Köznevelés, 1974 (30. évfolyam, 1-44. szám)
1974-11-08 / 37. szám
2 TALÁLKOZÁS A FORRADALOMMAL Már régóta nagyon vonzott Leningrád, de csak az idei őszön juthattam el oda. Csodálkozva tapasztaltam, hogy a megérkezés első pillanataiban s később is gyakran elfogott az „ezt már átéltem, itt már jártam egyszer” érzése. Biztosan azért — futott át rajtam —, mert sokan és sokat beszéltek már nekem rajongással a város szépségéről. De nem nagyon értem rá ezen tűnődni, mert már az első sétán átjárt, lekötött a város sajátos varázsa. A Nyevszkij proszpekten jólesően sodort és ringatott a nyüzsgés, az áramló tömeg. Rossi utcáinak derűje, nyugalma csodálkozásra késztetett. A Kazányi székesegyház kolonnádja azt sugalmazta: Róma. A Mojka és a Gribojedov csatorna vize és a mellettük magasodó épületek Velencét idézték. De ez csak pillanatokig tartott. Rájöttem: nem a hasonlóság, hanem a szép közös — ha úgy tetszik internacionális — lényege emlékeztet itt más városokra. Ám ez nem magyarázat arra, miért érzem úgy: már jártam itt. Akkor értettem meg, mi bujkál bennem, amikor a Nyevszkijről jobbra letérve, pár lépés után a volt Vezérkari épület boltozatos diadalíve előtt találtam magam. Onnan nem látszik még, de már tudtam, közel kell lennie: kereste a szemem a Téli Palota kovácsoltvas kapuját. És hirtelen eltűntek körülöttem az utca békés járókelői. Rohanó, fegyveres matrózokat láttam, fegyverek ropogtak, rohamra özönlött a nép a Diadalív alatt, elfoglalni a Téli Palotát. Hát persze, a filmek. Az Októberi Forradalomról készült filmek, a fiatalság és a forradalom idejéből. Bevésődtek felejthetetlenül, általuk, miattuk ismerős a város. És akkor hirtelen Ady is eszembe jutott, a Földindulás, az 1905-ös forradalomról szóló írása, ami nekem mégis, valahányszor tanítottam, Leningrádot idézte és az 1917-es forradalmat. Hogyne kerültek volna elő a gondolatai most, ott a Palota téren? „Oroszország egyszerre csinál meg két forradalmat. A régit, melyen Európa már túlesett s az újat, mely Oroszországban kivételesen és minden Marxok ellenére, vérrel dolgozik. Mindezt pedig szláv keménységgel, sötéten, búsan, tragikusan csinálja meg az orosz nép. Képzelhetetlen ereje képzelhetetlen szenzációkat adott már és ígér még a világnak. És célhoz fog érni. Véren, roncson, üszkön át diadalmasan ér a trónig az orosz demokrácia. De még a trónnál hatalmasabb ellenségeit is legyőzi. Az önző úri kastélyt, a sanyargató gyárat, az elbutító papi lakot s a szívtelen kaszárnyát. Hogy aztán majd az emberiség és civilizáció uralmának önként hajtsa meg fejét.” Ad néha az élet néhány felejthetetlen pillanatot. Ilyenek voltak ezek is, ott a Téli Palota előtt. Egyszerre gondoltam Ady szavaira, a forradalomra, a tengernyi szenvedésre és szenvedélyre, ami bennük kavargott — és a mai békére. Ragyogva sütött a nap, tündöklő kék ég borult Leningrád fölé, elemi erővel tört fel bennem a ritkán jelentkező érzés: nagyon jó élni. Másnap százakkal együtt álltam sorban, izgatottan és boldogan, hogy Leningrád külön ajándékaként megnézzem a Kairóból ideiglenesen a Szovjetunióba hozott kiállítást. Tutenhamon fáraó sírjának kincseit. Ennek az anyagnak igazán nincs köze semmiféle forradalomhoz. Én mégis úgy érzem, ez a kiállítás is eszköze az októberi cél megvalósításának: összefogni, hogy nemzetközivé legyen a világ. CSONTOS MAGDA A tanítók szerkesztője Huszonegy esztendeje annak, hogy hat éves tanyai, majd 18 éves városi tanítóskodás után dr. Szabó Ödönné elvállalta a Köznevelés akkori mellékletének, az „Alsótagozati Oktatás- Nevelés”-nek a szerkesztését. A szerény melléklet hamarosan felkeltette a tanítók figyelmét, a későbbi önálló lap pedig — „A Tanító Munkája”, majd „A Tanító” — az alsó tagozatos nevelők legkedvesebb s legnélkülözhetetlenebb lapja lett. Dicséretét mindenfelől hallani. Mi a titka ennek a kivételes közszeretetnek? Talán az, hogy a lap igyekezett mindenütt jelen lenni, ahol új nevelési eszme vagy módszer volt születőben, elébe ment a jó kezdeményezéseknek, melléjük állt, föltárta s elfogadtatta szakmai értéküket. Valamennyi témához rendszeresen és bőségesen közölt pszichológiai, tantárgypedagógiai és metodikai cikkeket, és mindig készségesen adott helyet a gyakorló tanítók írásainak is. A lap népszerűségének és pedagógiai értékének igazi titka azonban abban rejlik, hogy felelős szerkesztője, Szabó Ödönné lélekben és szemléletben soha nem távolodott el az iskolától, a katedrától, a szerkesztői asztal mellől is a hajdani gyakorló tanító szemével látta a világot, s becsülte föl irigylésre méltóan biztos pedagógusi érzékével az új törekvések megvalósíthatóságának mértékét, várható tanügyi hasznát. Most, hogy a nyugdíjbavonulás új pályaszakaszt nyit életében, szívből kívánjuk Szabó Ödönnének, mindnyájunk Erzsikéjének, hogy az elkövetkező évek ugyanolyan termékenyek legyenek számára, mint a pedagógia közvetlen szolgálatában eltöltött negyvenöt esztendő volt. Művelődéspolitikai fórum A Hazafias Népfront budapesti bizottsága októberben is megrendezte művelődéspolitikai vitafórumait. Az irodalmi körben Páskándi Géza gyűjteményes drámakötete és Czakó Gábor új könyve került megvitatásra. A filmfórumon Gyöngyössy Imre „A szarvassá vált fiúk” és Lutter Mara „Jelbeszéd” című filmjeit beszélték meg a résztvevők az alkotókkal. Barta Lajos emléke A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum október 18-án nyitotta meg kiállítását, amelyet Barta Lajos emlékére rendezett. A megnyitón közreműködött Básti Lajos Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház tagja. Édes anyanyelvünk Sátoraljaújhelyen Október 25—27-e között rendezték meg Kazinczy szűkebb hazájában a középiskolai tanulók számára azt az anyanyelvi versenyt, amelynek célja a tanítási órán kívüli anyanyelvi nevelési alkalmak bővítése. A próbatétel írásbeli és szóbeli fordulóból állt, eredményt Széphalmon hirdettek. (G. R.) Meghalt Jekatyerina Furceva Október 25-én váratlanul elhunyt Jekatyerina Furceva, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere, aki 1960-tól, tizennégy évig állott a minisztérium élén. A szovjet szellemi élet, a kultúra irányításában betöltött munkásságát külföldön is, így hazánkban is ismerték és nagyra becsülték, hiszen mint a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság szovjet tagozatának elnöke személyesen is sokat tett országaink kulturális együttműködéséért.