása előtt a tanügyigazgatási hivatalok tagjai nem voltak egyaránt megbízható tiszt­viselők, a főigazgatók és a tanfelügyelők nem voltak mind hívek népi demokráciánkhoz. A tanügyigazgatási reform óta­ ez a helyzet megszűnt. A hivatalok vezetői­ben megbízunk és nyugodtan rájuk bízzuk a hivatal politikai irányítását is. Ma már nem a fejlődést moz­dítja­ elő, hanem a fejlődést gátolja, ha a személyügyi előadónak külön hatalma van. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a személyi ügyeket ezután a főigazgató intézi. Az ő feladata az irányítás. A személyügyi előadó éppúgy, mint a hivatal többi tagja a főigazgató alá

Next